két szál

pünkösdrózsa még nincs, de hóvirág igen - eddig mindig csak egy szálunk volt, úgyhogy ez hatalmas gyarapodás!

Elolvastam Albert Schweitzertől az Egy orvos az őserdőbent. Épp száz éves a könyv - sok tekintetben megdöbbentően régi, szóhasználata, sok esetben a világlátása régebbinek tűnik, mint 100 év (hiszen az most volt, akkoriban születtek a nagyszüleim!) - más tekintetben viszont végtelenül felvilágosult, különösen azok a részei, ahol Schweitzer korrigálja saját korábbi ismereteit a tapasztalatok alapján - és mindvégig nagyon emberi és elképesztő, hogy mi mindenre képes valaki a saját erejéből, idejéből, pénzéből - hogy a saját elvárásainak megfeleljen. Egyszerűen bámulatos. Vékony kis könyv, néhány órás program. De maradandó élmény. Odaadtam Á.-nak is.

És erről eszembe jutott (ki tudja, miért) Elias Canetti önéletrajzi trilógiája (A megőrzött nyelv, A hallás iskolája, Szemjáték) - majd egyszer újraolvasom. Javaslom nektek is.

Ma végre-végre hazajön A.!!!!! V. pedig szavalóversenyen indul ma.

a műszaki Nobel várományosaként

V. hazahozott tegnap egy libafejet formázó aprócska gumipendrájvot, amire a barátnője azokat a divatbemutatós képeket töltötte fel, amiket a hétvégén együtt csináltak nálunk. És természetesen V.-nek is szüksége van a képekre. Majd letöltjük, ha apa megjön - sóhajtotta. Anyukám ráerősített: Igen, apa nagyon okos, tudja, hogyan kell majd csinálni! Már csak két napot kell várnod. Ekkor közbeléptem: Egy pendrájvról azért még én is le tudom szedni a képeket, nem gondoljátok? Anyukám: bocsánat, nem tudtam, hogy te is értesz ezekhez a dolgokhoz! V.: mamikám! mamikám! tényleg? tényleg le tudod tölteni te is? jaj, de okos mamikám van nekem! (és boldogan táncra perdült).

Fontos tanulságként azt vonom le, hogy ezentúl majd pendrájvokról töltögetek le képeket (még akár e-mailt is küldök megadott címre, vagy keresek valamit a google-on) - mert egyéb, általánosnak nevezhető tevékenységeimmel (főzés, mosás, takarítás, olvasottság, kézügyesség, türelem, széles körű tájékozottság a társadalomtudományokban és egyéb, hétköznapi dolgokban) nem szoktam ilyen lelkes ovációt kiérdemelni sem V.-től, sem az anyukámtól.

A divatbemutató képeiből csatolok néhányat - bizonyítandó, hogy még erre is képes vagyok! Pendrájvról le, blogba fel - univerzális műszaki tehetség vagyok!

 A divatbemutató célja, hogy legyen honnan ötletet meríteni jelmezhez.

boszorkány

báli ruha?

hastáncosnő

vízhordólány

karatés

gazdag úrinő (kurva?)

nyersételszakács

orvos térdkalapáccsal? vagy ricsés bankrabló?

menyasszony

indiai menyasszony (V. kedvence)

iskolaigazgató

pompomlány

csipkeruhás nő

lovas amazon

takarítónő? hajlkétalan?

elegáns koktélruhás nő

(a feliratokért én egy személyben vállalok felelősséget, nem tudom, ők mit szerettek volna ábrázolni)

nem térek magamhoz

Ugye, ma, február harmadikán nagyon szép, meleg idő volt? Szinte tavasz? Az jó, mert Á. ma vizes fürdőgatyában jött haza az iskolából (járnak úszni). A többi holmiját, vagyis a tornazsákot, papucsot, úszószemüveget és törülközőt ottfelejtette az uszodában. Ja, meg az alsógatyáját. Vagy valahol másutt. Nem emlékszik rá. Szerintetek kapjak idegbajt vagy egy nemnormális bőven elég egy négytagú családban? De legalább értitek, miért őszülök rohamosan az amúgy elegáns világosbarna hajfestékem alatt...

korral jár

Felhívott a tesóm, és a boldog születésnapom mellé azt is mondta, hogy elmegy majd Á.-ért a vasútállomásra és hazahozza - ami nagyon jó, mert egyrészt igen megtisztelő, hogy az én kedvemért csillogóba öltözött az ország, ágastul - bogastul, aszfaltostul, másrészt erősen törtem a fejem, hogy a direkt nekem ajándékul rendelt országos csúszkálás rám eső részét milyen öltözékben merem végrehajtani - avagy inkább éjszakázzon-e Á. valamelyik nagyobb pályaudvaron, végül is pizsama meg fogkefe van nála. Esetleg végső soron jöjjön-e haza egyedül a bőröndjével (bár ez nem az a vonal, ami felénk vezet, így ismeretlen számára az út, de nyilván képes rá, és végül is még mindig egészségesebb tövig rágni a körmöm, mint eltörni valamimet, amim amúgy sem működik, vagy akár valamimet, amim még igen). Szóval, azt mondta a tesóm, maradjak csak itthon nyugodtan, majd ő hazahozza. Hurrá, megkönnyebbülés. És elmondtam, hogy Á.-t a kis kék bőröndjéről fogja felismerni. (Ennyit változott volna két hét alatt? - kérdezte a tesóm meghökkenten) Jaj, dehogy - pironkodtam. Aztán még az is eszembe jutott, hogy de egy valamit mégsem mondtam meg a tesómnak. És külön figyelmeztettem arra is, hogy a közel 160 cm-es Á. számára már nem lesz szüksége gyerekülésre. A tesóm azt mondta, ezt is tudta. Persze, ő még fiatal.

csak csajok

hát, ez most egy ilyen hétvége. A. elutazott egy hétre konferenciázni, Á. elutazott három napra matekozni - így V.-vel és a fekvőgipszes anyukámmal vagyunk itthon hármasban. meg a macska. meg jön még mára V. barátnője is.

majd megsütjük a holnapi tortámat. nagyon rendhagyó módon citromkrémes citromos piskótával fogom meglepni magam magam... bár 32 lennék holnap! az aztán igazi meglepetés lenne! (ugyanígy a gyerekekkel, minden jóval - de botok nélkül, persze, tökegészsgesen)

derűs tudomásul vétel

na, ez még nem megy. szomorú vagyok, csalódott, dühös, összetört. V.-re, magamra, az iskolára, a világra. persze, tök felesleges, én is tudom. remélem, elmúlik, mire találkozom V.-vel. még van öt percem addig. a bizonyítványa persze tantestületi dicséretes kitűnő - mint mindig. de ez nem számít a felvételin. jogos, tudom.

megjelöl sajátjaként

azt olvastam, a macska nem szeret engem, csak azért bújik hozzám, hogy megjelölje, hogy az övé vagyok. én szeretem, ha az általam szeretett macska sajátjaként megjelöl, mert szerintem azért jelöl meg sajátjaként, mert szeret engem. mert végül is mi a szeretet? megjelölni sajátunkként, hagyni magunkat megjelölni sajátjaként, azután kölcsönösen hagyni egymást békében élni, mintha csak ezek a jelölések nem is lennének, mert úgyis csak mi tudjuk - de mi tudjuk. egyébként a hangomra is reagál. ha azt súgom neki, hogy macskacicó, akkor azonnal megbök az orrával. lehet, hogy azt gondolja, hogy "ne hívj engem macskacicónak!" - de ezt egyrészt nem hiszem, másrészt szeretem, ha bököd az orrával. úgyhogy gyakran mondom neki, hogy szia, macskacicó!

A kérdés

én: kérsz vacsorát?
Á.: kolbász van benne?
én: nem kell bele kolbász...
Á.: de kolbász mindenbe kell

(amúgy babgulyás van, kiegyeztünk azzal, hogy legalább hús van benne)

Pont úgy nézett ki

A mai úgy nézett ki, mint egy szép nap. A reggel hideg volt és illatosan tiszta, vigyáztam, hogy ne csússzak el a jégen, és nem is csúsztam el. Sütött a nap, a reggeli hideg enyhült délre és látszólag teljesen rendben volt minden. Az a kisírt szemű vékony lány bilincsen három rendőr által vezetve, az nem volt rendben persze, mert ilyet mégsem mindennap lát az ember, de a vonaton már el is feledkeztem róla. Este sétáltam még néhány száz métert - felhívott valaki, hogy talált egy macskát. Azt gondoltam, megnézem mégis, hátha. De persze nem ő volt - bár szívesen cáfolnám meg a korábban megosztott gyászhírt. Aztán végre elértem anyukámat telefonon - nem gyanakodtam, mert őt nem könnyű felhívni, mert otthon tartja, meg sokszor ha nála van, sem veszi fel. De most nem ez volt az ok, mint kiderült. Hanem hogy a baleseti sebészeten nem akarta azzal bosszantani a dolgozókat, hogy ő a hordágyon telefonálgat. Mert így is elég morcosak voltak és lassan dolgoztak, órákig feküdt ott a diagnózist követően is, mire begipszelték a lábát. Pedig nem voltak sokan (mint ahogy én hittem volna) És azért nem nekem szólt, hogy ott van, hogy én ne izguljak, úgysem tudtam volna érte menni. Ez mondjuk igaz, tényleg nem. Mint ahogy meglátogatni sem fogom tudni. Majd ápolom és főzök neki teát telefonon.

Azt sosem értettem - és egyre kevésbé - hogy az, aki igazán messze lakik a szüleitől (mondjuk több száz kilométerre) az ezeket hogyan oldja meg? Nálunk kocsival 30-40 perc... ha tudok vezetni. De most nem tudok. Tömegközlekedve 1-1,5 óra. Úgy sincs messzebb, csak arrafelé szar a tömegközlekedés. És A. péntektől külföldön konferenciázik egy hétig, a gyerekek menedzselése így is nagyjából kimeríti minden időmet, amit nem a konkrét kezelésekkel töltök. Még jó, hogy anyukám nem csak rám számít - mert rám most hiába. Szégyellem magam, hogy még erre sem vagyok képes.

A hétvégén

Írtam egy őrjítően profi fellebbezést és bízom benne, hogy hatásos lesz. Aztán segítettem plakátot tervezni, amely a szelektív hulladékgyűjtést kívánja népszerűsíteni, magyarázni - képben és szövegben egyaránt. Nem azért, mert én is benne vagyok, de szerintem nagyon jól sikerült az is. Aztán főztem (rakott kelt, de nem raktam össze, külön volt rizs, hús, kelbimbó, tejföl), mégsem sütöttem meg a réteseket (sem az almásat, sem a túrósat, sem a káposztásat, a meggyesről már nem is beszélve - majd holnap) Megfőztem viszont már ma holnapra a babot. Akkora babokat vettem a piacon, hogy kettő már sok belőle egyszerre a kanálra. Aztán még gyalogoltam is (állapotomhoz viszonyítva) jó sokat (5 km/egy óra... nem kell vihogni, lesz majd jobb is). Végül a hó is esett, nem több egy centinél, de a hidegben megmaradt, úgyhogy most úgy néz ki, mintha tél lenne. Mintha tél lenne, egy kevéske hóval. Meg elolvastam néhány Sarkadi írást (kisregényt? novellát?) Szeretem, csak a könyv nagyon büdös (antikváriumban vehettem, nem mostanában, és megtaláltam benne idegen emberek levelezését postai levlapon még 1985 márciusából, mely szerint jól vannak, az influenza idén elkerülte őket, és a levélíró szerint a gyerekek is sokat gondolnak a címzettre, csak nincs idejük írni, mert mindig dolgoznak (hiszi a piszi, egyszerűen csak nem akartak írni). Akkoriban egy postai levlap eljuttatása Kecskemétről Budapestre pontosan egy forintba került, jócskán emelkedtek az árak, mert a levlapra nyomtatott 60 filléres bélyeg mellé fel kellett ragasztani egy negyven filléreset is. Ez utóbbi bélyeg a százas postahivatalt ábrázolja, nyilván a kor büszkeségeként, százemeletes betontömb, szerintem az Ecseri útnál. A novellák még ennél is régebbiek: az 1950-es - 1960-as években íródtak. És az egyik egy TSZ elnök bűnösségéről szól. A fellebbezéshez (és az azt követő időszakhoz jól jön a drukkolás, ha ráértek sok munkátok mellett, szívesen veszem az ilyesmit). Szeretettel csókol rég látott bloggeretek, martine.