Legfrissebb addikcióm

az online számlázás

anyaföld, földanya

kislány (nem a gyűrűs): szia! ma is anyagozunk együtt?
én: inkább agyagozzunk
kislány: nekem mindegy, szeretek anyagozni
én: de ez itt agyag
kislány: jó.... mit mondtál, mi ez?


kislány (teljesen új): én is akarok gyurmázni!
én: agyagozunk, gyurma nincs
kislány: akkor adj abból
én (adok)... ne vizezd be, mert úgy nem lesz jó vele dolgozni!
kislány (bevizezi) mindenki bevizezte!
én: nekik is mondtam, hogy ne csinálják
kislány: fúúúúújjjj, ez koszos! ez büdös, ez saras! nem kell!
én: visszaadhatod, ha nem kéred
kislány: dehogy adom vissza, nekem is kell rózsa... csináld meg nekem te ebből a sárból!


kislány (még újabb): lehet kettőt csinálni?
én: először kezdd eggyel
kislány: de én kettőt akarok!


én: ez mi? nyúl?
kislány (megint másik) pokémon
én: ja... vigyázz, mert túl vékonyak a szarvai
kislány: PO-KÉ-MON!!!!!!! ez a füle.... süket vagy?


kisfiú: csinálok a rózsára méhecskét, meg helikoptert, meg egy öntözőcsövet is
én: oké, de előbb csináld meg a rózsát (amit épp tanítok - látványos, de nem nehéz)
kisfiú: hagyj békén, olyan vagy te is, mint apám felesége!
én: ő milyen?
kisfiú: hülye... mindenbe beleszól
én: tőlem dolgozhatsz önállóan, csak fejezd be az előző munkád, mielőtt újat kezdesz
kisfiú: de túl unalmas... segítesz?

Elképesztő, hogy ezek a teljesen átlagos fővárosi gyerekek a legtöbb dologban körülbelül azon a szinten mozognak hét-kilencévesen, ahol az én gyerekeim háromévesen voltak... komolyan, nem csak elferdült emlékezet. És az is döbbenet, hogy szinte mindenkinek van "apukám felesége" és "anyukám férje" - akik persze sosem az anyjuk/apjuk.

kislányok egymás közt

kislány (8 év alatt): de szép a gyűrűd!
én (8 év felett): ugye??? (büszkén)
kislány: anyukámnak is pont ilyen van
én: tényleg? (nyilván nem hiszem el, A.-tól kaptam, különlegesebb mindennél is)
kislány: igen, csak az övé még sokkal nagyobb és sokkal csillogóbb és sokkal szebb
én: na, persze, anyád akkor tényleg nagyon szép lehet

Többfelőli támadás

Néhány nap alatt a második patkányt találom a kertben. Döglötten -  hála az égnek macskáknak - de én a döglött patkányoktól is félek. Tudom, ultragáz. Majd beszélek erről is a pszichológusommal, ha megtalálom őt (szeretném), bár először azt szeretném kideríteni, hogy miért ragaszkodom betegesen a rajtam lévő hájréteghez, annak ellenére is, hogy látszólag (én legalábbis úgy érzem) utálom. A múltkori patkány semlegesítésére Á.-t kértem meg (mivel A. és V. nincsenek itthon, hanem edzőtáborban vannak, ahonnan A. azt írja, hogy kissé köhög, mert egy edzőtársa eleve betegen ment a táborba, de csak háromnapos lázról van szó - tette hozzá hogy ne aggódjak - de szerintem ez a háromnapos láz dolog eleve sántít egy kicsit és amúgy is csecsemőkre jellemző, márpedig tudtommal az edzőtáborban nincsenek csecsemők) - és most is neki kell zacskóba dobnia a dögöt (a zacskót én tartom), de csak két ujjak, fejet elfordítva, és kidobom a kukába és onnantól kezdve a kukára sem bírok ránézni, míg el nem viszik.

A tücsök és a hangya (Covid verzió)

A tücsök maszk nélkül, gondtalanul flangált a tenger- és a tóparton a tömegben, boldog volt. Itt is, ott is találkozott a barátaival, beültek, megvitatták, ettek-ittak, zenélgettek, az eljövendő következő hullám legfeljebb a tengerpart szelesebb tájain érdekelte, hogy időben félrefordíthassa a fejét. Eközben a szánalmas kis hangya otthon szorongott pomázi házában, élővizek híján legfeljebb a neten szörfözgetett, és hogy retttegését mérsékelje, még időben megrendelte a következő évadra az ffp2 maszkokat az egész család számára, hogy legyen majd miben kiugrani a boltba lisztért és vécépapírért. Így telt a nyár.

Ki az abszolút bizalmatlan?

Aki nem tudja megnézni saját megosztását, mert a fb szerint nem jogosult rá, ugyanis azt a posztoló csak meghatározott szűk körrel osztotta meg. Hogy kiben bízom jobban, mint magamban, azt sajnos a fb - mint illetéktelennel - nem közölte.

Arra jutottam

hogy féljen az, aki fenyegetőzik. Nekem nincs rá okom. Boldogan élem az életem.

Erre irányuló korábbi tapasztalatok híján

felteszem itt a kérdést: mit kell csinálni akkor, ha az embert megfenyegetik? (mármint valaki - távoli ismerős - engem). Az anonimitás érdekében nem írom le a konkrét szituációt, de szakmai ügy, a fenyegető egy szüleim korú pasi, aki az emlitett szakmai témában szeretne személyes előnyökre szert tenni és ehhez a (nagy)politikában is érintett személyeket bevonni, amit az én beleegyezésem nélkül nem tehet meg - én viszont nem egyeztem bele. A szakmai ügy szakmai és nem politikai. Szakmai egyeztetésre muszáj (volt) találkoznunk, azt tudtam, hogy nem lesz könnyű konszenzusra jutnunk - és készültem is alternatív, mondjuk így kompromisszumkész javaslatokkal. De el sem juthattam addig, hogy bármit javasoljak. Felkészültem arra, hogy paternalistra, szexista dumákkal jön, mert az sajátja. De arra nem, hogy durván megfenyeget. Hogy félek-e? Igen. Mondjuk szerencsére nincs karrierem, amit tönkre tehet, mint ahogy ígérte. De van családom és rájuk szintén vonatkozott a fenyegetés. Nem ketten voltunk jelen, volt ott egy harmadik személy is (hogy jegyzőkönyvet írjon, de nem írt) - de mivel őt már régóta erősen befolyásolja (amúgy kifejezetten jogellenesen), elég kétséges, hogy tanúskodna-e. Tőlem nem kell félnie, de tőlem előnyöket sem remélhet. A másiktól félnie kell és szerintem már korábban is fogadott el olyasmit, amivel ha nem is zsarolhatóvá, de a lekötelezettjévé vált.

A legszívesebben persze kilépnék a helyzetből - csakhogy ez nem lehetséges, illetve minimum féléves átfutása van/lenne. És persze nagy kérdés számomra, hogy mennyire felel meg nekem, hogy fenyegetés hatására lépjek ki egy (nem szívesen, de mégiscsak) vállalt helyzetből - amivel mintegy elismerem a fenyegetést, mint megoldást, pedig nagyon nem.

Gondoltam, hogy ügyvédhez fordulok - de őszintén szólva a közel kétéves munkajogi per után nem kívánkozom ismét a bíróságra. Ott mondjuk a ki nem fizetett fizetésem volt a tét, de mire megkaptam, jó része elment ügyvédre. Mondhatni, pürrhoszi győzelem volt. Itt nem tudom, miben reménykedhetnék. És szó sincs arról, hogy ez álom lett volna, kőkemény valóság.

Szegény Zsuzsi a táborozáskor

én: mentek idén nyaralni?
gyerekek*: én szerencsére nem... én sem... én sajnos igen
én: sajnos???
gyerekek: igen, itt sokkal jobb
én: ennyire szerettek ebbe a táborba járni?
gyerekek: igeeeeen! igeeeen! nagyon!
én: hú, ez szuper! és mi itt a legjobb?
gyerekek: hogy lehet alkoholt szipókázni!
én: öhm... hogy? ezt nem igazán értem
gyerekek: a kézfertőtlenítőt kell beszippantani
én: izé... ez elég veszélyesnek tűnik
gyerekek: dehogyis! csak odamész, nyomsz a kezedre, és amíg dorzsölöd, szagolgatni kell... hamar elmúlik...


* gyerekek: 7-12 évesek

Barátok közt