egy tűzpiros, egyedi, sorszámozású, bőrüléses, fakormányos Ferrari mosható, ámde minden vírust, baktériumot, gombát kiszűrő csodamaszk, amiben mellesleg levegőt is kapok. Apró tévedés volt csupán, hogy a munkahelyemen levettem, amikor ebédeltem és ittam egy nagy kortyot étkezés után. Erre az időszakra sajnos a maszkos szupererős védelem nem vonatkozik, a vírusnak nincs ebédszünete.
Ehhez kapcsolódóan mondom, hogy a múltkor emlegetett kolléga ma átesett a második PCR tesztjén is (az első negatív lett), remélhetőleg hamarosan újra a mókuskerékben üdvözölhetjük őt - viszont mától karanténban ül egy másik kollégám is, aki egy hazai szülinapi bulin került szorosabb kontaktba valakivel, aki aztán néhány nappal később pozitív lett. Mi pedig mind együtt ültünk a megbeszélésen azzal, aki most került zár alá - mind pucér arccal, egyedül én voltam a csodamaszkban.
Ehhez képest mára az allergia (és remélem, tényleg csak az, de pont olyan, mint minden évben ilyenkor) csúnyán kiütött mára: fejfájás, orrzsibbadás, tüsszögés, szájpadviszketés, torokfájás. Mint mindig ilyenkor, fokozottan érzem a túzzel, füsttel kapcsolatos összes szagot, vagyis több kilométerről is kiszagolom, ha valaki rágyújt és köhögni kezdek tőle. Ízeket is érzek. Nem vagyok lázas, hőemelkedésem sincs. És olyan kupleráj van a lakásban, hogy nincs az a mentős, akit ide beengednék, még ha több rétegű nejlon fedi is a testét.
Ez szorosan összefügg a befőzéssel is, ugyanis a hétvégén rendrakás helyett elmentünk a Tiszához (ahol minden valószínűség szerint alaposan megfáztam, mert pucéran és kitakarózva aludtam a vályogházban), ott strandolás után a kertből begyűjtöttem az épp érő szilvát, szólót, fügét, körtét, hazahoztam őket, ezzel újabb pompás alkalmat teremtve a káosznak az invazív elharapódzásra és a korlátokat nem tűrő terjeszkedésre.
Visszasírom a békés tavaszi karanténomat!
Nalunk is volt tesztelés, egy kisebb irodában dolgozó kollegák, akik rendszeresen meetingen is ulnek nyilvan tavol egymastol, nem fertőzték össze egymast, szoval erdekes. Kitartast ehhez az idoszakhoz!
VálaszTörlésaz a durva, hogy egyre több ismerős ismerőséről lehet hallani, hogy megfertőződött.. úgyhogy kitartás, meg az allergiához is:)
VálaszTörlésMegirnad, hogy milyen a csodamaszkod, es hol vetted? En eddig textilmaszkot es neha a sebeszmaszkot hasznaltam, de most, hogy engem is leteritett az allergia (bar nem olyan durvan, mint teged), orulnek, ha valami profibb darabot tudnek vadaszni.
VálaszTörlésInnen rendeltem, de az enyémet már nem látom az oldalukon: https://www.peak-sport.hu/shop_cart.php
Törlés