2022. március 17., csütörtök

fő a pozitív életszemlélet

Rendeltem* három nyári nadrágot és egy blúzt. A nadrágok mindenféle színben pompáznak, a blúz fekete, kissé csipkés. Vennék én színes egyszínű pólókat és blúzokat is, ha lehetne kapni, de inkább nem lehet**, mint igen. Szóval, felpróbáltam a fekete csipkés cuccot és az első gondolatom az volt, hogy ez milyen jó lesz majd akkor, ha nyáron a nagy melegben temetésre kell mennem***. A második gondolatom az volt, hogy temetésen nem illik vakarózni, ez a csipke pedig eléggé szúr. Talán ha kimosom, megpuhul. Talán ha agyat mosok (én, a sajátomat, nem mások az én agyamat), akkor kisimulnak a gubancos gondolataim. Talán.



* Egyáltalán nem praktikus ruhákat rendelnem, maximum az esetek felében találom el saját ízlésemet, de olyan szinten elszoktam a vásárlástól (leszámítva az aldit és a lidl-t), hogy fizikai fájdalomként hasít a fejembe már csak a gondolata is annak, hogy egy üzletben teljes fizikai valómban megjelenjek, ott  őgyelegjek, válogassak, sorban álljak.

** készséggel elhiszem, hogy más ízlésének, méretének, fazonjának, pénztárcájának, stb. megfelelő egyszínű blúzok és pólók léteznek, nekem is volt már - de én az utóbbi években alig találtam olyat, amit szívesen felvettem volna.

*** remélem, nem kell

15 megjegyzés:

  1. Én nem hiszem hogy a ruhafazonokat bármiféle - jó - ízléshez való alkalmazkodás vezérelné.
    Inkább valami olyasmiről lehet szó, hogy a rettenetes/hordhatatlan/előnytelen fazonokból néha engednek egy kicsit, hogy az ember feje feljöjjön a vízfelszín felé mielőtt újra lenyomják.
    Kiváló példa erre a már talán 8-10 éve "divatos" bokorugró hosszúságú nadrág, ahol a bokatájékról lespórolt 10-15 centit deréktájra helyezték át - tehát nem anyagspórolás vezérelte. Ez talán most van megszűnőfélben, úgy érzem most kell majd bevásárolni életem hátralevő részére, mert ha túl sokat élek - mondjuk a 60-at is meghaladom, akkor megint visszajön ez a stílus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D tökéletesen megértem! Amikor én először szembesültem a boka felett véget érő, lifegő nadrágszárral - akkor még nagyon jó lábam volt és karcsú bokám - akkor arra asszociáltam, hogy a viselője bizonyára nagyon szegény, akinek nem telik mértetének megfelelő nadrágra. Aztán persze láttam, hogy egyszerűen csak divatba jött, és az első általam észlelt képviselője is inkább jómódú lehetett, mint szegény. Azóta hozzászoktam, a lányom is hordott ilyet, jól is állt neki (és még sokaknak), de engem zavar a kivillanó boka (nem prűdségből, épphogy a feneket takaró shortot, nagyon mini szoknyát sokáig hordtam én is), de valahogy az épp boka fölött véget érő nadrág nekem bizarr maradt.

      Törlés
    2. Igen és tizenévesen tök OK is lehet ahhoz való cipővel és felsővel, kiegészítőkkel és alkattal.
      De mikor negyvenes-ötvenes nőkre rákényszerítik!?
      Vagy két éve egyszer ültem egy mammográfia váróteremben korombeliekkel és idősebbekkel. (Rajtam kívül) mindenkin bokorugró nadrág volt de ilyen kényelmes, nagymamás cipővel (természetesen koszos-fekete színben), kilátszó (vastagszálú) nylon harisnyával és a - 42-es méret fölött "kötelező" - téglalap fazonú, rövid téglalap ujjú pólófélével.
      Végignéztem a társaságon és arra gondoltam, miért is kéri ki magának ez a generáció, hogy már nem kellünk a férfiaknak/férjeinknek meg hogy a munkaerő piacon csak olyan poziba akarnak felvenni amit senki más nem vállal el?

      Törlés
    3. Az utolsó bekezdés elég erősre sikerült. Nem vagyok ez a korosztály, lehet, naivan is állok hozzá, de talán a párkapcsolatok, munkahelyek is többről szólnak, mint hogy kin mi van. Értem, hogy valamiképpen az igényességről akarsz írni, de szerintem ez így elég bántó és általánosító.

      Törlés
    4. Nagyon sokszor bántó vagy Ella.
      Magaddal is meg másokkal is.
      Én pl. nem húzok olyan nadrágot fel, hisz ki kényszerítene rá, igenis van alternatíva.
      De az utolsó bekezdésed tényleg érthetetlenül bántó.
      Ági

      Törlés
  2. Nekem van ilyen nadrágom, mert tetszik. Fella beírását pedig inkább viccesnek tartom, mint bántónak. Életkép egy rendelőben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyilván mindenki mást lát bele egy adott vélemény kifejtésébe. Nincs is ezzel gond.

      Nem tudom értelmezni hogy ha 40 vagyok és ilyen nadrágot hordok akkor miért ne kellenék a férjemnek. :D
      Erre kérek szépen magyarázatot.
      Ági

      Törlés
    2. Miért kellene rá magyarázat? Fellának ez a véleménye, nem kell vele egyetérteni és kész.

      Törlés
    3. Ok. Azért érdekelhet az összefüggés.

      Törlés
  3. Ilyen nadrágot nem hordok, mert a normál hosszúságban is alig találok olyat, ami jól áll. Nekem főleg a minőséggel van bajom. 15 éves, outletben vásárolt, de minőségi cuccaim (escada, ralf laurent, Hugo boss) meg mindig tökéletesek csak sajnos kinőttem őket. Most jobbára Hadákban szoktam gyapjú holmikat beszerezni. Érik egy pandorfi kiruccanas, mivel a súlyom és a kopogtató menopauza úgy tűnik már soha nem fogja megengedni a 38-as méretet. A vastag harisnyával megszólítva érzem magam, azt érdemes tudni, hogy ezek kompressziós harisnyák, amiket nem jókedvében hord az ember sajnos. Nagyon irigylem azokat, akiket elkerül az ödéma és a visszér, de még inkább ez, mint egy trombózis. Nem tudom hogy kell stílusosan hordani, mindenféle nyelveken gugliztam már, de nem találok semmit. A kitörési pontom a színes cipőknél van, abból viszont jelentős készlettel rendelkezem.

    VálaszTörlés
  4. Na még jó hogy a telefonomon nyitva maradt ez a poszt és így most visszatérhettem ide, micsoda port kavartam fel...

    Megbántottam azokat a divattervezőket, üzletláncokat akik a 42 méret feletti 45-50 év feletti nőkre rákényszerítik a bokorugró nadrágot, a téglalap alakú felsőt és a kényelem fejében leginkább koszos-fekete színű és nagymamás fazonú cipőket?
    Vállalom!
    Ha lenne ilyen tüntetés ott lennék az első sorban.

    Nekem csak azért nincs bokorugró nadrágom mert 8 éve nem vettem nadrágot, illetve most vettem egyet két hónapja, talán az első fecske egyenes szárú, köldök alatt záródó derekú szövetnadrágot.
    Felsőt (garbó, póló szerűt - nem is tudom mi a hivatalos neve, de ing fazont is) nem látok olyat ami ne lenne téglalap alakú.
    Karcsúsítottat sem láttam, de "mellvarrást" (nem tudom mi a hivatalos neve) is akkor láttam utoljára mikor a Nagymamám varrt anno nyugdíjas éveiben (bőven 40 felettieknek), azért hogy csinos legyen az a blúz!
    Én egyébként kénytelen vagyok 1 számmal nagyobb méretű cipőt hordani, hogy beleférjen a talpbetét mert ha betét nélkül megyek akkor délutánra már csak négykézláb tudok járni (ha a gerincsérvem engedi). És kikérem magamnak hogy miért nincs a méretemben (40-es) szélesebb fazonú cipő, hogy beleférjen a talpbetét.

    Kikérem magamnak hogy iszonyat nehéz csinosan öltözni 42-es méret felett, mikor maga az a tény, hogy az ember felszedte azt a 8 kilót hogy 38-ról 42-re ugrott a mérete (magamról beszélek) már eleve kevéssé magabiztossá teszi, akkor még alig-alig lehet csinos és stílusos ruhát kapni (Magyarországon). A minőség dettó.

    Mire adjak még magyarázatot. Én vagyok az első aki azt olvasom/hallom/látom/tapasztalom (!!!) hogy a (hát itt nem 40 hanem inkább 50, úgy pont a menopauza körüli korba ért nők) nem kellenek/nem kellenek úgy/nem tetszenek/nem tetszenek úgy a férfiaknak?
    Én tök sok ilyet olvastam/hallottam/láttam/tapasztaltam.
    Min lehet változtatni? Az életkoron lehet? Nem. A testalkaton lehet? Csak korlátok között sajnos. Az öltözködésen lehet? Ez volna a legegyszerűbb.
    Amúgy én baromira utálok vásárolni (meg időm sincs) tehát biztos van aki ügyesen utána tud kutatni jó cuccoknak, de nem lenne egyszerűbb kapásból jó fazonú (a minőséget hagyjuk is) ruhákat készíteni és forgalmazni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Belőlem ez a tetszési vágy totál kikopott, én már magamnak akarok tetszeni és jól érezni magam a bőrömben, de nagyon.

      Törlés
    2. Megkovetlek. En teljesen ugy olvastam a kommented, mintha a 40-es/50-es korosztalyt okolnad azert, amit itt bovebben kifejtettel.

      Törlés
    3. Na akkor örülök, hogy idetévedtem és tisztáztam.

      @ Kriszti, igen úgy értettem, hogy erre adnak nekünk lehetőséget leginkább. Főleg ha gyorsan, átlagos pénzből akarunk öltözködni.

      @ Merylla: Engem bevallom (még) zavar az a hirtelen esés a tetszési indexemben ami kb 3 év alatt bekövetkezett. Bár nem voltam szupermodell korábban sem, de most hogy meghíztam nagyon nehéz jól öltözni, és már nem ellensúllyozza semmi más (külső) tényező. Külsőről beszélek, az adja az első benyomást.

      @ Zenjebil látom te már megszoktad a stílusomat. :-) Igen, baromi nehéz és régebben könnyebb volt.
      De most bízom az újra normalizálódni látszó nadrág divatban. Csak nehogy visszajöjjenek a válltömések...

      Törlés
    4. Huszonévesen sokkolt, hogy minden pasi egy dolgot akart tőlem, harmincas éveiben megváltás volt, amikor ez csillapodott, 40 körül fellélegeztem, amikor ez megszünt. Van olyan barátnőm, aki 20 kilót hízott azért, hogy leszálljanak róla, persze nem tudatosan. Nem a tartalmas, mély kapcsolatokról van szó, hanem a célzott próbálkozásokról. Szóval én már nem akarok tetszeni senkinek, csak magamnak :)

      Törlés