én: inkább agyagozzunk
kislány: nekem mindegy, szeretek anyagozni
én: de ez itt agyag
kislány: jó.... mit mondtál, mi ez?
kislány (teljesen új): én is akarok gyurmázni!
én: agyagozunk, gyurma nincs
kislány: akkor adj abból
én (adok)... ne vizezd be, mert úgy nem lesz jó vele dolgozni!
kislány (bevizezi) mindenki bevizezte!
én: nekik is mondtam, hogy ne csinálják
kislány: fúúúúújjjj, ez koszos! ez büdös, ez saras! nem kell!
én: visszaadhatod, ha nem kéred
kislány: dehogy adom vissza, nekem is kell rózsa... csináld meg nekem te ebből a sárból!
kislány (még újabb): lehet kettőt csinálni?
én: először kezdd eggyel
kislány: de én kettőt akarok!
én: ez mi? nyúl?
kislány (megint másik) pokémon
én: ja... vigyázz, mert túl vékonyak a szarvai
kislány: PO-KÉ-MON!!!!!!! ez a füle.... süket vagy?
kisfiú: csinálok a rózsára méhecskét, meg helikoptert, meg egy öntözőcsövet is
én: oké, de előbb csináld meg a rózsát (amit épp tanítok - látványos, de nem nehéz)
kisfiú: hagyj békén, olyan vagy te is, mint apám felesége!
én: ő milyen?
kisfiú: hülye... mindenbe beleszól
én: tőlem dolgozhatsz önállóan, csak fejezd be az előző munkád, mielőtt újat kezdesz
kisfiú: de túl unalmas... segítesz?
Elképesztő, hogy ezek a teljesen átlagos fővárosi gyerekek a legtöbb dologban körülbelül azon a szinten mozognak hét-kilencévesen, ahol az én gyerekeim háromévesen voltak... komolyan, nem csak elferdült emlékezet. És az is döbbenet, hogy szinte mindenkinek van "apukám felesége" és "anyukám férje" - akik persze sosem az anyjuk/apjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése