Mégis mehet a szex

de már az sem dob fel.

Sajnos amikor mondtam A.-nak, hogy akkor is ugyanilyen sokba kerülnék, ha nem dolgoznék, villámgyors fejszámolást követően csak szomorúan ingatta a fejét, hogy az bizony igaz lehet és arra bizony nem gondolt.

Marad tehát a munkahelyi basztatás - ami rettenetesen nagyon messze van a szextől.

Ja, és én igazán nem szoktam vasárnaponként plázázni, mert egyáltalán nem vonz a plázákban való őgyelgés még télen sem, nemhogy tavaszodván - de bizony nagyon szívesaen elugrottam vasárnap reggel az aldiba vagy a lidlbe nagybevásárolni, míg otthon aludt a család és a boltok kellemesen, szellősen üresek voltak, és már hányok, komolyan, ténylegesen görcsben a gyomrom és rosszul vagyok és hányok ettől az országtól, hogy belepofáznak az álszentfazekak mindenbe, hogy mikor mit csináljunk, hogy hol tanuljon tovább a gyerek, ez már nem szép új világ és az ember tragédiája sem, ez már csak permanens hányáshullám, és nem, nem tudok (akarok) elmenni, öreg vagyok egy másholi új egzisztenciához (bár ezt a szintet lehet, hogy máshol is könnyen hoznám), öregek a szüleim, így is folyton rettregek, hogy egyszer csak meghalnak, azt hiszem, ez már a totális burn out és mélyfekete depresszió, és sajnálom, én sajnálom a legjobban.

semmi kedvem írni

napok óta fáj mindenem, pocsékul alszom, utálok, de úgy utálok bent lenni az irodában, hogy ma már komolyan elgondolkodtam azon, amit A. mondott a minap, hogy mondjak fel a fenébe és mosogassak itthon gyakrabban. persze pontosan tudom, hogy elég hamar elkezdeném magam szarul érezni - nem a mosogatás miatt, az lassan már hiányzik, meg itthon is jó - de én mindig annyira, de annyira lenéztem sajnáltam azokat a szerencsétlen osztálytársaimat, akiknek az anyja foglalkozása rovatban a htb szerepelt a naplóban, hogy azok semmi máshoz nem értenek, mint otthon lenni, unalmasak, kövérek (igen, én is, tök jó lennék htb-nek) - és olyan büszke voltam az én anyukámra, aki tanult és dolgozott és nragyogóan okos és szép volt. ráadásul nem bírnám ki, ha nem lenne saját pénzem, hanem A.-tól kéne kéregetni, aki szerint bármit a világon venni hülyeség, mert inkább szabaduljunk meg a már meglévő tárgyainktól is. azt hiszem, nagyon szeretnék megint szép és fiatal lenni, már csak azt kell eldöntenem, hogy ennek akkor van-e nagyobb valószínűsége, ha dolgozó nőként  említésre sem méltó összegű pénzt keresek és azt úgy szórom költöm el, ahogy akarom - vagy akkor, ha inkább itthon maradok unatkozó milliomosfeleségként htb-ként, és vagy mosogatok vagy masszázsra járok, vagy főzök vagy úszom és napozok... nagyon nehéz ám a potenciális milliomosfeleségek vagy htb-k élete!

Csak egy kérdés

"Próbaidő alatt bármikor mondhatom azt, hogy viszlát, igaz?"

Nem, én már rég nem próbaidőn vagyok. Meg a választ is jól tudom, én nem kérdeznék.

Só

Ti mennyi sót használtok el egy hónapban (vagy egy héten, vagy egy évben - ki miben méri)?

Én mindig nagyon büszke voltam arra (sajnálom, szegény ember vízzel főz, mindenki arra büszke, amire tud - nézzük a jó oldalát, volt, amire büszke voltam), hogy mi milyen kevés sót használunk, és hogy én kevés sóval is milyen jól főzök, mert nem a sok só adja meg az élet étel savát-borsát. És nekem idegen helyeken nagyon sokszor egyenesen csípi a szám a sok só (de van, hogy némely bolti kenyerekben is), sok ételt máshol meg sem bírok enni, mert túl sósak. Erre azt veszem észre, hogy folyton tölteni kell az itthoni sótartót - holott egyetlen vén kecskét sem sótartunk itthon, a mindenhová bekukucskáló kíváncsi macskáért pedig kezeskedem, hogy ő biztosan nem nyalja a sónkat.


Most még az jutott eszembe, hogyha gyönyörű kerámiákat csinálnék (kedvem az lenne hozzá), akkor biztosan csinálnék kecskésre festett sótartót - de vicceset, szépet és ízléseset ám! Miért is nem vagyok én inkább grafikus vagy festő vagy keramikus?

Macskaalom az autóban

Az esztétikus és borulásmentes tárolása még fejlesztést kíván - jelenleg egy lábasban van az ülés alatt - de a hatása az első naptól (úgy két heti használat után) frenetikusnak mondható!

Egy kép, látszólag minden ok nélkül

Hogy úsznak el a napjaim

Általában van rengeteg dolog, amit csinálnom kell. Meg van rengeteg dolog, amit csinálni szeretnék. A két halmaz metszete többnyire üres. Az uniójuk pedig rémisztően rengeteg.

Listát írok, hogy mit kell megcsinálnom (ma, holnap, a hétvégén, a héten, stb.)
Listát írok, hogy mit szeretnék csinálni (ma, holnap, a hétvégén, a héten, stb.)

Megrémülök, hogy ennyi mindennel sosem fogok végezni, el sem kezdem. Sem az, amit kell, sem azt, amit szeretnék - mert hogy csinálhatnám azt, amit szeretném, amíg nem végeztem el semmit, amit kell? Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok.

Belekezdek, de látom, hogy nem fogok végezni - elkezdek mást is, valami rövidebbet, hogy legalább legyen látszatja a haladásnak. Persze nincs látszatja, csak az látszik, hogy nő a káosz. Frusztrált leszek, dühös, szomorú.  Olvasok vagy blogot írok.

Meghatározott terv szerint haladok. Csak sokkal lassabban, mint kéne. Sosem jutok a végére. Sosem jutok el addig a pontig, hogy megengedhessem magamnak, hogy végre azt csináljam, amit szeretnék. Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok.

Nem érdekel, mit kell csinálnom, félreteszem a listát és nekikezdek valaminek, amit szeretnék. Közben folyamatosan kínoz, hogy mit nem végeztem el már megint. Azok közül is alig csináltam meg valamit, amit szeretnék. Mondjuk évek óta. Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok.

Nem írok listát, összevissza csinálok mindent. Nem lelem örömömet az összevisszaságban. Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok.

Nem érdekel, ki mit gondol, a hétvégén csak olvasni és blogot írni fogok. A hétvégén csak olvasok és blogot írok. Vicsorog rám a sok meg kellett volna csinálni! dolog. Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok. Frusztrált leszek, noha pont azt csináltam, amit elterveztem. Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok.

Marci Hevesen

Ketten vagyunk itthon Á.-val, mert A. és V. edzőtáboroznak a hétvégén messze fent északon. Jól megvagyunk Á.-val: én szeretek vele lenni, ő pedig szereti, ha kényeztetem. Kényeztetni pedig úgy kell, hogy etetem őt. Így hát már tegnap azzal kezdtük a lazulást, hogy iskola után bejött hozzám és én elvittem ebédelni (harcsapörköltet evett nokedlivel), majd fél órán belül cukrászdába (kért egy fekete erdő tortát és egy rigójancsit), vacsorára valami kenyereket evett a közreműködésem nélkül jó liternyi tejes teával, reggelire ő sütött tojásrántottát (én pedig nem szóltam, hogy sóval jobban szeretem), most ebédre pedig együtt csináltuk a brassói apró pecsenyét, ami nagyon nagy kedvence (és szerintem nem árt, ha megtanulja elkészíteni, de szívesen jött ő is, mert azt hitte, úgy hogy hamarabb elkészülök vele). Mivel egy kilónyi karaj volt itthon, egy kilónyi húsból csináltuk + közel egy kiló krumpliból. Én szívsalátából (a kedvencem) zöldsalátát is csináltam - és ettem hozzá egy kis húst krumplival. Á. nem evett salátát, de két jókora tányér brassóit igen. Jóllaktál? - kérdeztem. Nem egészen, de szeretném, hogy maradjon vacsorára is - mondta. És tényleg annyi maradt, hogy egy nagy tea mellé talán nem marad éhes utána. Feltéve, ha délután még kap valami finomságot...

Egy apró mozdulat

Befeküdtem hajat mosni a kádba. Még alig volt víz az alján, hanyatt feküdtem, a lábamat feltámasztottam a kád végén (mert sajnos rövidebb a kádunk, mint én vagyok), és élveztem a körülöttem emelkedő, simogató meleg vizet, néztem a homályos plafont (mármint a plafon bizonyára ugyanolyan éles volt, mint általában lenni szokott, talán az időnként megjelenő kaszáspókok is ott sétáltak vagy lapultak valahol - de én szemüveg nélkül nem látok messzire, csak homályosan). Gondoltam, hogy inkább közelebb kéne megnézni valamit, amit élesen látok, úgyhogy kinyúltam a vízből (addigra már jó félig ért a víz) és a partról leemeltem Á. karácsonyi tusfürdőjét. Nagyon szép jégkék gél, fekete tetővel. Brazíliai mentol, vagy mi. Örömmel láttam, hogy már hiányzik belőle egy-két milliméternyi, tehát Á. már kipróbálta. Örültem neki. Úgy gondoltam, kicsit megszagolom. Felpattintottam a fekete műanyag kupakot és az orromhoz emeltem a tusfürdős flakont - majd ezzel a mozdulattal bele is öntöttem a fektemben égnek emelt orromba a valószínűleg nagyon finom illatú tusfürdőt.

Ne szaglásszatok fekve folyadékot! Ha van habzás a pokolban, minden bizonnyal ilyen lehet.

 

http://yves-rocher.hu/product/show/pid/1767

Történelemhamisításra készülök - bár sikerülhetne!

Az van, hogy míg az első időkben (az első kötet, és még egy kicsivel több) mérték nélkül faltam, habzsoltam a könyvet, most nagyon-nagyon lelassultam a napló olvasásával. Az a (tudom jól, hogy nyilvánvalóan hamis) érzés fogott el, hogyha én ezt nem olvasom tovább, akkor nem is történik tovább. Ha nem hajszolom a rettenetes végkifejletet, akkor az majd visszakozik és nem jön el. Hogy akit ennyire várnak vissza, annak vissza kell jönnie. Hogy drukkolok a szereplőknek. Ha meg nem történtté tehetném azzal, hogy nem olvasom el, nem olvasnám. Szörnyen kínlódom, hogy miközben olvasom a várakozás égető fájdalmát és a mindig jelen lévő bizakodást, én tudom, hogy mindez már hiába. Odakiabálnék, mint a nézőtérről fel a báboknak a bábszínházban, hogy vigyázz! vigyázz, ott ólálkodik, ott les rád a fekete halál az ajtód mögött! Fuss már el! Fuss, amíg lehet! És hazamennék a bábszínházból és újra meg újra, míg csak igazzá nem lesz, lejátszanám lego figurákkal jól végződően történetet. Ez a copfos szőke legyen Fanni, ez a pajzsos vitéz meg legyen Mik. Ez a kis foltos legyen a kutyájuk, ez a három kicsi meg a gyerekeik. Itt a házuk, legyen erkélye, meg néhány fa a ház előtt, hogy majd árnyékot vessen öregkorukra.