azt hiszem, rég elértem a határaimat, mostanra pedig már annyira kifeszültem, hogy nem bírom tovább. persze, mi mást tehetnék? megroppant megint a gerincem - nem csoda, iszonyatos a súly, amit tartania és cipelnie kell. tegnap arra sem tudtam rávanni magam, hogy főzzek a hétvégére anyukámnak, mert nem bírtam állni. majd eszünk boltit. most az időt húzom, pedig már rég el kellett volna indulnom a boltba és onnan tovább hozzá. minden hétvégén rettegek attól, hogy mi vár. nem elsősorban attól, hogy halva találom (attól is), de főleg attól, hogy mit kell feltakarítani. nem tudok lehajolni, sem leguggolni, szétszakad a derekam - de a szobatisztaságnak már az emléke sincs meg. a kánikulában a pelenkát nem bírja - tovább nem is írom, aki találkozott már hasonlóval, tudja, aki nem, az elképzelni sem könnyen. nem helyes undorodni, a szeretettel ápolás elvárt. szeretem őt, de végtelenül iszonyodom a helyzettől. és belerokkantam testileg és lelkileg is. elég volt. és akkor mi van? semmi. megyek, pedig már a világot is utálom. nem úszni, nem regenerálódni, nem kirándulni, nem társaságba, nem olvasni, hanem a boltba, cipekedni (milyen ember az ilyen, még főzni sem képes az anyjának?), aztán ülök majd a kocsiban percekig, mert nem merek bemenni a kapun. sajnálom magam? igen, nagyon. panaszkodom? folyton. szörnyű vagyok? keserű? szerethetetlen? az. legszívesebben a világból futnék ki. mondjuk a futás maximum álom, csak vánszorognék. de el innen, bárhová.
Drága Martine ....mit lehetne ehhez kommentelni😪. Az együttérzéssel, virtuális öleléssel semmi sem lesz könnyebb Neked.Bárcsak segíthetnék.
VálaszTörlésÓ, dehogynem! A megértés vagy az együttérzés valós, őszinte emberi érzések, virtuálisan is nagyon jólesik!
Törlés:(( én erre nem tudok mást elképzelni, mint egy ápolót / otthont (amikor a saját szüleim lesznek ilyen állapotban, mármint). Hiába elvárás a szeretettel ápolás.
VálaszTörlésVannak ápolók, akik hétközben és egy-egy hétvégén is gondozzák anyukámat, de sem elég ember, sem anyagi forrás nincs arra, hogy én ebből teljesen ki tudjak szállni és csak látogatóba jöjjek. Havonta egy-két hétvége esik rám, plusz a bevásárlás, főzés és az ügyintézések, számlafizetés, gondozókkal kapcsolattartás mindenféle dolgokeldöntése - nagyjából naponta egy két óra, leszámítva a hétvégéket amikor én vagyok itt. És olvasva valószínűleg nem tűnik nagyon soknak, de nekem fizikailag is és lelkileg is rettenetesen megterhelő. Elvileg talán már el tudnék képzelni egy otthont, de amit gyakorlatban a demens részlegeken eddig láttam, az nem volt sokkal jobb, mint egy állatmenhely.
TörlésDe, eléggé "átjön", hogy iszonyatosan fárasztó és traumatizáló. :( Szörnyű, hogy Mo.-n (a minden más mellett) az ellátórendszer is ilyen, hogy nincs más választása az embernek.
TörlésNe haragudj de Nemetorszagban is kurva sok penz kell,hogy normalis ellatast kapjal.Több lehetöseg van,de sajnos itthon 40 eve zsebekbe dugdostak penzt,hogy az elfekvöben legyen a mama...most ez megszünt es nincs mas alternativa(az otthon fizetös apolonökön kivül) Szoval mindenhol kell penzt gyüjteni elöre:-( Ami eleg nehez:-(
TörlésSzerintem pont az a "szeretettel ápolás", hogy mindezek ellenére mégis visszamész. Én nem tudom, hogyan lehet nem undorodni, nem hányingert érezni :( és nem öklendezni az ilyesmi takarítása közben. Teljesen elfogadható az összes többi érzésed, ne bántsd magad ezért! Nem vagy rossz/gonosz amiért így érzel.
VálaszTörlésNem sikerült az otthon amit irtal a multkor?
VálaszTörlésNem, egyik sem
TörlésNem vagy szornyu, szerethetetlen, rossz ember. Ember vagy, tul sok teherrel. Biztos vannak olyanok, akiket tenyleg nem zavarnak a testnedvek, de egyetertek az elottem szolokkal, a szeretettel apolas pont az, amit csinalsz, hogy iszonyodsz, es ennek ellenere ott vagy. Oleles ismeretlenul is, martine.
VálaszTörlésMartine! Egy csoda vagy, ahogyan tolod ezt a baromi nehéz szekeret! ♥️ Mindannyiunk félelme az, h egyszer így kell ápolnunk azt, akit szeretünk / vagy így kell ápolnia minket annak, akit szeretünk.
VálaszTörlésNekem megfordult a fejemben, h most, még innen az 50-en feliratkozom egy menő(bb) öregek otthonának várólistájára, oszt, ha odajutok, akkor talán eggyel kevesebb/ kisebb gondja lesz majd a lányomnak... Arra nem látok esélyt, h akkora nyugdíjam legyen, h az otthonápolást majd kifussa.
Vagy ha nyertem a genetikai lottón, akkor nagyapámra ütöttem, aki alig pár hetet volt csak magatehetetlen, és a végén szépen elaludt...
Nekem épp az jutott eszembe, hogy vajon nekem lenne-e erőm szólni a családomnak, ha nekem lenne ilyen diagnózisom. Ami nyilván azzal is járna, hogy döntenünk kell a további sorsomról. A helyes választ tudom, de abban nem vagyok biztos, hogy megtenném. Rémes.
TörlésBorzasztóan sajnálom, Martine. Szörnyű teher, lelkileg-fizikailag egyaránt. Emlékszem a gyomorgörcsre, a bűntudattal elegy félelemre, a tehetetlen dühre és a bánatra, hogy ez lett az én elpusztíthatatlannak hitt óriás apámból. Nincs jó tipp, nincs vígasz, csak ismeretlenül is ölelés.
VálaszTörlés❤️
TörlésKedves Martin, nagyon is szerethető vagy. Emberfeletti teljesítményt viszel véghez. Bár ez semmit nem segít, de együttérzek.
VálaszTörlésÉn látok olyanokat, akik ennél többet tesznek, jobban feláldozódnak - igaz, többnyire a gyerekeik és nem a szüleik az érintettek, ami elmondhatatlan borzalmas lehet.
TörlésNagyon- nagyon sajnálom és rettegek, hogy ez vár rám is és nagyon méltatlannak és igazságtalannak tartom, hogy nem tudunk a szeretteinknek egy igazi ápolóotthont találni és / vagy megfizetni,mert megérdemelnék ők és a családjuk is a valós, hozzáértő segítséget..
VálaszTörlésVeled érzek, ez a szeretet igazi tanubizonysága. Sok erőt és megnyugvást hozó megoldást neked és édesanyádnak is.
VálaszTörlésEz annyira letaglóz. Ès nem hagy el az a tudat, hogy késobb azt fogom kérdezni: megtettem-e azt és annyit, amit tehettem. Èrted. (Mint te a szerettedért!) Tényleg elég az, ha mi itt hozzászólunk? Kedves Martine! Ismeretlenül is: gyönyöru a határon túli önmagad!
VálaszTörlésÉn folyamatosan azt érzem, hogy ennél sokkal többet kellene tennem, csak azt nem tudom pontosan, hogy ez mások elvárása vagy a sajátom, illetve hogy tényleg nem bírok többet vagy csak akarat nincs bennem elég, ha nem teszek többet.
Törlés