Olvasom a recepteket - és rájövök, hogy igazából nem a főzés sok. Az sok, hogy nekem folyton gondoskodnom kell valakiről. Az sok, hogy minden napot itthon kell töltenem anyukámmal - akit nyilván szeretek (remélem - de most úgy érzem, utálom), de azt érzem, hogy ha még öt percet a társaságában kell töltenem, világgá megyek. Kurva sok már a vírus miatti rettegésből, a folyamatosan egyre romló helyzetből, az állandó pengeélen táncolásból a család meg a munkahelyem közt - és én magam konkrétan elvérzek a pengeélen. Végtelenül kimerültem lelkileg. A tesóm abban a pillanatban felszívódott, amikor apámról már nem kell napi szinten gondoskodni, az fel sem merült benne, hogy esetleg elvihetné magukhoz két napra anyukámat, mert én itthon már megbolondulok tőle. Nem, már meg is bolondultam. Too much. Minden szempontból. Azt érzem, hogy már mindenkit gyűlölök (magamat is beleértve, ne aggódjatok), már semmire nincs energiát, felszámolódtam, felmorzsolódtam, elég volt. Á. ki sem dugja a rusnya pattanásos orrát a szobájából, V. és A. minden estét és minden szombatot az edzésen töltenek, én meg felrobbanok itthon. Talán most kéne nekiállnom krimit írni, garantáltan vérben úszó sztori lenne.
Nézzetek dokumentumfilmet!
Ez lehet, hogy hülyeség, de ahogy Mikonkának lett bébiszittere, neked nem lehetne “dédiszittered” legalább egy pár órára néha, amíg kikapcsolódsz kicsit és visszanyered a lelki nyugalmadat valamennyire? https://dediszitter.hu/ Tudom, ez egy bizalmi állás, de hátha segítene. 😘
VálaszTörlésde, ha anyukám nem a nagyszobánkban lakna, ami abszolút átjárószoba, akkor heti néhány alkalomra hívnék valakit, hogy foglalkozzon vele - ha lenne etgy külön szoba. de én még egy idegent is nem bírok kerülgetni a lakásban, bőven elég folytonos alkalmazkodást kíván anyukám ittléte. egyedül akarok végre lenni néhány napig. vagy elmenni valahová. spontán, amikor eszembe jut. nem főzni, ha nem vagyok éhes, nem mosni, ha nincs kedvem, nem felöltöztetni/lefektetni reggel/este valakit. használni szeretném a lakást lakásnak, nem irodáak, nem gondozóközpontnak. pólóban és bugyiban akarok lófrálni, nem akarok mást fürdetni, fésülni, ellátni. elég volt.
TörlésMilonkának, persze, csak kapkodok.
VálaszTörlésA tesód fiú, ugye?
VálaszTörlésValakit meg kéne konkrétan kérned a családodból, maguktól valószinüleg nem fogják felajánlani a segitségüket. Azokkal az indokokkal, miket itt leirtál, szerintem azok teljesen komolyan veendök.
nincsenek sokan a családból, akik hadra foghatóak lennének :( a tesómékon (igen, fiú) kívül anyukám nővére van még, ő el szokta vinni, de ő is nagyon beteg lett, még mindig lábadozik.
Törlésaz én gyerekeim (különösen Á., aki szintén fiú, ráadásul magánakvaló és amúgy is emberkerülő és ... khm... fura) valamennyire még befoghatók (V. így is egészen sokat segít) - de nagyon nehéz nekik is, tökre megértem - csak ettől nekem nem könnyebb. EZ mindenképp nehéz helyzet lenne, de a coviddal terhelve nagyon-nagyon az.
Teljesen megértelek, nekünk november környéken volt egy ilyen lokális mélypontunk. Egy demens, éjszaka sétáló dédivel, közben mi covidosok lettünk, sehol senki nem tudott segíteni. Pontosabban, aki tudott volna, annak eszébe sem jutott. Az anyósomnak eszébe nem jutott, hogy egy levest főzzön, a sógornőm bevásárolt egyszer nekünk majd amikor ideért a ház elé szólt, hogy akkor hozzuk fel - miközben hatósági karanténban voltunk. Valóban nehéz és objektíven nagyon kemény helyzetben vagy, ezt csak az tudja megérteni, aki volt már 24 órában leépült emberrel. Most hirtelen lettek ötleteim milyen segítséget lehetne az öcsédtől kerni, de nem hiszem, hogy ötletekre van szükséged, biztosan végigfutott már benned minden opció. Teljesen OK, hogy eleged van. Apukád hogy van? Őt nem lehet bevonni valahogy, akár csak napközben néha-néha?
VálaszTörlés