2021. október 27., szerda

Addig-addig jár a korsó maszk nélkül

koncertre, piacra, kútra, (satöbbi), míg össze nem töri a covidkő. Ettől persze még sajnálom. Nem ezt akarta, csak hát nem hisz a vírusban. És a maszkban még kevésbé. Az oltásban sem, de ezügyben erős nyomás nehezedett rá. Igen, éntőlem is.

Szóval, a korábban sokat kétkedő kolléganő ma igazoltan covidos lett. Két oltás után. Maszk nélkül. Tegnap még szeretett volna velem kávézni. A múlt héten több rendezvényen ültünk egy légtérben vele és sok másokkal. A többiek jellemzően maszk nélkül. Én kivétel nélkül maszkban. Ez megvéd a felesleges kávézásoktól.

A. viszont szerintem postcovidos tüneteket mutat. Folyton fáradt, rosszul van, szédeleg. Aggódom érte.

23 megjegyzés:

  1. Az a szörnyű, hogy tulajdonképpen nem is nagyon lehet mit mondani az oltás elleneseknek mert tényleg nem véd meg az oltás.
    Szerintem a maszk sem, viszont az emberek egymással való nem találkozása igen. U.m. HO, online oktatás, fölösleges rendezvények eltörlése, vásárlási sáv, vásárlók számának korlátozása...

    Sajnálom A-t, a személyes ismerőseim olyan fél év múltán kezdtek kicsit jobban lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még mielőtt. Természetesen be vagyok oltva és most várom a harmadikat. (Tesóm tavaly majdnem meghalt benne).

      Törlés
    2. Egyetértek, a legjobb feleslegesen nem találkozni. Sajnos (vagy mi) olyan a munkánk, hogy folyton sok emberrel kell találkoznunk. De akkor szerintem minimum az oltás, a maszk, a fertőtlenítés - és az, hogy feleslegesen ezen felül nem megyünk tömegbe, pláne zárt helyen nem. A gyerekeim sem értik, vagy ha értik is, nem eszerint élnek. Nem tudom jobb belátásra bírni őket. Miközben persze megértem azt is, hogy mennének. Szívem szerint én is mennék.

      Törlés
    3. Hat ha visel is maszkot, attol még elkapta volna ugyanugy, ugyhogy ezt nem ertem.

      Törlés
    4. Ezt miért gondolod? Én eddig nem kaptam el, sem oltatlan koromban, amikor hetekig a covidos apámat ápoltam (maszkban), sem oltottan, amikor A.-t ápoltam (maszkban) - én nem azt állítom, hogy a maszk 100%-os védelem, de jócskán hozzájárul. Én mániákus maszkviselő vagyok, bár én is nagyon várom, hogy végre ne kelljen maszkot hordani.

      Törlés
    5. Igen én is hordom. Hogy őszinte legyek én már megszoktam ezek az FFP 2-esek különösen jók. Csakhogy én a 2018-as tél óta hordtam maszkot és annyit de annyit voltunk betegek a gyerekkel...

      Törlés
    6. Én vettem magamnak piszok drágán (nem szelepes) ffp3 maszkot - eddig működik. Nem mondom, hogy mázli nem kell hozzá, mert nyilván időnként hibázok én is a maszkhordásban, de remélem, megúszom.

      Törlés
    7. Most az, hogy megúsztad azért nem bizonyít semmit. Én sem kaptam el a pasimtól, pedig akkor még nem voltam oltva, pedig hát izé, érted, elég szoros közelségben voltunk. Nyilván nem maszkban.
      Én amúgy akartam harmadik oltást, és 2 hét múlvára van időpont. Piszkosul bosszantó ez is.

      Törlés
    8. Én nem is kaptam harmadik oltásra időpontot. Hogy sikerült? Már hetek óta kitöltöttem valamit az interneten azóta se kép se hang...

      Törlés
    9. Fella! Vidék. De látod itt is két hetet kell várni...De mit töltöttél ki? Az eeszt-n keresztül lehet oltásra időpontot foglalni, rögtön ki is dobja, hogy harmadik oltást, kiválasztod a megyét, várost, és adja ki az időpontokat.

      Törlés
    10. https://www.eeszt.gov.hu/hu/covid-oltas-idopontfoglalas

      Törlés
    11. Igen, én is itt foglaltam. Kitöltöttem a TAJ számot és a születési időpontomat, Megnyomtam az ELKÜLD-öt de azóta se bű se bá. Nekem nem jöttek fel valós időpontok.

      Törlés
    12. Kipróbáltam - nekem még úgy is kínál fel időpontokat, hogy már megkaptam a 3. oltást. Foglalnék neked, de gondolom, a te adataiddal nekem sem működne

      Törlés
    13. Ah sikerült. Újra beléptem. Nem tudom mi ment félre korábban. Hát 2 hét. Kíváncsian várom hogy mi lesz addig is. Szörnyű ez a rettegés...

      Törlés
    14. Örülök :) - ha más irányítószámot, esetleg más megyét írsz be, akár holnapra is foglalhatsz. Vannak Bp. közeli helyek is, vagy esetleg valahol, ahová amúgy is jársz - folyton változtatják a helyszíneket is.

      Törlés
  2. Az oltás nem véd meg a betegségtöl, de statiszzikailag sokkal kevesebb a súlyos lefolyású, föleg fiatal- és középkorúaknál. A maszkvodelés se jelent 100%os, de azért jelentös védelmet.

    VálaszTörlés
  3. https://globalnews.ca/news/7393839/coronavirus-swiss-cheese-model/

    VálaszTörlés
  4. Hàt, amíg folyton maszkot hordtunk, egyszer sem voltam beteg, úgy màsfél éven àt; most viszont egy hónapon belül màsodszor vagyok dögrovàson (làzas is vagyok, ami sosem szoktam lenni, plusz nincs szaglàsom éppen, bàr eszméletlen nàthàs vagyok, szóval gyanús, hogy csak azért). Szerintem a maszk baromi sokat ér, főleg tàvolsàgtartàssal vegyítve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ha mindenkin van maszk.

      Törlés
    2. Igen, gondolom úgy lenne hatàsos, ha mindenki hordanà.

      Törlés
  5. Egyetem. Elvileg kötelező a maszk - az előadó ránk bízza. Amúgy jött körlevél, h köhögéssel, orrfolyassal a környékére se menjünk...
    Egyik évfolyamtárs köhög, harákol, trombitál, végül már mindenki maszkban ül - KIVÉVE ŐT B+!!!! Így végül egy felnőtt, meglett férfira rá kellett szólnom, h ne haragudj, de ha ennyire köhögsz, akkor légyszi vedd fel a maszkot!
    B.

    VálaszTörlés