Minden nő életében elérkezik a pillanat, amikor felrúgva a megszokásokat valami újat akar. Bennem is érlelődött már, legalább két hete - bár először őszintén megrettentem már a gondolattól is - és aztán tegnap megtörtént, amiről eddigi életem során mindig úgy gondoltam, hogy ez velem sosem fog megesni. Töltött karalábét főztem. Elég aggasztó, igaz? Gyerekkorom óta csak nyersen ettem a karalábét, mert a főtt karalábét lábszagúnak*** éreztem - aztán néhány éve levesnek már szeretem (csak ha én főzöm) - és két hete bekattant, hogy töltött karalábéra vágyom. Egyszer kóstoltam ilyesmit tizenöt évesen - és hát nagyon nem lett a kedvencem, ezért aztán sosem főztem. A gyerekek kiakadtak: azt sem tudtuk, hogy létezik ilyen étel! de azt hogy kell elképzelni? (stb). Mindezek ellenére fejből alkottam meg, azaz nem tudom, mi a "hivatalos" recept* - és jaj, isteni lett. Ma ebédre lesz, de már alig várom hogy felfalhassam (mert eddig csak a levét kóstoltam, a töltelékes karalábékat nem). A további időkre szükségem lesz egy karalábéküretkanálra (?) - mert kiskanállal az üregteremtés nem volt túl könnyű (de ha egy nő akar valamit, azt megteszi - hat karalábét vájtam ki)
Valamint: virágozni kezd a szoba sétányrózsám (ezt ne úgy képzeljétek, mint a szobabiciklit, teljesen autentikus növény, egy ünnepi csokorból mentettem néhány éve, amikor** olyan hosszan tartogattam, hogy kigyökerezett)
*** mármint idegen lábszagénak, az enyém sosem volt olyan
* a töltelék darált sertés, hagyma, só, bors, tojás petrezselyem és rizs, ezt töltöttel a karalábéba, a lábasban alá tettem a kis karalábéforgácsokat, sok petrezselymet, kis vizet, megfőztem - aztán a levét összebotmixereztem simára egy kis tejföllel - szóval, semmi ördöngös ügylet nem vol benne
** igazából mindig addig tartogatom a virágaimat, míg kigyökereznek vagy elrohadnak - egyszerűen túl ritkán kapok virágot
1./ A töltött karalábé családi kedvenc. Receptem nem volt nekem se :) Anyuéra emlékezve főzöm. Kb. ahogy itt fent leírtad. A töltelék pont ilyen, kis fokhagymával. Ha van, a forgácsra sok zöldfűszert, és szárítottakat is. (rozmaring, tárkony, kapor, hangulat szerint)
VálaszTörlésJó étvágyat hozzá. Szerintem szuper kaja!
2./ Örömmel üdvözöllek az újra hosszabb lélegzetű bejegyzésed alkalmával. 🤗 (persze az egyszavas/egymondatosakat is szerettem!)
sokszor sajnos nincs erőm már írni sem :(
TörlésA tévében pont ilyet főznek ma😃 (Főmenü - ezen a csatornán ilyet azért még lehet nézni🤭)
VálaszTörlésMi imádjuk a töltött karalábét, abból is a lusta verziót. Így nem megtölteni szoktam, hanem inkább egy ragut főzök belőle, pont azokkal a hozzávalókkal, amiket leírtál, a karalábét pedig felszeletelem.
VálaszTörlésnagyon szépek lettek így megtöltve :) de persze tényleg gyorsabb lehet kockázni :D
TörlésNálunk is pont így készült, ahogy leírtad, tálaláskor mindegyik tetejére kis tejföl.
VálaszTörlésén még friss, nyers petrezselymet akartam rászórni - de végül kiment a fejemből
TörlésErre fele meg csak véletlen lehet karalábét kapni, és nagyon ritkán! Nagyon ennék egy töltött karalábét :D (én a töltött paprikával voltam így, szörnyen keserűnek tűnt a paprika, csak a tölteléket ettem meg, most meg imádom magát a paprikát is!)
VálaszTörlés