Éjjel fél kettőkor leadtam a munkát - legalább tízszer olyan jó, mint amit megkaptam eredeti anyagként, de legalább ötvenszer rosszabb, mint amit saját néven ki mernék adni a kezemből - hát, így megy ez.
Tegnap a vasárnapi ebédkor (ikeás húsgolyók párolt zöldborsóval - ez volt itthon) azon viccelődtem és/vagy gyötrődtem, hogy megcsináljam-e még a phd-t, ami nagyon sok munka lenne kábé feleslegesen, mert mire meglenne (különösen egy második nyelvvizsgával együtt), addigra már alig egy kis idő választana el a demenciától nyugdíjtól, és hogy megérné-e ennyi időt belefeccölni a semmibe - majd azzal zártam a hosszas (és látszólag a kutyát sem érdeklő) monológot, hogy annyiból azért megérné, hogy a sírkövemre még rávéshetnék, hogy mindenki lássa, és akkor boldog halott lennék (vagy valami ilyesmi). Mire Á. - akiről azt képzeltem, egyáltalán nem érdeklődik a mondandóm nyavalygásom iránt, praktikus javaslattal állt elő: ha szeretnéd, így is rávésethetjük, nem kell szenvedned érte. Nem mondom, hogy nem gondolkodom tovább a dolgon, de megnyugtató, hogy az utókor mesterséges intelligencia majd úgy emlékszik rám, mint interdiszciplináris phd tulajdonosra (és szidják az emberiséget a hiányos, hanyag dokumentációkért)
Megérné. Csináld!
VálaszTörlés