Azt éreztem álmodtam, hogy V. sötét és üres szobája csontig hatolóan fáj, mintha a semmibe hullanék, úgy gyötör az a fekete lyuk, aludni sem bírok a rettentő fájdalomtól - aztán amikor felébredtem, akkor kiderült, hogy (ismét és még mindig, lassan két hete folyamatosan) a fogam fáj iszonyatosan. És az is kiderült, hogy mindig mélységesen nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy V. elköltözött* - pedig tudom, hogy örülnöm kéne inkább, hiszen önálló**, felnőtt nő, aki megél a jég hátán, megáll a saját lábán***, és hogy ő boldog ott, felelősen él, ez az élet rendje, bárcsak mindenki megtehetné - és hogy nekem mégis beleszakad a szívem, hogy milyen iszonyú gyorsan eltelt az az idő, míg velünk élt.
* de most Á. szülinapi ünneplése után itthon aludt, amit nem használtam ki eléggé
** pedig amikor (mindkettejüket) évekig szoptattam, és ölben aludtak el, és hordoztam őket, és nem mentünk nélkülük nyaralni (mert jó volt velük lenni) és V. még kisiskolásan is legszívesebben velünk aludt (és mi hagytuk), akkor mindenki azt jósolta, hogy nem fogom tudni soha kilökni a szoknyám alól (sem őt, sem Á.-t), hogy örökké babák maradnak, mert ezt nem lehet így, anyuka, értse már meg, hogy soha nem lesznek majd önállóak, időben el kell kezdeni levágni a szárnyaikat és magukra hagyni egyedüllétre nevelni őket De én boldog vagyok és büszke vagyok magamra, hogy minden kárálás, szapulás, sopánkodás és beszólogatás ellenében is úgy csináltam, ahogy nekünk jó volt. Atyaég, hogy sajnálnám most, hogyha akkor másokra hallgatva elmulasztottam volna mindezeket!
*** általunk igen, de közpénzekből nem támogatva
Annyira élénken él bennem a kép, hogy az üres játszótéren hintázik boldogan és kéri, hogy még lökjem, még feljebb akar repülni, és egy járókelő rosszallóan ránkszólt, hogy ilyen nagy gyerek (6) már önállóan játsszon és ugyanez nyilallt belém, hogy de olyan hamar felnő, miért ne tegyem meg, és hát tényleg.
VálaszTörlésó, épp alszik rajtam az én nagytipegőm, én meg könnyezem! 😍 (librarycat)
VálaszTörlésJaj, de jó, h leírtad! 💛💛💛 Úgy szeretem, h melléjük “kell” még feküdni mesét olvasni (9 a nagy), és olyan sokan mondják, h elrontom. Közben így jó nekünk.
VálaszTörlésJajj, de jo h ezt irod. Annyi szemrehanyast kapok, hogy miert hozom el a gyerekeim delben az ovibol (HO ebedszunetben pont megvan az ovijarat).
VálaszTörlésMiert alszunk egyutt, miert nem alszanak a nagyszuloknel...
Amugy azert mert oregen dzultem, sokaig vartunk rajuk es igyekszem kihasznalni ameddig szukseguk van ram.
szerintem azt kell szem előtt tartani, hogy ez ne (csak vagy elsősorban) a szülő igénye legyen, hogy hagyjuk leválni, ha távolodni akar (nem könnyű) és kicsit noszogassuk kifelé, ha a korosztályához képest nagyon nem akar (de annak meg oka van, azt érdemes megkeresni) - amúgy meg piszok gyorsan elmúlnak a kisgyerekes évek :( (nem mondom, hogy nem kívántam időnként, hogy bárcsak már önállóak lennének - de általában eléggé azok voltak mindig)
VálaszTörlésezt nekem is jó volt olvasni! és én is élvezem mindkettőt: amikor hordozva alszik és hozzám simul, vagy esténként még mindig igényli a hosszú szopizásokat, és azt is, amikor egyre hosszabban elnézelődik egyedül, én meg teszek-veszek a házban, és csak megörül annak, ha újra meglát. és nagyon rossz érzés valóban, ha valaki pl. a hordozás vagy igény szerintiség miatt megrovóan (vagy aggódva) néz ránk, bár újabban azt szoktam válaszolni, hogy legfeljebb majd érettségizni is kendőben viszem, és addig kigyúrom magam. :D
VálaszTörlés