Hónapokra bontva

Látom, hogy ez a trend, úgyhogy akkor nézzük:

Január

másodikán gyomorgörccsel és lázasan kezdtem dolgozni rémálmaim munkahelyén. Három hónapig mindennap megpróbálkoztam azzal, hogy a végzettségeimből és a korábbi tapasztalataimból kinyert tudásomat relevánsnak fogadják el - nem sikerült. Nagyon nyomasztott, még úgy is, hogy időközben kiderült a projekt körül néhány elég komoly disznóság (mondjuk hogy a közvetlen főnököm titokban tartott anyja az egyik szakmai vezető, akinél egyúttal  - szintén fű alatt - a projekt pénzügyekben is döntő szóval bíró  másik vezetője épp phd-zik - és hogy többeket kirugdostak megfelelő végzettségekkel, de megtartották akár felsőfokú végzettség nélkül is szakértői munkakörben egykori és jelenlegi tanítványaikat, sőt, több rokonukat is.) De januárban még nagyon hittem abban, hogy ez valódi szakmai munka lesz és nekem kell jobban belejönnöm. Közben kitűnőre abszolválom az első félévemet az iskolában.

Február

Szülinap Bécsben - az csodálatos volt, még úgy is, hogy a januári nyavalyáim még mindig nem múltak el. A munkában ambivalens helyzetbe kerültem, mert míg más munkacsoportok gyakran hangsúlyosan engem kerestek meg szakértői véleményt kérve, addig a saját közvetlen főnököm naponta alázott meg azzal, hogy visszadobta az anyagaimat (amelyeket aztán márciusban már vezetői összefoglaló részeiként láttam viszont - természetesen a nevem említése nélkül)

Március

Nagyon para, éjjelenként két órákat sem alszom, sírógörcsök, iszonyú stressz, borzalmasan érzem magam az eleinte nagyszerűnek képzelt munkahelyemen, folytonos megaláztatások - ugyanakkor rettegek a munkanélküliségtől. A próbaidőt követően nem maradok tovább - már a hónap elejétől nekiállok munkát keresni.

Április

Erős a külső nyomás a vállalkozói lét felé, így valós belső késztetés nélkül, de nekiállok megcsinálni a szakmai honlapomat. Elkészül, időnként frissítem is - szeretem, hogy van. Munkát keresek, van néhány ígéret, ahová azonnal felvennének - de valahogy mindig közbe jön valami (utólag azt mondom, szerencsémre). Folytatódik az egyre szürreálisabb munkaügyi per az előző hellyel - rémálom a köbön.

Május

Munkakeresés - elkezdek megint gyalogolni, eléggé magam alatt vagyok.

Június

Munkakeresés, egyre elkeseredettebben, rengeteg álláspályázatot beadok, kevés a válasz, ahová behívnak, röhejes pénzügyi ajánlatokat tesznek - bár lassan annyira kétségbeesek, hogy bármibe belemennék. Újabb vizsgaidőszak, megint jól sikerül. Az iskolát szeretem, a honlapomon dolgozom és lépéseket teszek a vállalkozás beindítására is - de igazából nem azt akarom. Nem is sikerül. Nem vagyok depressziós, de hitevesztett igen, az önbizalmam totálisan elveszett. Pontosan kicentizett időzítéssel ekkor szúr ténylegesen is hátba egy korábban csak passzívan agresszívkodó blogger - sunyi akciójától kis híján elvérzek.

Július

Családi nyaralás Bécsben kölcsönlakásban - nagyon jó. Van négy nap kettesben is. Múzeumok, városnézés, a környéken barangolás, gyógyfürdő. Ha tehetném, minden hónapban eltöltenék néhány napot külföldön. Előtte - utána álláspályázatok, interjúk - már különösebben nem bizakodva. Bécs felé menet felhívnak egy helyről, hogy megfeleltem. Ötnapos alkotótáborba is eljutok - odafelé úton kiszakad az autó sebességváltója, órákig ülök a Nyugati előtt a tűző napon a kocsiban, mire megmentenek. Reggel helyett délutánra érek oda A. segítségével, emberes migrénnel indítom a tábort.

Augusztus

Munkakeresés - az ígért helyről nem hívnak, újabb interjúk, újabb csalódások. Már majdnem megszokom - de nem lehet megszokni. Augusztus végén mégis cseng a telefon, hogy szeptemberben kezdenem kell. Örülnék szívesen, ugyanakkor nem nagyon hiszek már abban, hogy értelmes munkát végezhetek, vagy hogy kellek bárhová is.

Szeptember

Elkezdek dolgozni - bár kissé gyanakodva. Jónak tűnik, de nem merek örülni.

Október

Gyomorgörcs nélkül járok dolgozni már több, mint egy hónapja - a munka érdekes, a főnök normális, a kollégák kedvesek. Felszabadultságomban egy szűk hét alatt megírok és leadok egy szakdolgozatot, amivel kilenc éve tartozom magamnak. Megjön egy értesítés, hogy eseti szakértői posztra beválogattak egy projektbe, ahová még nyár közepén jelentkeztem. Szólok a főnökömnek, aki örül (!) a lehetőségnek és természetesen (!) hozzájárul, hogy a nem túl magas keresetemet szakértői munkákkal egészítsem ki.

November

Egyre felszabadultabban dolgozom, egyre inkább kiismerem magam az új helyen, élvezem, hogy  a kollégák elfogadnak úgy szakmailag, mint emberileg.

December

Egy nagyszerű beszélgetés keretében annyi elismerést kapok a főnökeimtől, mint még soha korábban, kapok ígéretet fizetésemelésre, jutalomra, sőt, tanulmányi szerződésre is. Boldogan jövök el a karácsonyi szünetre, mert biztosan tudom, hogy számítanak rám hosszabb távon is, támogatnak, sőt, szeretnek is. A munkaügyi pernek vége, nem vagyok maradéktalanul elégedett, mert végül sokkal kevesebb pénzt fizettek ki, mint amennyi járt volna - ugyanakkor őszintén boldog vagyok, hogy nem kell többé ezzel foglalkoznom. A pénz egy részét elszórtam karácsonyra (nehéz volt megállni, hogy dőzsölhetek) - egy másik részéből viszont szeretnék elutazni néhány napra valahová A.-val és a gyerekekkel, mert ők is megszenvedték ezt az időszakot. Erkölcsi jóvátételként azért azt betudtam, hogy a tárgyalóteremben ajánlott újra munkát az egykori munkahelyem, mondván, hogy nagyon jól végeztem a dolgom és szívesen számítanak rám a későbbiekben is, hiszen az ügyfelek rendszeresen keresnek és hiányolnak még két év után is. A szakdolgozatom jeles lett.

Hát, ezt az ívet szeretném folytatni, ami szeptemberben kezdődött (nyilván van magánéletem is a munka mellett, arról sem feledkezem el - de a munka (sok munkahely, munkakeresés, munkaügyi per, iskola, vizsgák, szakdolgozat) olyan mértékben nyomta rá a bélyegét 2018-ra, hogy ez volt az a vezérfonal, ami mentén a leginkább végig tudtam gondolni az évet)