2022. november 13., vasárnap

Hamupipőke kettős élete

És aztán tegnap, miután jól kipanaszkodtam magam, hogy engem semmi fény sem ér el az élet naposabbik oldaláról, elmentünk moziba. Én akkor is imádom a mozit, ha kommerszebb filmet nézünk meg - de tegnap este erre esélyünk sem volt, mert minden film, amire rákattintottam, a horror kategóriába tartozott, én pedig nem csak soha, semmilyen körülmények közt nem nézek horrorfimet, de nem is értem, hogy valakit mi vihet rá arra hogy nézzen (ugyanitt épeszű magyarázat kerestetik arra, hogy miért olvasok mégis (időnkét véres) krimiket - igaz, én azokon a lapokon csukott szemmel és villámgyorsan hajtok át, ahol történik valami, semmiféle testi szenvedésre nem vagyok vevő - a lelki nyavalyák és lelki nyavalyások ezzel szemben érdekelnek - hát, biztosan subaguba, zsákfolt, olyesmi). Szóval, nagy nehezen kiszúrtam végre, hogy olasz filmfesztivál van, úgyhogy megnéztük a Puskinban egy olasz filmet - nyilván olaszul, ami nekem mindig plusz boldogság (bár felirat nélkül egyáltalán nem boldogulnék, de a szórványosan felismert szavak is boldoggá tesznek), sőt, utána volt egy beszélgetés a rendezővel és a főszereplővel, azon is maradtunk. Csodálatos volt, most ismét sokág bírom majd nyafogás nélkül moziba akarok menni. A szomorú része az - oh, nálam mindennek van szomorú része, alkatilag szomorúságra vagyok kódolva, de ez tényleg szomorú, nemcsak én érzem így - hogy utoljára a covid előtt Bezzeggel beszéltük meg, hogy elmegyünk együtt moziba az olasz filmnapok alkalmából. Nem mentünk, és ez a lehetőség ebből a világból végleg elveszett. Szerintem még mindig alig múlik el nap anélkül, hogy ne gondolnék rá. Szóval, tegnap úgy gondoltam, kicsit helyette is nézem a filmet. Halálmegvető bátorsággal (vagy full felelőtlenül?) maszk nélkül. Aztán már a metrón sem vettem fel - ilyen lassan három éve nem fordult elő. Ja, amúgy a film jó volt - szóval, ha jövőre bemutatják, érdemes megnézni. Több filmet is próbálok megjegyezni, amit majd el kell kapnom, ha egyszer néhány év múlva esetleg játsszák. A nyolc hegyre például mindenképp felmásznék beülnék. Most pedig kalandra fel, ködös erdőben vakon vezetés világszám következik (nekem ez is horror).

4 megjegyzés:

  1. Tavasszal voltam Olaszországban és nekem is Bezzeg járt az eszemben, hogy mennyire imádta és ahogy írt róla...jobban kedvet csinált mint bármilyen útikalauz.

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem, itt nálad láttam, Bezzeg történetét, úgy olvastam vissza a blogját... nagyon sajnálom!
    Itt írnám meg azt is, hogy bár nem túl régóta, nem minden nap, de ha jövök a bloggerre, te vagy az első akit olvasok. Olyan kár, hogy itt nincs lájk gomb, mert néha legszívesebben csak ennyit tennék az írásodhoz. Így tudnám jelezni azt is, hogy olvastam. Írjad csak amit kell, imádom, bármit is olvasok épp tőled. Sőt, szoktam mutogatni ismerősöknek is :)

    VálaszTörlés