Úgy vonulni végig Párizson két unott fejű, flegma, semmit sem akaró* és mindenen fintorgó kamasszal, hogy ne szólj be nekik. Egyszer sem. Soha. A jutalom? Az út végén majd azt mondják (flegmán, unottan és fintorogva), hogy minden nagyon jó volt, máskor is mehetünk. Talán ötven éves koruk után megköszönik majd. De persze nem a köszönetért tetted. Meg addigra úgysem élsz már.
* ételeket egyébként korlátlan mennyiségben elfogadtak, úgyhogy nincs okom sírni
* ételeket egyébként korlátlan mennyiségben elfogadtak, úgyhogy nincs okom sírni
Szerintem már huszonévesek köszönetére is van esély...
VálaszTörlés