- egy új szó felbukkanásának lehetősége, tekintettel a történelmi* időkre.
* vajon melyik idő nem számít történelminek? Amikor túl nagy a béke vagy a nyugalom? Mert én épp ezekre a történelmen kívüli időkre vágyom, sőt, elvárnám ezek nyomatékos beemelését a történelembe, mert ezekből az időszakokból talán lenne mit tanulnunk.
az egérmese folytartódik: a koronához ékkő is jár. Nyálkövem van. Nem, én sem hallottam korábban ilyesmiről. Fáj, mint amikor a pokol kénkövével vág szájba az ördög. Írtak fel rá gyógyszert, ami majd szétzúzza, de várni kell rá, míg megrendelik és szállítják. Addig szép csendben szenvedek. Éjjel felébredtem sírni, annyira fájt. Még jó, hogy amúgy is fogorvoshoz mentem ma. És először megharaptam a postást fogdokit, majd a továbbiakban a fúrógéppel a számban kaptam röhögőgörcsöt. És láttam, hogy a fogorvosok csokit esznek pihenésképp két páciens közt (mert épp én voltam előttem és utánam is)
Apám otthon van, tesóm szerint nagyon gyenge, de azért remélhetőleg különösebb gond nélkül éli túl az éjszakát. Nem lett könnyebb a dolgom azzal, hogy hazaengedték. Remélem, gyorsan javul majd.
elviszi a tejfogat, hoz helyette vasfogat. Az előbbi már nagyon rég megtörtént, és a múlt héten végre a vasfogat is megkaptam. Szerencsére ma hoz rá az egér egy koronát is, hogy ne legyen olyan csúf. Drágának drága. És szerintem a korona szót is le kéne cserélni valami szebben hangzóra minden kontextusában.
mármint a tényleges holnapról, nem úgy általában a jövőről.
Vagyis arról is. Félek. Apámnak remegős kisfiúhangja lett a kórházban, és ez félelmetesebb az eddigi ijesztő hangjainál. Egyáltalán nem tudom, hogyan fog tudni boldogulni egyedül. Persze nem lenne muszáj egyedül boldogulnia, ha elfogadna (fizetett) segítséget. Mert én anyukám mellől (akit egyelőre nyilván nem tudunk visszaköltöztetni) biztosan nem tudok még a faluba is szaladgálni főzni meg sebet kötözni meg takarítani. Ezt abból gondolom, hogy dolgozni is igencsak lightosan tudtam az elmúlt két hétben. Valahogy nagyon nem vagyok nyugodt apám hazatérését illetően. Bár persze örülök Még jobban örülnék, ha tudnék bármit is az állapotáról. Nem tudok. Ő sem tud. Nem kérdezte. Én meg hiába hívtam a kórházat.
A tesómmal valamelyest javult a kapcsolatunk. Úgy értem, beláttam, hogy ha az eddigi életében úgy működött, ahogy, akkor nemigen várhatok mást most sem. Hazavinni ő fogja, szerencsére ez illik a hős-profilhoz. Holnapra főztem én, a többi napra (szerdáig) készült ő valami bolti félkész kajákkal. Jobb, mint a semmi, ennyi megy most. Milyen jól jönne most valami családi háló apai ágról is! De ő sem rokona, sem ismerőse senkinek rajtunk kívül. Mármint bizonyára vannak ismerősei, de én nem ismerem őket. Rajtunk kívül családja nincs, sosem volt. Jó lenne, ha valakinek lenne rá hatása. Olyat egyáltalán nem ismerek. Aki azt tudná mondani neki, hogy Palikám*, ne nehezítsd már meg mindenki életét magad körül még azzal is, hogy ragaszkodsz egyeduralkodói szemléletedhez, amely szerint senki másnak semmi szava nincs. Oszd meg szépen a tudásodat a gyerekeiddel, legalább arról, hogy van-e kulcs a szívedhez házadhoz és azt hol tartod, mennyi a rezsi, mikor, kinek, mit kell kifizetni, hol kell majd az utolsónak lekapcsolnia a villanyt, satöbbi. És fogadd el szépen, hogy valaki más kötözze át steril kötéssel a lábaidat, mert te nem tudod és akkor megint elfertőződnek majd. Jó lenne egy ilyen rokon, Góg vagy Magóg a Gőg helyett.
Hogy távolabbra is nézzek: várom a tavaszt! Az oltást, a régi életet, vagy valami ahhoz hasonlót, amikor az ember félelem nélkül látogat idős rokonokat és néz szembe velük. Maszk nélkül. De szép lesz! De jó lenne még leülni együtt ebédelni (kávézni).
Spleendisznó vagyok.
* nem
a világon - láthatóan igencsak rózsaszín!
A fürdőszobában pedig megjelent nekem Joda mester a köntösömbe bújva. Az erő legyen velünk!
És apámat hétfőn hazaengedik a kórházból - ami persze felvet néhány új, megoldandó problémát, de ahogy eddig is, ezentúl is nyilván megoldódik majd mind magától. Biztosan fel kell kötni hozzá a gatyámat. Jól van. Mondjuk egyszer majd szeretnék nem folyton felkötött gatyával járni, hanem... miben is?
Ha van egy problémám (van) és valakik felhívnak a probléma kezelésével kapcsolatos ötleteikkel és én azokra nemet mondok vagy ellenvetést teszek, akkor a valakik többnyire jól megsértődnek, hogy át sem gondolom a remek javaslataikat. A helyzet azonban az, hogy én hetek (hónapok, évek) óta készülök ezekbnek a helyzeteknek a kezelésére, úgyhogy én hetek (hónapok, évek) óta pörgetem magamnak a lehetséges megoldásokat azok minden (de legalábbis sok) járulékos körülményével együtt. És persze nem várom, hogy mások ezeket néhány perc alatt tökéletesre hozzák ki - de ők miért gondolják azt hogy a nekik hipp-hopp eszükbe jutó ötletek bennem még egyáltalán nem merültek fel az elmúlt hetek (hónapok, évek) alatt? Épp onnan kezdődhetne a brain storming érdemi része, hogy oké, akkor ezeket hogyan gondoljuk tovább. Én nem kárhoztatom őket, hogy nem akarnak sok időt az én ügyeimre fordítani (de, azért van akit kárhoztatok, mert az én ügyeim az ő ügyei is), de akkor ne reppenjenek már el a fejem felett egy csillámokat szóró varázspálcával, majd ne sértődjenek meg azon, hogy nem fogadom kitörő örömmel a triviális(nak tűnő) megoldásaikat.
Ó, én miért nem találok soha ilyesmit? Na, persze biztosan azért, mert nem hordok homokot sehonnan sehová - és tulajdonképpen ezt a jó sorsomnak köszönhetem.
Ma meglógtam a munkából néhány órára (mert tegnap éjjel már egészen jól utolértem magam) és elvittem anyukámat sétálni. Tiszta tavasz van: nyílnak a barkák, színesednek az ágvégek, olvad a jég és a hó. Jót sétáltunk, napoztunk és még egy szürkegémet is láttunk. A halászata - míg mi ott voltunk - nem járt sikerrel, hiába drukkoltunk neki és sajnos nem volt nálunk egyetlen odaadható haldarab sem. Legközelebb hal nélkül egy tapodtat sem teszünk!
Beiratkoztam erre az online kurzusra, de nem nagyon tudom csinálni. Azért sem, mert azzal egyáltalán nem számoltam, hogy anyukám itt fog lakni nálunk és szörnyen fáradt vagyok minden nap végére - pedig nem dolgozom nagyon sokat, viszont minden, eredetileg magamra szánt időt vele (meg a háztartással) töltök, és totálisan lemerülök a nap végére. El sem tudom képzelni, hogyan lehet ezt épségben évekig vagy évtizedekig csinálni. De a kurzussal nem ez a legfőbb gondom, hanem az, hogy az előadónak olyan irritálóan kellemetlen a hangja, hogy képtelen vagyok minden héten három órán át hallgatni. Lehet, hogy jókat mond, de nekem csak az zakatol a fejemben, hogy hallgasson már el végre. És nyilván ezt a problémát még visszajelezni sem lehet, hiszen neki adottsága a hangja és nekem is adottságom a hallásom. Jaj, már félek a kedd estéktől!
Holnap kezdődik egy új online kurzus is - ezt nyertem - és ezt is nagyon várom. Az csak másfél óra szerdánként, és remélem, valami nagyon (nagyon-nagyon) szép hangú szakember fogja vezetni, hogy kibírjam.
máris totál fel vagyok háborodva. Nem tudnám, mind összeszedni az okokat és rangsorolni sem igazán, most épp ettől a hírtől ver ki a víz. Hogy merészelik kockára tenni egy csomó diák jövőjét? Egy csomó ember és egy elismert intézmény múltját, jelenét? Olyan dolgok történnek sorra, amelyeknek a századrészét sem bírtuk volna elképzelni még néhány évvel ezelőtt sem (pedig... khm... jó ideje nem vagyok optimista az irányokat tekintve)
novákkatalinnak, így megkétszerezzük az önerőnket és napelemeket szereltetünk a házra. Így aztán majd ingyenélünk nyugdíjas korunkban. Addigra lesznek magaságyásaink is, ahol 4-5 négyzetméteren annyit termelünk majd, mint mások több hektáron. Addig azért még dolgozunk egy keveset. Én épp adminisztrálok, de elég csekély bennem a megfelelő irányba vivő a hajtóerő. Inkább csinálnék valami mást.
