A sírás az (egyik) szabadságom. Nem a gyengeségem. Belső szabadság. Feszültséget levezető eszköz. Megengedem magamnak, hogy sírjak. Akkor, és ott, ahol sírni támad kedvem. Nem támad, nem kedvem - de akkor és ott. Amennyit akarok. Nem gyengeségből, hanem mert könnyebb lesz tőle. Azonnal, vagy később, de jobb lesz. Nem szégyellem, nem titkolom, és nem tartom vissza. Persze van, hogy visszatartom. Van, amikor, és van, aki előtt nem sírok. Ez is az én szabadságom. Dönteni arról, hogy visszatartom-e a sírást vagy sem. Attól függ, én mit gondolok róla, nem attól, hogy mások mit gondolnak. Nem szedek nyugtatót, nem iszom, de sírok (és eszem, sőt, rengeteg gumicukrot eszem - hát, ez utóbbi így biztosan károsabb)
Szia Martine! Örülök, hogy kinyitottál, és hogy megosztod velünk, amit március óta írtál. Most kezdek akkor pótolni.
VálaszTörlésElkezdelek olvasni...Csak most tudtam meg, hogy megnyitottad a blogot, hiányoztál. Örülök én is, hogy megint itt vagy.
VálaszTörlés