Idén először fordult elő, hogy én döntöttem úgy, hogy nem nézem a tűzijátékot. Amit amúgy imádok, mert csodálatos látványnak tartom, ahogy a fényes, színes csillagok táncolnak az égen. Elvarázsolva, tátott szájjal nézném, ha nézném.
Lehet, hogy ez nem a felnőttség mégsem, hanem a teljes kiábrándultság és az apátia? Nem érdekel az államalapítás. Talán mert a regnáló hatalom ünnepe számomra nem ünnep. Az új kenyér ünnepe, na, az érdekelt volna. Az új élet, az életért küzdő és kézzel fogható eredményt hozó munka ünneplése, az igen. Az annyira szép volt!
Hétéves voltam, a faluban sátoroztunk a Tisza parton, úgy néztük, ahogy jönnek a feldíszített szekerek. Ünneplőbe öltözött nők, férfiak, gyerekek ültek a szekereken és gyalogoltak mellette. Minden szekéren volt legalább egy hatalmas kenyér a friss búzából, nemzetiszín szalaggal átkötve. Felvettek minket is a szekérre. Az egész éneklő-zenélő boldog menet a falu melletti focipályára vonult. Szólt a zene (úgy értem, valódi emberek muzsikáltak), a focipálya hosszával azonos hosszúságú asztal meg volt terítve, minket is leültettek. Pacal volt kovászos uborkával és az új kenyérrel. Sosem ettem még pacalt (hétéves voltam, alig ettem még bármit főzeléken kívül) - mennyei volt. Ránk esteledett. Az a boldogság az emberek arcán, az a sok felszabadult nevetés, azok a tábortűz melletti táncok! Tűzijáték még csak Budapesten volt, de ott nem bántuk, hogy nem látjuk. Nekem az az augusztus huszadika igazi ünnep volt. Aztán volt még néhány emlékezetes - egy Belgrád rakparti házibuli, szemben a Gellértheggyel, meg amikor A.-val kirándultunk és aztán a hegyről néztük, meg a nagy viharos, amikor először vittük el a gyerekeket is a tömegbe a Duna partra - de az ünnep valódi eszenciáját ott éreztem leginkább a Tiszánál.
Talán az érződött, hogy a megtermett búza és az új kenyér mögött nagyon sok munka és sok éhezés volt. Most nincs már ebből semmi. A többivel teljesen egyetértek. Minden ünnepünk kiüresedett, 3-4 napos wellness hétvégék lettek belőle, március 15 körül meg egy utolsó síelés ausztriaban a labancoknál (wtf!), augusztus 20 környékén irány a Balaton. Az állami ünnepek rettenetes vásári vergődések, túlárazott tocsnival. Mi évek óta nem nézzük, pedig a lakásból látszik, ki sem kell lépni innen, cirkusz, felesleges értelmetlen cirkusz, aminek az új kenyérhez és az államalapításhoz semmi köze. Csak a lényeg veszik el, már megint.
VálaszTörlésMi elmentünk megnéztük Szegeden, de a gyerekek is mondták, hogy jövőre már ne!
VálaszTörlésTovább tartott parkolóhelyet találni mint a tűzijáték.
Mi véletlen néztük meg Esztergomban 19-én. A pestit nem láttuk, nem izgat. Főleg, mióta tv-ben próbálkoztam egy párszor és hallgattam a megmagyarázását a különböző durrogóknak. Tavaly véletlenül (detényleg!) láttuk a pestit a Megyeri hídról. Na az jó volt! Hallgattuk a zenét a rádióban és néztük marhamessziről. Idén már figyelő autók álltak a hídon, nehogy valaki onnan akarja nézni. Pedig tavaly sem volt tömeg, 2-3 autó állt meg. Éljünk mi Igazán Felnőttek!
VálaszTörlés