pozíció

nő: gratulálok!
én: kinek? nekem?
nő: persze, hogy neked, martine!
én: ööö... köszönöm...
nő: irigykedünk ám!
én: nem értem...
nő: szép előrehaladás!
én: ööö... iiigen... ööö.... de most mire gondolsz?
nő: hát a kinevezésedre!
én: hát... ööö... az már nagyon régen volt, májusban... ööö... és...
nő: és? hogy ízlik az új poszt?
én: hááát.... nagyszerű... körülbelül mintha kényszerzubbonyban kéne úsznom egy örvényekkel és krokodilokkal teli mocskos folyóban... elég fárasztó... ráadásul egyre gyakrabban, egyre mélyebbre merülök...
nő: na, akkor gratulálok még egyszer!
én: akkor én is elmondom még egyszer: nincs mihez

Nincs annál jobb semmi, mint hogy az embert tárt karokkal várják haza

Mint a hírekben sem olvashattátok, nem zuhantunk le, sem oda-, sem visszafelé - én ezt mindenképp sikernek könyvelem el. Visszafelé viszont valahogy (és nem tudom, ez általánosnak számít-e) a leszálláskor először úgy bedugult mindkét fülem (igen, ittam, nyeltem, lélegeztem, ásítoztam, masszíroztam, stb), hogy azt hittem, mentem szétreped a fejem (de nem repedt szét) és minden bizonnyal teljesen megsüketülök (és tényleg meg is süketültem). De semmi okotok nincs az aggódásra, nem diktálásra írok, a blog folytatódik.

Hazaértünk tehát éjféltájt, mint ígértük, a gyerekek már aludtak*, így csak finoman megsimogattam őket, hogy hazaértünk, Á. morrant egyet, V. elmosolyodott (lehet, hogy Á. is elmosolyodott, de az ő szobájában sötét volt és lehet, hogy V. is morrant, de mint írtam, immár süket vagyok)

Vettünk csokit még ott. Meg hoztunk egyéb apró kis izéket is, hogy örüljenek nekünk.

Reggel fél hatkor már talpon voltam (mert a füleimben recseg-ropog valami, épp dől valami építmény, az orromban épp ellenkezőleg, vastag vattaszerű fal épül - nem mondom, hogy jó, na**) és bekopogtam Á.-hoz (az ajtó repedésein látszott, hogy már ébren van, mert égett a villany) és a következő szívet-lelket melengető fogadtatásban részesültem:

én: szia! jó reggelt!
Á.: ghkrrr... krhm...
én: kérsz reggelit?
Á.: nem
én: kávét?***
Á.: nem
én:  jól vagy? minden rendben volt itthon?
Á.: honnan tudjam? én sem voltam itthon
én: ööö... nem az érdekel, hogy az üres lakásban mi történt, hanem hogy veletek
Á.: semmi


* mielőtt valaki úgy gondolná, ideje lesz értesíteni a gyivit, mondom, hogy nem hagytuk itt őket három teljes napra, hanem pénteken elvittük őket a tesómékhoz, aztán hétfőn onnan mentek iskolába, aztán hazajöttek - de onnantól folyton sms-eztem nekik (és V. szokása szerint válaszolt is, válaszába azt is belefoglalva, hogy Á. is életben van) és aztán a reptérről még fel is hívtam őket életemben utoljára (és V.-vel érdemben beszéltem is, Á.-nak inkább csak a vissza sem fojtott dühös nyögdécselését hallottam, hogy miért zaklatom a távolból is)

** azt majd az utazásról mondom, mert az az idő, amit nem a levegőben töltöttünk, nagyon jó volt

*** gabonakávét iszik, nem babkávét - napi mintegy két litert - szereti, na (én is)

Mai mutatványom

Egy értekezlet közbeni, félkézzel végrehajtott művelet, a külső szemzugnak a szem előtt elhúzott papírlappal történő elvágása. Kurvára fáj. Kicsit vérzik. Kurva ciki. Kéne egy vörösszem eltüntető applikáció. Vagy be a munkahelyi divatba a vörös szemmel!

Kedves infantilizmusom

A fb-on ezredszerre szembe jövő "Trénerképző program" -ot ezredszerre is "Tündérképző program" -ként detektálom. Jó lenne, ha rendeznének most már tényleg egy ilyet is. Beiratkoznék, elvégezném, aztán kecsesen szállnék virágról virágra és varázsolgatnék a tündérpálcámmal boldogan. Csupa-csupa könnyed semmiséget... például világbékét és világegészséget.

Tacskó-piknik

Ma feltaláltam a túrós gubát - jelentem be szerényen. Karikázott kifli, tejföllel, joghurttal, tojással, cukorral kevert túró, némi vanília, mazsola. Nem tájidegen, ismer a magyar nép ilyesfajta étkeket többet is. Na, de mégis - ezt én alkottam V. lányom szomorú arcát látva, amikor azt hallotta, hogy mákos gubát csinálok. Csináltam persze azt is, mert Á. nem eszik túrót (bár a túrórudi és a túrógombóc kivételek - de ez guba, amin erősen látszódik, hogy túrószármazék... mondjuk a rudin is - na, mindegy, szóval, nem eszik túrót). A magam örömére pedig vééééégre három héttel azután, hogy megpillantottam és megkívántam, sütöttem csőben* (?) karfiolt cheddar sajttal - ez lett a legkirályabb a három közül, ha nem szégyellném magam a falánkságomért, megenném az egész tállal.

* korábban (hamvas ifjú koromban) mindig azt hittem, hibásan nyomtatták a szakácskönyvet és az étel "esőben" sült. Oké, annak sincs értelme. De még tényleg fiatal voltam. És hamvas. És a szakácsművészetben járatlan. Ezt az utat utóbb elhagytam.

Újabb titkok

Az újonnan megismert titkokhoz újabb aláírandó nyilatkozat is járt, így azokról nem mesélhetek (na jó, annyit elmondok, hogy a kutyát sem érdekelné mindez, még azt a részét sem, ami majd nyilvános lesz belőle - mert lesz ilyen rész, várakozzatok türelemmel). Azt viszont már most is elmondhatom, hogy szomorú vagyok, mert a titkos kis mosdómat (amely más, alagsori bugyrokon át is megközelíthető, mint amit én korábban ismertem) mások is felfedezték és elhasználták belőle a ma ismert világ kezdetekor odatelepített szappant. Papír még volt bőven, a tükör is tiszta - azonban érezhetőek a romlás nyomai másutt is, mert a követ finom fűrészpor és felszáradt vízfoltok csúfították el.

Nyugtassatok meg!

Repülőre kell ülnöm. Hamarosan. Oda és vissza is. És ha mindez nem lenne elég: egy apró kézipoggyászra vagyok csupán befizetve, amibe egyáltalán semmi sem fog beleférni. Örülnöm kéne, de én. Rettegek. Hogy lezuhanunk. És hogy nem lesz mibe átöltöznöm.

szánombánom

Most, hogy feltehetően magamra haragítottam egy teljes hetedik osztály szüleit, töredelmesen bevallom (de csak itt, csak most, csak nektek), hogy ha magamba nézek, azt látom, hogy tulajdonképpen azért én is kibírok lelki sérülés nélkül akár hosszú éveket is úgy, hogy egyetlen árva iskolai faliújságot sem dobtam össze saját kezűleg - de egész egyszerűen nem bírok azonosulni azzal a szemlélettel, hogy minden szart azonnal meg kell venni a gyerekeknek, kerüljön az életünkbe bármibe is. Dolgozzanak ők is érte, dolgozzunk együtt érte (mert értem én, hogy a szülők többségének munkából van az a pénze, amit akár erőn felül erre is áldozna - de vajon melyik hetedikes érzi át, hogy mennyi munkával jár a szülei számára például a kovácsoltvassal keretezett, gyémántberakásokkal díszített, törhetetlen tükörből esztergált szuper luxusfaliújság? Mert amikor én a gyerekeim szeme láttára keresem a pénzt és dolgozom itthon, akkor ugyanúgy ülök a gép előtt, mint most, esetleg telefonálok és közben hadonászok nekik, hogy igyekezzenek, meg hogy még mit csináljanak - esetleg elutazom és dolgozás címén napokra eltűnök, és velük csak telefonálok és - ők ugyan nem látják, de - másoknak hadonászok, hogy mit csináljanak)

lájk

Túl vagyunk a lájkján. Most jön a lájkja.
Lájküzem
Lájkék
Lájksziget
Élj lájkban
Lájk Ilonka lájkvadász
hogymegtudjuklájkolni
szerintem a lájk
anyus már megint a gépet lájkolja
Négy a lájk
Családi lájk
Limara lájkja
Derült égből hármaslájkok
Lájk
Zaboslájk
Jokischbergi lájkok
Ezt is el kell egyszer lájkolni
bezzeglájkországban

kézmosás az esővizeskrédóba'*

Megint. Beültettek. Egy. Másik. Bizottságba. Minek? Minek? Minek? Nyelni. Kell. Köpni. Kell.


* ártatlannak találta, megvédte, elküldte, visszaapta, népre bízta, kezét mosta, gyilkosokkal emlegetik