2019. január 17., csütörtök

Markáns különbség

Nagyszerű dolog az e-napló, nekem találták ki. Amikor eszembe jut, ránézek - és többnyire elég jó ránézni, mert a gyerekeim nagyon szorgalmasak okosak, így könnyen szereznek jó jegyeket. Most, hogy közeledik a félév vége, ismét rápillantottam az e-naplókra (mondjuk ezt a kréta rendszert pont nem szeretem, mert ezer sebből béna). Az e-naplóban járatlanoknak mondom, hogy van olyan opció, hogy havi bontásban láthatjuk a gyerekünk jegyeit, van, hogy tantárgyak szerint, a tantárgyas felosztásban azt is látom, hogy mi volt a téma, amiből a jegyet kapta - és persze van olyan is, ahol a gyerekem jegyei és az osztályátlag látható minden egyes tantárgyból. Hogy legyen mihez viszonyítani - ami nem teljesen haszontalan, mert például ha azt látnám, hogy valamelyik gyerekem masszív kettesre áll valamiből, akkor még azt megelőzően, hogy aggódni kezdenék, megnézem az osztályátlagos táblázatot - és ha az derül ki, hogy a többiek átlaga 1,23, akkor nagyon elismerősen fogom megkérdezni, hogy hogyan sikerült ilyen jól szinten tartania magát. Az e-napló a különbségeket is jelzi, ahol rosszabb az átlag, mint az osztályé, oda (nem meglepően) egy mínuszjel szerepel a szám előtt. Hogy ne tévesszük össze az 1,24-et a -1,24-gyel. Például és ugyebár.

Az e-naplóban időnként vannak újítások - ez nem tudom, mikori, én ma láttam először, hogy a különbségeket vastagon kezdték szedni és még színekkel is megkülönböztetni. Hogy odavonzza a szemet. Oda is vonzotta, azonnal láttam, hogy V. rengeteget rontott, ott piroslik feketén-fehéren a táblán. Spanyol nyelvből -4,72, németből -4,66-os pontszámot ért el. Még mielőtt szívrohamot kaptam volna, gyorsan emlékeztettem magam, hogy V. nem tanul sem németet, sem spanyolt. A nem tanult tárgyak korábban nem jelentek meg az összesítésben, hogy jól lehúzzák az átlagát. Milyen egy sznob iskola! - hördültem fel.

De Á. e-naplóját nézve ugyanezzel szembesültem: -4.17 oroszból, -4,68 kémiából, sőt, médiából -4,75 - ehhez képest igazán alig látszik, hogy angolból például a 4,91-es átlagával 0,02-vel feljebb van, mint az osztályátlag (másból meg többel - nem ez a lényeg). Hanem az, hogy miért azokat a nyomorult negatív értékeket szedik szembeötlően vörössel? Ha valaki rápillant az oldalra, miért a frászt akarják ráhozni ahelyett, hogy örülhetne például a kiugróan vörös jó eredményeknek? És mivel ott vannak a nem tanult tantárgyak is, ahová szintén kiírták a - nyilván jó nagy - negatív különbséget, első látásra mindenki megrettenhet, hogy ez meg mi a fene. Előveszlek, fiam! - kiálthatja az egyszeri ember (teljesen feleslegesen amúgy, de mire erre rájön, már elővette) - mi ez, édes fiam? Markáns a különbség!

Markáns különbség lenne a jelenlegi gyakorlathoz képest végre azt kiemelni, ami jó. Amúgy meg semmi, nagy füst, kis láng, megint égeti magát a kréta.

2 megjegyzés: