Az időkép hőmérséklettérképén kék színnel jelenik meg a 29,43 fok valahol Baranyában, és irigylem őket, mert a reggeli zuhany után negyed órával nem tudom*, hogy elfelejtettem-e megtörülközni vagy az izzadság folyik végig a hátamon.
Tegnap nagyszerű estém volt, nálunk járt egy olvasóm, aki sosem kommentel, így nem is ismerhetitek. Már a jó sokadik találkozásunk volt, azt hiszem, talán hat éve az első - ezért is szeretem ezt a blogot, mert fantasztikus embereket ismerhettem meg általa. Csak dumáltunk, fagyiztunk, kávéztunk, cseresznyéztünk - és néhány órára olyan teljesen normálisnak tűnt az élet. Azt a húsz kiló meggyet, amit apám adott a kifejezett kérésem ellenére (nem kérek meggyet, mert nincs időm eltenni) nem dolgoztuk fel - majd talán ma éjjel? de annak is örültem, hogy nem kell a meggyel kínlódnom (igen, tegnap garantáltan kínlódás lett volna) Köszi, Judit!
* már tudom - basszus, gyorsabban izzadok, mint törülközöm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése