Sodrásban

Amikor a depressziós, a környezetével gyakorlatilag nem kapcsolódó kamaszlány - akit márciusban úgy vonszoltak el hozzám, és kvázi kötelezték arra, hogy járjon a csoportomba, én pedig azt mondtam neki az első alkalomkor, hogy bármikor, akár tíz perc múlva is, indoklás, sőt akár köszönés nélkül is elmehet, hogyha nem akar vagy nem bír ott maradni - szóval ő május közepén dél körül ír nekem egy messenger üzenetet, hogy hozna ma még két új embert a fél hármas csoportba, mert mesélt nekik róla és jönnének, hogy jöhetnek-e - akkor azért úgy érzem, hogy van értelme annak amit nap mint nap a bányaomlás mélyén fuldokolva csinálok.