2019. március 1., péntek

Isten majmai lassan (meg)őrülnek

Tegnap huszonnégy fok volt! A kertünkben érik a cseresznye tömegesen virágzik az ibolya! Aztán az is történt még idén, egyetlen nap alatt szakképzett munkavállalóvá váltam szakképzetlenből. Ez amúgy várható volt, hiszen a belépésemkor aláírtam egy nyilatkozatot, amiben vállalom, hogy záros határidőn belül eleget teszek a törvényi előírásoknak. Az a gyorsaság ugyanakkor számomra is elképesztő, amivel a vállalást teljesítettem: egyetlen éjszaka alatt történt a dolog (már ha húzni akarom az időt, mert amúgy egy pillanat műve volt) Hoztam kijött ugyanis egy új rendeletet, ami az egyik korábbi végzettségemet mostantól szakirányú végzettségnek minősíti. Örülhetnék, mint majom a farkának, sőt - nem tagadom, hogy szigorúan az önérdekeimet vizsgálva - örülök is neki,  hiszen így megmenekültem egy kényszerdiplomától, ami nem kevés időt és pénzt emésztett volna fel, ráadásul remélem, hogy gyorsan meg is emelkedik a fizetésem, mint szakképzett szakemberé - ugyanakkor meglehetősen furcsának tartom, hogy nem az a végzettségem került elfogadásra a törvény által, amelyik valóban releváns lehetne az elvégzendő munkát illetően (és ami alapján felvettek ide dolgozni), hanem egy másik, amiről viszont pont úgy gondolom, hogy önmagában egészen biztosan nem képesíthet arra a munkára amit végzek - ergo senki mást sem képesíthet rá, mert a képzés tartalma és a munka jellege köszönőviszonyban sincsenek egymással. A másik, a releváns végzettségem viszont továbbra sem ismerhető el szakirányúként (és ezzel néhány valódi szakembert egészen biztosan kizárnak a terepről, holott nem kéne). Megváltoztak a klimatikus viszonyok, valaki forró lázálmában rendelkezget.

2019. február 24., vasárnap

Kakas

A Kakas étterembe mentünk vacsorázni - még sosem jártunk arra, de ezentúl időnként fogunk, csak ajánlani tudom. Minden szuperfinom volt (és még bőséges is), a pincérek kifejezetten kedvesek és figyelmesek, a legcsekélyebb tolakodás nélkül, az asztal elég nagy ahhoz, hogy négy ember kényelmesen elférjen mellette, a székek kényelmesek, van fogas az asztal mellett és van rendes világítás is - a halálom a gyertyafényes vacsora, én szeretem látni, hogy mit eszem. Nagyon elégedetten zárjuk a napot és holnap nekikezdünk a második huszonhárom évünknek.

A protestáns etika*

Az évfordulónkat kerti munkával töltöttük. Jó volt. A. nádat vágott (előbb ki, majd apróra), én  pedig megmetszettem szignifikánsan lerövidítettem a gyümölcsfák ágait. A bokrokét is. Közben felváltva gereblyéztünk. Aztán a tilalom ellenére is gyújtogattunk egy keveset - nem szükségből, hanem mert annyira jó a tűz látványa és a (nagyon kevéske) füst kesernyés illata. Nem sütöttünk semmit, nem is bográcsoztunk, mert este megyünk vacsorázni négyesben* - de a kollégáimat már meghívtam egy késő tavaszi bográcsozásra.

Megtaláltam a kertben az első két szál ibolyát a ribizlibokrok tövében. Nézd, ibolya! - mondtam nevetve A.-nak. Tudom - mondta. Tudod? - hökkentem meg. Már tegnap láttam - felelte. Te már tegnap is láttad és nem szóltál? - nyílt tágra a szemem. Nem tudtam, hogy ilyenkor szólni kell - mondta ő. Szóval, még 23 év után is van mit tanulnunk egymásról. 

* ez egy könyv címe (vagyis a cím egy része), amivel csak arra akartam utalni, hogy léha ünneplés helyett hasznos munkával töltöttük a napot, de nevezhetjük akár aktív pihenésnek is (ha valakit zavarna a vasárnapi munkavégzés ténye)
** Á. hatalmas bánatára, mert ma nem ez lesz az első szörnyű programja, már ásványbörzére is el kellett menniük A. anyukájával.


2019. február 23., szombat

A sorrend talán nem volt tökéletes

szerdán elmentem fodrászhoz
pénteken elmentem kozmetikushoz
szombaton megmetszettem 5 köbméter vadrózsát és kitermeltem további sok négyzet- és köbméter egyéb szúrós cuccot - a tenyeremen krisztusnyi lyuk képződött, amúgy meg olyan a kezem, mintha bevetettek volna egy ládányi kölyökmacska közé - sajnos manikűrösnél nem jártam, pedig az ő munkáját is lenullázhattam volna néhány, kerti munkával töltött órával
holnap pedig valahogyan ünnepelni fogunk, mert A. és én 23 éve ismerkedtünk meg egymással


2019. február 22., péntek

Új világok nyílnak ki előttem

Meg virágok is, mára egy csomó sárga krókusz a kertben.

És este pedig életemben először kozmetikusnál jártam. Mármint nemcsak odamentem, hanem hagytam is magam. Most csak úgy fénylik a sok zsírtól a kerek holdvilágképem! Ilyesmiket mondott a kozmetikus: nagyon szép arcod van (én mindig azt hittem, ronda kerek ténsasszonypofám van), különösen szép a bőröd, épp csak kicsit száraz (én úgy tudtam, extrazsíros és ultraproblémás), nem kell semmit csinálni vele (akkor most mi lesz?), úgyhogy csak meghidratálom, bár még ráncaid sincsenek, majd talán negyven felett (ööö... izé... hát, jó).

És az egész tök jó volt, jót dumáltunk közben (mert osztálytársanyuka a választottam) - és nem is kellett otthagynom minden pénzemet, bár aggódtam, hogy kinevet, hogy hogy gondoltam, hogy majd ennyiért egyáltalán mit tudna elvégezni a szupergáz fejemen - de nem, a pénz nagyobbik felét visszaadta. Szóval, megbeszéltem vele, hogy ezentúl kéthavonta átugrok egy kicsit pletykálni, mert sokkal több pletyit tud az osztályról, mint én, akit Á. teljesen informálatlanul hagy mindenféle szerelmi ügyeket illetően.

Hogyan leselkedik ránk mindenhonnan az ördög?

Tegnap nem volt túl jó napom, elszoktam én már a frusztrálódástól, nehezen érintett a dolog. Vigasztalódni betértem egy Hádába, de inkább csak lézengeni akartam, mintsem vásárolni, mert a téli turkálók nekem elég undik. Ha már, akkor a Creamek jobbak télen is, de csak egy Háda volt épp elérhető távolságban. Szóval, bementem, de azzal, hogy nem veszek semmit, csak körülnézek. Ezt a téli holmik közt nem olyan nehéz megtenni, különösen a tavasz közeledtével. A cipőkről amúgy is mindig Auswitz jut eszembe, nem tehetek róla. A ruhákról általában nem. De ez egy elég sötét és lelakott bolt volt, most jártam itt először. És szerintem utoljára - de ez mindegy is. Szóval jó gyorsan haladtam a sorok közt, mert nem akartam semmit venni, meg amúgy is csupa ragacsos érintésű pulóver volt körülöttem, amikor megpillantottam egy vékony holminak az ujját. Ugyanolyan fekete-türkiz zöld színben, mint a szemüvegem. Oké, gondoltam, csak akkor teszem be a kosaramba, ha Per Una márkájú és méretben is tökéletes, de egy fél méretet sem csalhatok! - így szoktam fegyelmezni magam. Megfogtam a blúzt (mint utóbb kiderült, blúz), kihúztam a pulóverek alól. Per Una és a méret is stimmel. Mit volt mit tennem, felpróbáltam. Jól állt, tényleg nagyon harmonizál a szemüvegemmel. Úgyhogy megvettem. És még egy csipke (?) bolerót (?) is - ugyanebben a színösszeállításban. Villamos, aztán autó, aztán hazaértem, kimostam - majd a jövő héten felveszem őket, ha nem lesz hideg.

2019. február 21., csütörtök

Nekem úgy tűnik, hogy egy egészen rendes ember ez a János!

mondta minap anyukám. Apámról. Ki hitte volna? Hogy egyszer majd ilyet mond. Hogy egyszer majd igaz lesz. Hogy egyszer majd örülök neki. Hogy egyszer majd fájni fog.

2019. február 20., szerda

Fényjáték





Divattippek

Ülj le nyugodtan, igyál egy kávét, vedd le azt a szép kis hergelt kalapkádat!

2019. február 18., hétfő

jelek

zöldülő fű
földillat
sárguló aranyvessző
rigótrilla (de milyen!)
pattanásra kész rügyek
illatos esti levegő
helyes citromlepkék kergetőzése
undi legyek a napozni kitett takarón
pólóban napozás tegnap, ma

tavasz? - azt nem bánnám
globális felmelegedés? - ijesztő, nem is kicsit