Közel másfél órája várok egy előszobában egy találkozásra, amelynek másfél órával korábban kellett volna megtörténnie. Nem egy sztár fanatikus rajongója vagyok, csak a munkámat végzem (amit amúgy továbbra is szeretek) - és hát ró rám ilyen kötelezettségeket a munka, hogy valakikkel biztosan beszélnem kell. Nekik is kell velem egyébként, ott áll mindannyiunk felett megannyi törvény. Együttműködő partnerek vagyunk amúgy, nem ádáz ellenségek. Mármint per definíció - mert vannak azért olyan kliensek, akiket mostanra kevésbé kedvelek. Ő épp ilyen. Nagyon-nagyon elfoglalt. Vagyis annak mutatja magát. Szükségem van egy autogramra az aláírására, így rászánom a délelőttöt és várok. Egyedül van a szobájában. Néha kitelefonál a recepcióra, hogy még várnom kell. Aztán hirtelen előbukkan, kis legyintés - jaj, már el is felejtettem, hogy itt van - mondja kis gonosz felkacagással. Nem is kell, hogy befáradjon, aláírok itt a pulton. Nem haragszik, ugye, hogy egy cseppet megvárakoztattam? - kérdezi, miközben szignálja mindhárom példányt. Dehogy haragszom! - hazudok a szemébe mosolyogva. Szerencsére a legváltozatosabb kliensi köröket is figyelembe vevő, nagyszerű felkészítést kaptunk, így tudjuk, hogy a különböző kulturális közegekből származó emberek különféleképp reagálnak a kihívásokra, ezért a lassabban vagy rosszabbul reagálókkal is könnyedén együtt tudunk dolgozni. Köszönöm az aláírást, viszlát!
Szerencsére a legváltozatosabb kliensi köröket is figyelembe vevő, nagyszerű felkészítést kaptunk, így...nem vágom pofán :)
VálaszTörlés