Negyedik nap - de nincs időm számolgatni

Azt hittem, majd fegyelmezett bejegyzéseket írok a napi történésekről, mint Robinson Crusoe a szigetén - de neki nem kellett közben hómoffiszoznia, meg ebédeket gyártani, meg rendet rakni, viszont ott volt neki Péntek segítségként, hozzám pedig egyre közelebb kúszik a péntek határidőként - én totál elúsztam mindennel. Napozni azért volt időm, mert hála az égnek telefonon is kell dolgoznom, azt a kertből próbálom megoldani két telefonnal meg egy tollal és egy spirálfüzettel (hogy a végén rögzítsem a megfelelő felületeken).

Át kell állnom egy fegyelmezettebb és strukturáltabb életre, mert most az van, hogy pizsamában nyomom végig az egész napot, ha valamikor eszembe jut, lerohanok főzni, mosni, ha eltérít valamelyik telefonom, akkor visszarohanok a géphez, elvileg sétálok is, gyakorlatilag tegnap nem voltam sehol a kerten kívül (vásárolni sem, amit muszáj lenne, meg sétálni sem, amit meg tudnék tenni teljesen néptelen vidéken is). Aludni is tudtam, miután ismét totál kifárasztottam magam és V. javaslatára égve hagytam a villanyt (ma ontják véremet?). Reggel lekapcsoltam - nem ezen fog múlni a villanyszámlánk négy ember home office üzemmódja mellett.

Londonról álmodtam, hogy ott vagyok és nincs vírus. Nem tudom, honnan tudtam, hogy ott vagyok, valami piacon mászkáltam védőfelszerelés és félelem nélkül, különböző dolgokat tapogattam. Sajnos, nem emlékszem már többre, pedig mielőtt kipattant volna a szemem, még egy kerek sztoriban voltam - de a szemkinyílással egy időben (vagy később?) elillant a történet.

Tegnap bekészítettem egy nagy adag tésztát kelni (semmi speciális, sima kenyértészta, liszt, víz,  só és élesztő - ez is csak addig, míg nem lesz saját kovászom. Még nem kezdtem el, de agyban már dolgozom rajta) Lesz belőle kakaós csiga, kenyér, zsemle, kifli, pizza - szóval, amit csak akarunk majd.

Nem vagyok lázas, nem köhögök - de a torkom kapar és nem érzem túl jól magam. Felkeléskor még minden rendben volt - erre nem számítottam.

Étkezés kolera idején

Vagyis karantén. Vgyis még az sem. Home office, családdal súlyosbítva.

Én úgy gondoltam, lehet ez egy lehetőség arra, hogy kissé lejjebb fogyjak. Eddig is főztem szinte  minden napra - én viszont a legritkább esetben ettem azt, amit főztem, mert utálok a táskámban lötyögő és előbb-utóbb kifolyó kajákkal szaladozni (mindennek van leve!) - és azt is, hogy a reggel begyűrt ételemet este találom meg itthon, mert nem volt alkalmam enni, vagy mert útközben bekaptam egy pogácsát vagy kiflit. Szóval, új napokat virrasztok magamra e téren is.

Egyrészt úgy gondoltam, hogy drasztikusan csökkentem az állati eredetű ételeket itthon. Azokat a legmacerásabb beszerezni, tárolni - bár nálunk azért nagy igény mutatkozik rá. Hétfőn, amikor V.-vel elmentünk kirándulni, szedtem egy jó két maréknyi friss, zsenge csalánt - ennek ellenére még este is bizsergett a kezem tőle, de legalább reuma ellen is tettem valamit.

Délben párolt lilakáposztát ettem krumplival (a többiek pörkölttel is), sesére almát szeleteltem magamnak. Ma reggel a maradék krumplit összenyomkodtam a megpárolt csalánnal, tettem hozzá lenmagpelyhet és élesztőpelyhet és ettem egy banánt.

Csalánt muszáj lesz még szednem - de a tegnapi séta során nem láttam olyat, ami ne lett volna nagyon a kutyaútvonalakban, de én inkább csak tiszta forrásból. Megpróbálkozom csalángyökereztetéssel és telepítéssel is - hátha nálunk is megél már (korábban már próbáltam, mindig kipusztult, mert a csalánnak jó föld kell - mint megtudtam)

Van itthon rengeteg zakuszka és lecsó meg persze befőttek is - az nagyon szomorúvá tesz, hogy mindent szalicillal tettem el idáig, vagyis V. nem ehet belőlük egyáltalán.

Egy mindenre jó szó

Nem karanténoztad be véletlenül a macskát? - ige, vö. bezár
Elkaranténozom ezeket az ágyneműket - ige, vö: dobozba eltesz
Karanténozd a figyelmed! - ige, vö: koncentráld
Hoztam karanténozott paradicsomot - bef. mn-i igenév, vö konzervdobozba zárt, lsd még: vannak elkaranténozandó holmijaid? vö: elteendő
Ideadnád azt a karanténocskát? - fn, becéző, vö. kis dobozka
A kurva karanténját! - fn (?), durva, ne vesd össze!
A karantén óta - időhatározószó


(amit helytelenül írtam, azt bv majd helyrekaranténozza - helyesen besorolja)

Ahol az ég és a föld összeér

Ma éjjel azt álmodtam, hogy el kell mennem egy élelmiszerboltba, de nagyon szorongtam tőle. Felébredtem, és az a helyzet, hogy ma már mindenképpen el kell mennem egy élelmiszerboltba, de egy kicsit szorongok tőle.

Ha pozitívan akarom kezdeni a napot, akkor azt említem meg, hogy rövid hánykolódás után elaludtam, és gyakorlatilag végigaludtam az éjszakát. Ehhez csak annyit kell tennem, hogy a kiéheztetés mintájára addig tartom mesterségesen ébren magam, még már semmiképpen nem bírom nyitva tartani a szemem.

Rémálom

Lefeküdtem - ha nem is időben. Holnap dolgoznom kell, észnél lenni. 00:00 múlt egy kicsivel.

Egy szobában álltam, különböző nejlonzacskókkal és lázmérőkkel volt teli, szerettem volna lopni belőlük. Nem tudom kié volt, de nem az enyém. Jött valaki a szobába, hogy beszéljen velem, úgy tettem mintha nem vettem volna észre, hogy rápakolom a táskámat a lázmérőkre. Amint beszélgettünk ezzel a másik emberrel, vagy akár többel is, odajött egy kislány, kinézetre ötéves forma, de méretre inkább csak olyan 70 cm. Először csak bökdösött, aztán már rugdosott is. Kértem, hogy ne csinálja. Tovább csinálta, egyre erősebben. Megpróbáltam lefogni, a két karját a testéhez szorítottam - de iszonyú nagyokat rúgott belém, már kicsordult a könnyem - és nagyon gonosz volt a nézése. Ahogy fogtam a két karját nagyjából könyöknél, és szorítottam a testéhez, elkezdtem összeszorítani az egész testét, hogy menjen ki belőle a szusz teljesen. Még próbált rúgni, de már csak rángatózott a lába. Egyre erősebben szorítottam, mint ahogy a lufiból nyomja ki a levegőt az ember. Végül elernyedt, rongybabává vált a kezemben. Beszélgetőtársaim előtt úgy kellett tennem, mintha kedvesen foglalkoznék, vagy játszanék a kislánnyal. Végül is felraktam valami fregolira, felhúztam egészen a plafonig, de közben beszéltem hozzá, mintha ő akart volna oda felmenni, és én próbálnám lebeszélni róla, de nem tudnám, mert nagyon megátalkodott. Amikor már a fregolin lógott, visszafordultam e beszélgetőtársakhoz. Elvettem a hőmérőkből is titokban hármat vagy négyet - de ahogy néztem, hogy higanyos-e vagy alkoholos, látszott hogy egy műanyag flakon, halványsárga folyadékkal, amiről először úgy gondoltam, hogy víz alapú lázmérő, de aztán elolvastam rajta a feliratot, mert felirat volt rajta és nem számozás, és az idegennyelvű feliratból megtudtam, hogy hidratáló folyadék van benne kisbabáknak. Akkor egy éles vakító fényre lettem figyelmes, annyira hogy (álmomban) fel is ébredtem rá. Amikor kinyitottam a szememet, vaksötét volt a szobában, de valami iszonyatos pánik telepedett a mellkasomra. Nem tudtam eldönteni, hogy valójában ébren vagyok-e vagy  még alszom.

Arra jöttem rá, hogy a szüleim semmiképpen nem fogják túlélni a vírust, és valószínűleg soha többé nem találkozom velük személyesen. Ennél is rémisztőbb volt az, amikor arra döbbentem rá, hogy fel kellene készítenem a gyerekeket arra, hogy jó esély van a mi halálunkra is, vagyis egyedül kell tovább élniük, de még semmit nem tanítottam meg nekik a pénzügyekről, a számlákról, a felnőtt életről. Megpróbáltam összeírni, hogy mi mindent kell még elmondanom. Rájöttem, hogy muszáj rendet raknom, amennyire csak lehet, hogy mindent le lehessen fertőtleníteni és mindent egészen biztosan megtaláljanak majd, ha ők egyáltalán túlélik. Sírva kértem tőlük bocsánatot azért, hogy egy ilyen világba kellett megszületniük és felnőniük. Semmi felnőtt életük nem volt még, csak az én örömömre éltek. Nyomasztó, nehéz mellkasi szorításra ébredtem - immár valóban. Nem tudom, hogy mikor ébredtem utoljára ilyen borzalmas álomra. Igazából nagyon-nagyon félek, sajnos ébren is teljesen reálisnak látszik minden álombéli félelmem. Mintha a Titanicon ülnék, mintha ez a digitális tanrend megfelelne annak, hogy a zenekar rendületlenül játszik, hogy elterelje a figyelmet és feledtesse a halálfélelmet.

Egy álom volt, a képek irracionálisak, de minden bénító érzelem nagyon is valóságos. Nem tudok visszaaludni, de nem merek ébren maradni sem.

hálaadó poszt

ma hálát adok
- a családomért (A., Á., V.) és azért, hogy egészségesek vagyunk
- egyelőre nem tűnik betegnek senki a környezetünkben
- azért, hogy a szüleim sem betegek
- anyukám már nem nagyon látja át, hogy mi a helyzet (bár orvosként nem rettegne, hanem segíteni indulna)
- gyönyörűen sütött a nap, sétáltunk V.-vel
- a kollégáimért
- a munkahelyemért
- a barátaimért, akik érdeklődnek irántunk (a napokban úgy általában)
- azért, hogy este ugyanannyi kiló voltam, mint reggel (vagyis talán elindult a fogyás)
- van - és még egy darabig lesz is - mit ennünk (tudjátok, liszt, cukor, olaj, wc papír, pitypang)
- van kertünk, ahová ki tudunk majd menni a karantén idején is
- és a kertben tudok ültetni is
- tudtam rendelni egy nagy adag bio zöldséget


nem akarom elaprózni, de tényleg hálás vagyok a jelenlegi életünkért - és nagyon remélem, hogy az elkövetkező hónapok nem járnak túlzott veszteséggel számunkra (nem betegszik meg súlyosan egyikünk sem, nem hal meg senki a környezetünkből, megmarad a munkánk, lesz miből élnünk)

Első nap

Első nap a home office-ban - mert ez ugye még nem karantén.

A. szokása szerint dolgozott - ő mindig itthon (leszámítva azt, amikor külföldön, de ez most nem játszik). Szerencsére ebben nem zavarta senki.

A gyerekek sokáig aludtak, aztán Á. írt valami dolgozatot (pizsamában - de azt hiszem, már több napja abban van), aztán játszott. Ezen kívül még ebédelni is hajlandó volt. Kötelező feladatként megkapta a konyha felsöprését és felmosását. Ez mindig nagyon nececs dolog, mert Á. kurvarondán  nem túl alaposan dolgozik - de már évekkel ezelőtt megmondtam neki, hogy ezzel a trükkel nem húzhatja ki magát a házimunka alól.

V. sorozatokat nézett, rendezte és takarította* a szobáját, távkávézott egy barátnőjével** - aztán eljött velem sétálni, sőt, megbeszéltük, hogy minden napra beiktatunk egy ilyet*** Nekem feltett szándékom, hogy szépen lebarnuljak és némileg fogyásnak is induljak e séták segítségével nyárra, amikor már elmúlik minden veszély a fejünk felől.

Én  - mint a reggeli bejegyzésből láthattátok - eléggé morogva indultam útnak a munkahelyemre. Mint kiderült, alaptalan volt előre neheztelnem a vezetőségre, mert konstruktívnak és jófejnek bizonyultak. Ha még néhány évig itt dogozom, előbb-utóbb megtanulok bízni az emberekben. Szabadtéri megbeszélést tartottunk kint a napsütésben, ügyelve a méteres távtartásra. Ügyeleti időre kell csak bejárni, naponta öt-hat embernek, a többi napot mindenki home officeban nyomja. Azért is nagyon szeretem a kollégáimat, mert szinte mindig meg tudnak nevettetni. Aztán hazajöttem (szigorúan autóval oda-vissza), ebédeltünk és elmentünk V.-vel sétálni egy órát a napsütésben. Szedtem friss csalánt is a holnapi ebédhez - de keveset, így további csalánokra lesz szükségem (nálunk a kertben nem nő meg, pedig már próbáltam telepíteni)

Szép nap volt - csak estére mindig úgy érzem magam, mintha egy horrorfilm nyitóképeiben élnék, amikor még minden napsütéses - de már ott ólálkodik körülöttünk a rém, arra várva, hogy lecsapjon. Nyilván nem segít sokat az sem, hogy a nyilvánosságra hozott olasz statisztikák közel 8%-os halálozást mutatnak, a belga számok pedig azt, hogy egyáltalán nem csak a 80+-os öregek halnak bele a vírusba, hanem életerősnek mondott huszon, harminc, negyven és ötvenesek is. És azért az én egészségem nem áll teljesen szilárd alapokon.

Olyan álmos vagyok, mintha egész nap nagyon dolgoztam volna, holott nem - viszont estére már nagyon féltem. Én mára Pintér Béla előadásra vettem jegyet, nem erre a rettegésre!

* nem mondom, hogy kitakarította, mert abefejezés még távolabb van

** aki ezúttal szerencsére már nem a kis áspiskígyó, hanem egy normálisnak tűnő leányzó

*** amikor szép az idő és amíg nincs kijárási tilalom

megyek, mert menni kell

Míg én köpöm a szavakat, ellenkezve, dacosan, mérgesen, addig Foncsika szájából szelíden, lágyan és engedelmesen gördül ki ugyanez - és mindkettőben ott az igazság. A munka egy része nem várhat akkor sem, ha koronás fők röpködnek. Másrészt ezeknek a tevékenységeknek a többsége online is  pompásan elvégezhető, szóval arról beszélni személyesen 60+ másik emberrel, hogy hogyan fogunk majd online dolgozni (együtt és külön is) - hát, minimum is abszurd. Más helyzetben azt írnám, hogy komikus, de most a legkevésbé sem találom annak. De megyek, mert menni kell - igyekszem szelíden.

Irodalmi hivatkozások

kolera

pestis
karantén pestisben
egy kis pestis ebben is van
járvány
tbc

Élő

Javaslom mindenkommunikációs szakembernekkinek az alábbi tanulságos élő (e percekben persze már inkább élőhalott) videó megtekintését. Ebből a tájékoztatásból szinte mindent megtudhatunk, ami fontos lehet most és a későbbiekben (már akit a jövő idő még majd érinteni fog) Semmi közünk ahhoz, hogyan éljük túl (már aki egyáltalán megérdemli)