Reggel állásinterjú, hozsannahegyek, hogy hogy örülnek (látszik is, hogy tényleg), nem akarják húzni az időt - örvendezek, hogy én sem, el vannak kápráztatva - mondják - az egyik legjobban képzett szakemberük leszek (most mit mondjak? nem lep meg, tényleg nagyon jól képzett munkanélküli vagyok) - csapjunk is egymás tenyerébe rögtön, mondja a nagyon kedves kék szemű vezetőnő. Csapjunk, mondom én. Akkor most bevinne a gazdaságishoz, mert a konkrétumokat az tudja. Előtte hazaautózom minden papíromért, ami a belépéshez kell, szeptember elsején, ami idén harmadikára esik, már kezdhetek is. Itthon örömködök egy sort A.-nak, felszedem minden megszerzett papíromat, a munkaügyi irataimat is az érettségitől napjainkig. Visszaautózok és bemegyek. A gazdaságis Erika nagyon kedves, örül nekem, elkezd a papírjaimmal szórakozni. Kurva jó mind, mondja ő is, - de aztán elkámpicsorul, hogy sajnos a rendelet nem rendelkezik ezekről és a munkaviszony-táblázatba sem számít bele ám minden - kerek 14 évet tud elismerni eddigi munkásságomból. Érti ő, hogy ennél jóval többet dolgoztam, de azok nem számítanak, sem a megbízások, sem azok a részmunkaidős munkaviszonyok, amelyek más munkaviszonyokkal egy időre estek, mert egy naptári időszakra csak egyetlen munkaviszony számolható el, akkor is, ha a tekintetes nagyságos OEP is igazolta, hogy több volt. És a diplomáim sem érnek semmit sokat, mert ugyan jól hasznosíthatóak lennének itt, ujjongana a stáb - de a rendeletben nincs benne, úgyhogy szorzónak nem jó egyik sem, higgyem el, nem én vagyok az egyetlen, aki így járt. De azért akkor feltelefonálnak a központba, ahol Módszertanos Marcsika majd megmondja, hogy létezik-e olyan csalás kiskapu, amivel jogszerűen megkerülhető a szent rendelet. De Marcsika nincs bent, úgyhogy írniuk kell neki egy ímélt, majd válaszol, ha bent lesz és ráér, ugye neki nem annyira fontos ez az egész - de ne aggódjak, telefonálnak, amint megjön a válasz. És akkor nagyjából pont ugyanott vagyok, mint reggel 9-kor voltam, mielőtt elindultam, csak most már még egy tuti biztos helyről várom a tuti biztos telefont, amiben majd értesítenek arról, hogy megnyertem-e azt a megalázóan alacsony bruttóbért náluk, amit fizetni tudnának (de ami persze nyilván több lenne annál a semminél, mint amit így keresek). Már nagyon edzett vagyok, nem bőgve jövök haza - de hazafelé titokban behúzok egyet a fogyókúrámnak négy gombóc fagyival, és aztán még itthon is szívesen belerúgnék bárkibe. A postás épp nincs itt, marad a család. Mondjuk, okom is van rá, mert Á.-nál idegesítőbb lénnyel még életemben nem találkoztam - de persze csak verbálisat rúgok, aztán blogot írok, habár azt is minek.
2018. augusztus 27., hétfő
2018. augusztus 26., vasárnap
Jó lenne a hűvös őszi estéken összebújva filmeket vagy sorozatokat nézni!
Sajnos amikor elkezdünk egyeztetni arról, hogy mit nézzünk meg, hamar eljutunk oda, hogy kényes ízléseinknek alig van közös halmaza.
én:
elsősorban emberi szereplői legyenek - bár néhány állatszereplőt megtűrök, de főleg emberi kapcsolatokról szóljon, vagyis mutasson példákat arra, hogy mi minden történik két vagy több ember közt, ha szerelmesek, ha barátok, ha szülő-gyerek kapcsolatban állnak, hogyan oldanak meg családi vagy munkahelyi konfliktusokat, avasson be abba a rejtélybe, hogy mi történik a pszichológusnál, hogyan kezdődik és vagy múlik el egy élet, mi lesz a kamaszkori vagy egyéb plátói szerelmek sorsa, lehet-e barátságokat kötni harminc éves kor felett is? és ha igen, akkor miért riogat mindenki azzal, hogy nem?, reflektáljon aktuális társadalmi kérdésekre, játszódhat városban vagy lakott területen kívül, de ne játszódjon kihalt gyárépületben, mélygarázsban, pincerendszerben vagy az űrben. lehet utazás, túrázás, kihívás és kaland, de mind csakis a Földön játszódjon, lehet krimi, de a vér többnyire maradjon az embereken belül, minél kevesebb katona szerepeljen benne (gumiszörny pedig egy se!), lehet benne nappal, reggel, hajnal, alkony, éjszaka is (de inkább röviden), az űrről azonban egy szó se essék! Fókusza a létező emberi történelem valamely pontján legyen (preferált a 20-21. század már megvalósult évei - de lehet történelmi is)
A.:
Válaszoljon az alábbi kérdésekre: legyőzhető-e a tér és az idő? az űr végtelensége milyen eszközökkel és milyen mértékben ismerhető meg? de főleg: mi van az űrben? hogy működik az űr? milyen gépekkel lehet az űrt meghódítani? milyen lények élnek az űrben? hogyan kell ilyen gépeket programozni? mi történik az űrben, ha kimegy egy ember és jönnek a szörnyek? miből építik a filmesek a szörnyeket? hogyan tudnak ennyi rémes és gusztustalan hangot kiadni? én is ki tudnék adni ilyeneket? hogyan lehet még rémesebb és gusztustalanabb pofákat kitalálni? tudok én is a tükör előtt ilyen pofákat vágni? mi történik a szörnnyel, ha levágják a végtagjait? hogyan éled újjá? az űrben visszanőnek a lények végtagjai? hogyan kell közlekedni a bolygók közt? milyen új ásványokat és kristályokat találnak a robotok az űrben? hogyan kell több száz évre előre robotot programozni? milyen lesz az űrlények, a robotok és a szörnyek háborúja? mindnek vannak levágható részei? milyen fegyverek hatékonyak az űrben? lehet-e úgy ütni, ahogy az az ember ütött? hogyan válik az ember szörnnyé, robottá, űrlénnyé? mi lesz háromezer év múlva?
Fennmaradtak a rostán:
The big bang theory, Trónok harca, A gyűrűk ura - és kevéske történelmi film
Fennmaradtak a rostán:
The big bang theory, Trónok harca, A gyűrűk ura - és kevéske történelmi film
Címkék:
fájdalom,
film,
ízlés,
jaj-jaj-jaj,
kultúra,
szerelem,
viselkedés
Nem akarok ujjal mutogatni fölfelé
de valakinek* itt nagyon elavult módszerei vannak az időjárástervezésre! Legyen szíves frissítse a szoftvert és egyidejűleg folytasson tanulmányokat az ember, mint élőlény optimális környezete tárgykörben **
* aki még az elvárt átlaghőmérsékletről is átlag alatti ismeretekkel rendelkezhet, mert kérem, az úgy nem működik, hogy plusz negyven és plusz tíz az átlagban huszonöt fok per nap!
** és nem tudunk olyan kifogást elfogadni, ami arról szól, hogy "de ő kezdte", meg hogy "ők rontották el" - tessen kérem úgy viselkedni, ahogy egy nagyobb és okosabb Istenhez méltó. Na. Aztán majd pihengethet.
Címkék:
ezaz,
idő,
nyár,
ősz,
ügyintézés,
várakozás,
világ,
viselkedés
2018. augusztus 24., péntek
Mint a Messiást
úgy vártam a felüdülést hozó hűvösebb időt - de most, hogy talán tényleg közeleg, megijedtem, hogy megint vége egy nyárnak. A lucskos telet még nagyon korainak érzem... nem lehetne kitalálni a nyár és a latyakos időszak közt egy kedves, szelíd, meleg évszakot? nevezhetnénk talán késő nyárnak vagy kora ősznek. Az utolsó(nak mondott) kánikulai napon végül is bekapcsoltam a sütőt, hogy a könyvklubos bulira süssek valamit a lányoknak - és arra kellett rádöbbennem, hogy süthettem volna korábban is, az a plusz tíz-húsz fok alig észrevehető változást okozott a konyhában.
kinyitom az internetet
Ez annyira abszurd, hogy nem hagyhattam szó nélkül.
A booking.com pedig így vicceskedik: martine, vegye elő az esernyőt. Itt az áreső!
2018. augusztus 23., csütörtök
Nyári kérdés
Ti hány naponta hányszor mostok hajat?
Mostanában, amikor azt látom az időképen, hogy esik az eső valahol máshol, nagyon erősen drukkolni kezdek, hogy csak ki ne fogyjon addig a felhők szuflája víztartálya, míg ide nem érnek, és már néhány fokos levegőhűlést is hozsannázva üdvözlök - pedig én nagyon szeretem a meleget, de a meleggel járó özönvízszerű izzadással nem tudok megbarátkozni. Egy sertéstelepre vízitúrára simán megfelelne a nyári szagom, de a városban nagyon zavar az illatanyagokban is szinte tapintható jelenlétem.
Nekem már soha többé nem kell vennem semmit
Idegenek által megfizetni nem kívánt munkaerő-kapacitásomat saját lomjaim felszámolására, szortírozására és kidobálására fordítom már évek hetek napok óta. Mindenem van és mindenből rengeteg. Papírok, füzetek, tollak, festékek, rajzeszközök, papírvágó ollók, ruhák, gyöngyök, gyöngyfűző kellékek, kötszerek, orvosságok, könyvek - felsorolni is sok lenne. Nagyon sokat haladtam előre anélkül, hogy egy fikarcnyi látszata is lenne (még én sem veszem észre, pedig én tudom, hány zsák szemetet dobtam ki az elmúlt napokban) - ugyanolyan ez, mint a fogyás*, ezt is évekig csinálhatom sikerrel anélkül, hogy bárkinek is feltűnne. Sokat vétkeztem, többek közt teli vagyok műanyag szívószálakkal is (mondjuk ezeket én sokszor felhasználom, de tényleg, mással is meg lehetne oldani, amit ezekkel**) - pedig igyekszem egyre tudatosabbá válni a környezetnemszennyezésben is. Most már csak azt nem értem, hogy mitől gazdaságosabb az, ha kurva sok pénzt beleölnek abba, hogy a Marson próbálnak meg vizet és földet és levegőt találni a leendő emberi kolóniáknak ahelyett, hogy itt a Földön, ahol mindez adott, viselkednénk megfelelően (mármint mindannyian) és találnánk megoldást arra, hogy visszafordítsuk, de legalábbis lassítsuk ezeket a szörnyű rombolási folyamatokat? Tartok tőle, hogy az űrkutatás egy része csak néhány nagyra nőtt gyerek terepasztala - és nem mondom, hogy nem érdekes vagy adott esetben ne lenne fontos is - de basszus, söprögethetnénk nagyobb seprűvel a magunk portáján is, nemdebár? ***
* jó, még csak másfél kilónál tartok, ennyit nem egészen öt perc alatt vissza tudok szedni a levegőből is, szóval, ez még nyilván nem látszik (de a mínusz tíz sem fog látszódni)
** és itt értelemszerűen nem az ivásra gondolok, mert az után kidobom (ha használom - de az elenyésző)
*** látjátok, ahogy elkezdek takarítani itthon, máris környezettudatosabbá válok - takarítson mindenki!
Címkék:
dilemma,
döbbenet,
egészség,
fájdalom,
háztartás,
munka,
növény,
rettenet iszonyat,
tárgyak,
társadalom,
természet,
tudomány,
utazás,
ügyintézés,
világ,
viselkedés
a legújabb (vissza)fejlemények
Már nem számolom pontosan, hány álláspályázatot adtam be március óta - de túl vagyok a százon, talán a százhúszon is már. Eleinte könyveltem, hogy mikor, hová adtam be, milyen visszajelzés érkezett, hol voltam interjún (negyven?), milyen benyomásokat szereztem - és hogy mikorra ígérték a visszahívást. Amikor aztán menetrendszerűen nem hívtak vissza. Pillanatnyilag négy olyan hely van, ahová biztosan engem akarnak felvenni (mármint ahol ezt mondják, és hogy szeptembertől kezdhetek) - de valahogy az aláírt szerződések nem kerültek még elő sehol. Ja, és az egyéb feltételekről sem esett sok szó. Mert az oké, hogy én az állásinterjúkon a beleimet lógatva, az agyam apró szegleteit is friss rózsákra szedve tálalom a (korántsem mindig) nagyra becsült bizottságnak - de aztán amikor az én kérdéseimre kerül a sor, akkor rendre kiderül, hogy ők viszont elfelejtettek felkészülni. Annyit általában szoktak tudni, hogy teljes munkaidő fizetetlen túlórákkal, ezen felül viszont semmit sem tudnak (az én bérem, kafetéria, egyéb juttatások, előmenetel, mittudomén) vagy nem nagyon akaródznak válaszolni (munkakörülmények, kollégák, mittudomén). Én nem állítom, hogy nálam jobb ne lenne a húspiacon - de basszus, ennyire gáz nem vagyok. Vagy ennyire gáz vagyok mégis és rajtam kívül csupa egyszarvú csillámpónival van teli a munkaerőpiac?
Címkék:
aggódás,
ciki,
csalódás,
döbbenet,
düh,
én,
erkölcs,
fájdalom,
idegenek,
magyarabszurd,
mások,
méreg,
midlificrisis,
munka,
nyavalygás,
sosem történik semmi,
szomorúság,
várakozás
2018. augusztus 20., hétfő
Felnőttem, megkomolyodtam
Idén először fordult elő, hogy én döntöttem úgy, hogy nem nézem a tűzijátékot. Amit amúgy imádok, mert csodálatos látványnak tartom, ahogy a fényes, színes csillagok táncolnak az égen. Elvarázsolva, tátott szájjal nézném, ha nézném.
Lehet, hogy ez nem a felnőttség mégsem, hanem a teljes kiábrándultság és az apátia? Nem érdekel az államalapítás. Talán mert a regnáló hatalom ünnepe számomra nem ünnep. Az új kenyér ünnepe, na, az érdekelt volna. Az új élet, az életért küzdő és kézzel fogható eredményt hozó munka ünneplése, az igen. Az annyira szép volt!
Hétéves voltam, a faluban sátoroztunk a Tisza parton, úgy néztük, ahogy jönnek a feldíszített szekerek. Ünneplőbe öltözött nők, férfiak, gyerekek ültek a szekereken és gyalogoltak mellette. Minden szekéren volt legalább egy hatalmas kenyér a friss búzából, nemzetiszín szalaggal átkötve. Felvettek minket is a szekérre. Az egész éneklő-zenélő boldog menet a falu melletti focipályára vonult. Szólt a zene (úgy értem, valódi emberek muzsikáltak), a focipálya hosszával azonos hosszúságú asztal meg volt terítve, minket is leültettek. Pacal volt kovászos uborkával és az új kenyérrel. Sosem ettem még pacalt (hétéves voltam, alig ettem még bármit főzeléken kívül) - mennyei volt. Ránk esteledett. Az a boldogság az emberek arcán, az a sok felszabadult nevetés, azok a tábortűz melletti táncok! Tűzijáték még csak Budapesten volt, de ott nem bántuk, hogy nem látjuk. Nekem az az augusztus huszadika igazi ünnep volt. Aztán volt még néhány emlékezetes - egy Belgrád rakparti házibuli, szemben a Gellértheggyel, meg amikor A.-val kirándultunk és aztán a hegyről néztük, meg a nagy viharos, amikor először vittük el a gyerekeket is a tömegbe a Duna partra - de az ünnep valódi eszenciáját ott éreztem leginkább a Tiszánál.
Kényszer Nagyúr nyögve nyeleti a nyarat
Befőzök. Nem én akartam.
Címkék:
háztartás,
jaj-jaj-jaj,
konyha,
nyár,
nyavalygás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)