azt imádom, amikor egy félig-meddig ismeretlen macska (a rokonék macskája, őt öntözzük, míg ők nyaralnak) felugrik az ablakpárkányra csak azért, hogy a homlokát az enyémnek simíthassa (nem vagyok ennyire alacsony, csak ülök), én nem kezdtem vele a haverkodást, azt vállaltuk csak, hogy ellátjuk étellel, itallal, a barátságot nem, de az meg szövődik szépen, a macska jóvoltából, meg a mi várakozó jóságunkból
egy idegen házban vagy lakásban
azt sosem értem, hogy miért nincs a mosogató szélén a mosogatószer meg a szivacs mellett olyan nyomkodós folyékony szappan is, meg jól látható helyen olló, és hogy mások miért dugják el a porszívót (mire megtalálom, inkább már valami betonsmirgli kéne), és hogy hogyhogy nincs liszt (vagy akkor hol van), és hogy egy erdei ház ablakán hogyhogy nincs szúnyogháló, legalább egyen (kettőn keresztbe), nappal szellőztetni forróság, este rovarinvázió (és nem túlzok, amikor invázióról szólok, a minap több tízezernyi kis izé bizonyította, hogy felelőtlen dolog nyitott ablakkal szellőztetni, inkább tüdőben kell behordani a frisset több fordulóval), szóval, nehéz az élet egy idegen házban vagy lakásban, a kávénk is fogytán (hoztuk), bolt meg nincs az erdőszélen, megint a városba kell menni
2013. július 31., szerda
2013. július 30., kedd
Megjött a szél
És egy erős lökéssel elvitte az öreg, nyögdécselő, kövér, vastag lábú szakácsnőt, és meghozta helyette Mary Poppinsot, vagy legalábbis valamelyik kicsit sántácska tündérrokonát, egy Marynél kevésbé szigorút és talán nem is következetest, aki viszont kedves, és legalább felkelt, nem úgy mint a korábbi öregasszony, és kávét főzött, és talán még mosogatni is fog. Talán. A locsolást azért a gyerekekre hagyja ő is, ha már az égiek nem intézkedtek és a várt, bőséges, langyos eső helyett csak élesen a szembe vágó, csikorgó homokot küldtek a kertre. Finom nyári illatokat hoz, de keményen támad a szél. Elmegyünk a piacra málnát venni. És dobókockát.
2013. július 29., hétfő
(semmi) különös?
meleg van
nyár van
van dinnyém (még egy negyed)
van időm (a jövő ismeretének terhe nélkül)
kávét iszom, még van egy kis tej is
egy szál bugyiban ülök a gép mellett
van net is, normál sebességű
nincs messze a Balaton
este jönnek, vagy tán már délután
hoznak majd fogast vagy pontyot sütve
szeretem
nem iszapízű egyáltalán
vagy azt is szeretem
na és
iszap színű a szemem is állítólag
vagy keszeget vagy hekket
(ezeket nem kértem, az egyik szálkás, a másik tengeri)
fesztivál is van a közelben (autóm nincs, azzal mentek fürdeni)
zene tömeg arcok sátrak
de itt engem most
nem zavar a kutya sem
csend van
csak néhány sms jön a másik szobába
ott én nem vagyok
alhatok, ha akarok, bárhol
vagy olvashatok
vagy írhatok
papírom nincs, sem ceruzáim
(annyi baj legyen, majd máskor)
a hegyekre látok
meg a kertre
teli virággal, pillangókkal
mint Dél-Olaszország vagy Provance
pont olyan tényleg
narancsliget helyett szilvafák
idén nem teremnek valami jól
a macska hűsöl valahol
a többiek mind a parton vannak
ma Á. is bemegy a vízbe (Balatonba tán soha még)
azt mondta legalábbis
és vigyáznak magukra nagyon
úszás közben kalapot viselnek
és befújják magukat a sokfaktorossal (én vettem)
és vesznek kenyeret estére, talán valami mást is
és locsolnak majd leandert a nagy cserepekben
estére vihar is lesz
bőgök, ezt inkább ne is olvassátok
valójában nem történt semmi említésre méltó
ezen a kurva legmelegebb napon

Címkék:
betegség,
bosszúság,
én,
hipochondria,
nyár,
szomorúság
2013. július 28., vasárnap
új nemzedék központ
Nem mondom, hogy az, hiszen csak a tábláját láttuk, az meg egyszerűen csak táblaszerű, de hangzásra számomra olyan borzongatóan ellenszenves, mintha Huxley Szép új világában vagy Orwell 1984-ében járnánk. Vagy mindkettőben egyszerre.
Amúgy meg megtisztítottam egy kiló mézet egy kiló hangyától. Nem ment veszteségek nélkül, de mindkettőből maradt valamennyi, mézből sajnos kevesebb, hangyából viszont jóval több is a kelleténél.
Hasznos módszer
én: várj egy kicsit, ne edd még!
V.: de már tudom enni, apa kilengette
én: OK, akkor eheted
V.: de már tudom enni, apa kilengette
én: OK, akkor eheted
2013. július 22., hétfő
Egy újabb állat
Úgy látszik, ilyen állatos blog lettem. Ha nem az lett volna a címe, hogy egy újabb állat, akkor az lett volna, hogy "Miből lesz a cserebogár?", és ez a cserebogár az újabb. Nevezetesen Á. a cserebogár. Térdel a földön és nagy gonddal pólót hajtogat.
V.: Á.-ka tudományosan hajtogat ám!
én: tudományosan?
Á.: igen, nézd csak!
én: megtanultad apától? (mert én nem tudok szépen hajtogatni, csak A.)
Á.: nem, az internetről tanultam
én: apa mutatta neked az internetről, hogy hogyan kell hajtogatni?
Á.: nem, én magam kerestem
én: hm...nahát...ööö...hát... ez nagyon klassz...
Á.: fent van, hogy hogyan pakoljunk egy hónapra egyetlen táskába mindent
én: huh... ez fantasztikus... komolyan, így megnézted?... nahát... hát...
(nem mondom, hogy szóhoz sem jutottam, mert jöttek a szavak, csak valahogy olyan random összevisszaságban - és tegnap még ott tartottunk, hogy 14 zoknit, 14 gatyát, 14 pólót, stb. akart eltenni két hétre és arra, hogy elég a fele is, majd kimossuk, csúnyán méltatlankodva hőbörgött, hogy na nehogy már, ő biztosan nem. Pedig de! - mondtam én - sejtve, hogy azért a mosás zöme rám marad)

2013. július 21., vasárnap
Tyúkok a múzeumban
én: hú, de szép tyúkok!
kislány: Pannika néni sokszor megfésüli őket
én: megfésüli? a tyúkokat?
kislány: igen, mert múzeumba szokta vinni őket
én: múzeumba? a tyúkokat?
kislány: igen, múzeumba viszi
én: múzeumba? de minek?
kislány: Pannika néni! miért viszed a tyúkokat múzeumba?
Pannika néni: múzeumba? a tyúkokat?
kislány: azt mondtad, megfésülöd őket, amikor mentek a múzeumba...
Pannika néni: ja, vagy úgy! kiállításra viszem őket
én: ja, vagy úgy! kiállításra!
Pannika néni: oda bizony! szépen tojják az aranyakat
én: nagyon szép tyúkok tényleg!

2013. július 18., csütörtök
egyik kutya, másik eb
Én nem tudom, melyik melyik, de mondjuk legyen inkább a sárgás fehér, hosszú szőrű a kutya, mert az némileg barátságosabbnak tűnik, ritkábban ugat és sosem fenyeget azzal, hogy átugrik a kerítésen, legfeljebb komótosan lépdel a kerítés felé, míg elhaladok előttük az utcán. És akkor legyen az eb az a baromnyi, fekete rövid szőrű, az a csupa izomból álló rémisztő lény, amelyik mindig rám ijeszt az öblös hangjával, de még inkább azzal, hogy ugrálás közben kilóg a hatalmas, vicsorgó feje a kerítés felett, és érezteti, hogy könnyedén ki tudna ugrani, ha épp akarna, és most ugyan kegyes hangulatában van és nem marcangol szét, de jobb, ha tudom, hogy ez bármikor előfordulhat. A kutya vacsoráját sosem látom, de biztosan van neki, mert nem zörögnek a csontjai a hullámzó sárgás szőre alatt és nem is tűnik úgy, hogy meg akarna enni. Az ebcsont meg beforr, és ez még ijesztőbbé teszi a fekete dögöt, mert tudom, hogy hiába is húznék rá egyet az esernyőmmel (már ha egyáltalán lenne esernyőm, amit gyorsan elő tudnék kapni, amikor szaporán lépdelek el, épp csak hogy nem futólépésben a kerítésük előtt), mert talán meg sem éreznék a gyorsan beforró csontjai a fájdalmat, csak harapna, csak enne engem, esernyőstül, szaladó lábastul, reszkető kezestül, enné a szandálomat, a szoknyámat, még a piros ridikült sem kímélné, mindent befalna a klaffogó, nyálas pofájával.
Én nem tudom, hogy mit jelenthet, hogy hogyan kell értelmezni azt, hogy sosem sejthető előre, mikor melyik jön elő a ház mögül, a kettőt együtt még sosem láttam, sosem tudom, melyik lesz ott a kovácsolt vas kerítés mögött, melyik bukkan fel és melyik miatt indul viszonylag nyugodtan vagy eleve zaklatottan a nap. Olyan, mint valami jóslat, nem lehet kitérni, máshol nem, de előttük mindig a járdán megyek, nem térek kijjebb az autóútra, mint amúgy másutt teszem, csak megyek vakon és várom, hogy ma melyiket juttatja aznapra a sors nekem, a megértőbb, nyájasabb kutyát-e vagy a vérengző, vad ebet.

2013. július 17., szerda
Miért van nálam egy doboz Cataflam tabletta?
Kinek mi köze hozzá? Csak. Mert nagyon hülye vagyok. Nem, a Cataflam valószínűleg nem alkalmas a hülyeség gyógyítására, nem is fogom bevenni. Akkor meg minek? Hát, a doboza miatt. Mert piros-fehér. Wtf?????? Mert a doboz piros és fehér. Piros. Ez van, sajnálom. A doboza miatt hoztam el.
Mert tegnap beleszerettem egy gyönyörű, csodálatos, csábítóan hívogató szerelempiros bőrtáskába. Ha láttatok már szép táskát! Puha, könnyű, visszafogott, elegáns, bohém, vagány, szolid, kihívó, szédítő, különleges... Egy kicsit megpróbáltam ellenállni, de néhány vissza-visszatérő kör után feladtam az ellenállást és megvettem. Soha életemben ilyen szép táskám nem volt még. Mint a cseresznye, mint a vér, mint a rózsa, mint egy alma, mint a boldogság, mint a csábítás maga, pont olyan táska. Még az sem tartott vissza tőle, hogy igen ritkán hordok ridikült. Francba a racionalitással, ha egyszer szerelem első látásra. Ritkán hordtam idáig ridikült, na és? Most majd gyakran fogok. Ma reggel át is pakoltam a normális kis hátizsákomból a cuccokat mind (már ami belefért, nem minden), de alig találtam olyan dolgot, ami színben is illett volna a táskához. Se egy diszkrét piros mintát tartalmazó ruha, se egy vadítóan vörös cipő, még egy piros zacskós pzs sem volt sehol. Így és ezért kaptam fel még valamit, ami legalább egy kicsit is kipiroslott a kacatok közül. A Cataflamot.

2013. július 16., kedd
macska, medve, tigris, szarvas, kecske, ökör
A macska meggyógyult, immár nem kell félóránként fecskendővel 5-10 ml folyadékot belecsöpögtetni, immár nem ölben kell hurcolni ahhoz, hogy mozogjon kissé, immár nem kell örömtáncot járni, ha egy fél lencsényi főtt húst elnyammog, mert eszik, iszik magától és úgy egyáltalán: rosszabb, mint új korában. Örülünk. És nyaralni is jön majd velünk, hogy ne a távolból kelljen aggódnunk érte.
A medvét bezárták, de igen-igen jó volt, úgyhogy jövőre ismét szabad lesz. Á. azt álmodta, mozdonyt vezetett és megették a tigrisek. Nem közben, utána.
Szarvas messze van, V. nagyon jól érzi magát, mert kecskét terelgetnek a barátnőjével a mezőn, és madarakat festenek - de esténként sírdogál, mert úgy tűnik, kicsi még ahhoz, hogy mindig nélkülünk legyen.
Én meg simán egy ökör vagyok, hogy az idén legszívesebben használt nadrágomat leöntöttem az ebédre hozott bazsalikomos sült cukkini olívaolajos levével. Kimostam mosogatószerrel a csapban, kiteregetem az irodában az ablak elé (de sosem süt ide a nap), és áldom az eszem, hogy egy pótszoknyát többnyire tartok bent.
És én meg azt álmodtam, nagy bulit csináltunk V. szülinapjára, csődültek az elegáns vendégek, én semmi mást nem csináltam az első három-négy órában, mint hordtam a kabátokat az erre a célra kiürített szobákba, aztán mire befejeztem, mindenki jóllakott, és hordhattam kifelé a kabátokat, aztán elmostam több tonnányi tányért és poharat és aztán lefeküdtem kosztümben, mert majd összerogytam a fáradtságtól. Reggel aztán kiderült, hogy nem kosztümben alszom mégsem, csak a hálóingem bizonyult túl melegnek és csavarodott rám kényelmetlenül szorongatva mindenhol. Őszinte örömmel pattantam ki az ágyból kávét főzni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)