Időutazó

Tudom, hogy nem mindenki szereti az álmaimat, sőt, talán senki sem szereti őket (és itt persze főként az jut eszembe, hogy Bezzeg nem szerette olvasni - még mindig nincs nap, hoigy ne jutna eszembe) - de én szeretem leírni őket, mert nekem fontosak.

A lakás - nagymama  - pszichológus háromszög arról szólt, hogy egy (ismeretlen) nagymama a lakását felajánlja vagy el akarja cserélni egy (munkakapcsolatból ismert, de tök idegen) pszichológusnak vagy pszichológussal, és én ebben valahogy közreműködök, szaladgálok, intézkedek és aggódom - tök feleslegesen.

Egy másik álmomban ugyanazon az éjjelen van egy képességem, mely szerint bármely múltbéli időpont amit kimondok, jelenné válik, ott termek egy általam választott helyszínen ahol meg tudok nézni egykori helyszíneket és találkozni emberekkel az akkori valójukban. Valami miatt nagyon akartam találkozni egy volt tanítványommal, ofda is kívántam magam a házukhoz, de előbb az derült ki, hogy még pusztaság, néhány évvel későbbre kívánva magam építkezési terület, aztán végre eltaláltam a ház épülésének az évét, bementem, akkor költztek be a lakók, voltak egyenfüggönyök, meg ágyak halomba rakva - de a lakásban még nem a tanítványomék éltek, hanem Buro bácsi, az alkoholista - de néhány évet előrelépve ő meghalt és végre odaköltöztek Ágiék. Hogy miért akartam vele találkozni, az rejtély. Aztán eszembe jutott, hogy megnézhetném egy régi (évekig tartó, de sosem realizált, nagyon titkos, nagyon elérhetetlenül plátói) szerelmemet (nevezzük X-nek) gyerekkorában, és tényleg, kisgyerekkora óta minden évben odakívántam magam, és láttam, hogy milyen helyes kissrác volt, aztán amikor eljött az az idő, amikor ténylegesen megismertem, akkor arra gondolkodtam, hogy vajon a mobilom működik-e itt a múltban és csinálhatnék-e vele közös szelfit, és azon vajon a mostani vagy az akkori kinézetemmel jelennék-e meg - azon nem gondolkodtam, hogy vajon mit érnék egy ilyen szelfivel, még ha a 17 éves magamat látnám is rajta viszont - pláne mit érnék azzal, ha készülne egy (komikus? sírnivaló?) kép a mostani magamról és a 19 éves X-ről)

Ma az egyetemen (az ELTE volt, de közben olyasmi méretei és kinézete volt, mint a berlini műegyetemnek, hatalmas csarnokok, döbbenetes, a tetejükig alig látni fel, vasalt tömörfa kapuk, akkora rézkilincsekkel, mint az alkarom, homokfúvott üvegek, ezernyi folyosó és lépcsőház) voltam álmomban, óráim is voltak, valami előadást vagy védést is kellett volna csinálnom, de anyukám is ott élt az egyetem egyik szobájában és fürdetni kellett volna. Féltem, hogy kibolyong a szobájából, ha nem megyek oda időben, de attól is, hogy ha elhúzódik a fürdetés, nem érek oda az óráimra. Közben az egyszerűség kedvéért X-nek nevezett fiúnak készültek az esküvőjére egy teremben, meg volt hirdetve egy eseményjelző táblán, gondoltam, a karzatról legalább megnézem őt, és azt is gondoltam, hogy én igazán szeretném a feleségét, úgyhogy úgy kell helyezkednem, hogy rámosolyoghassak, hátha észrevenne és összebarátkoznánk.

Amúgy pedig - nem álmomban, hanem ténylegesen - masszív kórházpánik és kórházszorongás uralkodik rajtam, másra sem tudok gondolni, iszonyúan szeretnék már túl lenni rajta.