Azt hittem, majd fegyelmezett bejegyzéseket írok a napi történésekről, mint Robinson Crusoe a szigetén - de neki nem kellett közben hómoffiszoznia, meg ebédeket gyártani, meg rendet rakni, viszont ott volt neki Péntek segítségként, hozzám pedig egyre közelebb kúszik a péntek határidőként - én totál elúsztam mindennel. Napozni azért volt időm, mert hála az égnek telefonon is kell dolgoznom, azt a kertből próbálom megoldani két telefonnal meg egy tollal és egy spirálfüzettel (hogy a végén rögzítsem a megfelelő felületeken).
Át kell állnom egy fegyelmezettebb és strukturáltabb életre, mert most az van, hogy pizsamában nyomom végig az egész napot, ha valamikor eszembe jut, lerohanok főzni, mosni, ha eltérít valamelyik telefonom, akkor visszarohanok a géphez, elvileg sétálok is, gyakorlatilag tegnap nem voltam sehol a kerten kívül (vásárolni sem, amit muszáj lenne, meg sétálni sem, amit meg tudnék tenni teljesen néptelen vidéken is). Aludni is tudtam, miután ismét totál kifárasztottam magam és V. javaslatára égve hagytam a villanyt (ma ontják véremet?). Reggel lekapcsoltam - nem ezen fog múlni a villanyszámlánk négy ember home office üzemmódja mellett.
Londonról álmodtam, hogy ott vagyok és nincs vírus. Nem tudom, honnan tudtam, hogy ott vagyok, valami piacon mászkáltam védőfelszerelés és félelem nélkül, különböző dolgokat tapogattam. Sajnos, nem emlékszem már többre, pedig mielőtt kipattant volna a szemem, még egy kerek sztoriban voltam - de a szemkinyílással egy időben (vagy később?) elillant a történet.
Tegnap bekészítettem egy nagy adag tésztát kelni (semmi speciális, sima kenyértészta, liszt, víz, só és élesztő - ez is csak addig, míg nem lesz saját kovászom. Még nem kezdtem el, de agyban már dolgozom rajta) Lesz belőle kakaós csiga, kenyér, zsemle, kifli, pizza - szóval, amit csak akarunk majd.
Nem vagyok lázas, nem köhögök - de a torkom kapar és nem érzem túl jól magam. Felkeléskor még minden rendben volt - erre nem számítottam.