Addig - addig jártam a kútra

míg bele nem szerettem az esküvője napján a királyfiba. A királyfi neve Bisanzio Arancio a Bormioli Rocco családból. Sajna a friss ara kiírta a kastály ajtajára, hogy a termék már nem kapható, elfogyott az értékes portéka már elkelt és beindította gyors kacslábonforgásra az épületet, én meg csak nézek szomorúan, mint Bálám Rozija az újkapura a moziban  - vagyis dehogy! Én csak tányérokat nézegettem. És találtam egy készletet, amiből kettőt sem jelentene gondot kifizetni és tetszik is. Képzeletben már be is népesítettem velük a konyhámat. Aztán megrendeltem. Már csak egy készlet volt elérhető. Akkor felhívtam a boltost, hogy de én kettőt szeretnék. Abból a csúnya rikítóból? - kérdezte. Abból, igen, fényes és boldog leszek tőle - mondtam szerelmes gagyogással. Nem is olyan rikító, inkább csak... khm.... nagyon színes - helyesbített a boltos. De sajnos azt is mondta, már az az egy sincs, réges régen kifutó termék, most már be is vette a kirakatból le is törölte az internetről. Én azért még lementettem, szóval fényképem van a halottról. Csak jót tudok mondani róla: első látásra szerelem, gyönyürű, vágyom rá, úgy kívánom, hogy a polcomra illeszthessem, hogy majd megöl a vágy! És hát miért is ne éghetnék újra plátói szerelemben, amikor ezt csináltam egész életemben, míg A.-t meg nem találtam - jobb is, ha utánanézek gyorsan, hogy ő létezik-e egyáltalán, vagy csak az álmaimat szőttem olyan sűrűre róla, hogy már valóságnak tetszik.