Amikor anyukám nálunk van néhány napig, mindig igyekszem valami különlegese(ke)t főzni, mert ő már nem tud magának, viszont mindig is szerette a nem hétköznapi gasztronómiát. Ma délelőtt még előadást tartottam, negyed egyre értem csak haza - és egy órakor már készen is volt az ebéd, teljesen nulláról. Szerintem pikáns, eredeti és finom is volt, szóval:
póréhagymaleves fetasajtkockákkal
sült kacsamell édesburgonyapürével és kelbimbóval
befőtt, kávé
póréhagymaleves fetasajtkockákkal:
póréhagymát felkarikáztam, vajon megdinszteltem, tettem hozzá egy pohár tejfölt, egy bio leveskockát (DM) és vizet. A felkockázott fetasajtot a forró levesbe tettük levesbetétként, mindenki a maga tányérjába.
A kacsamellet beirdaltam, megsóztam, borsoztam, saját bőrén (zsírján) megsütöttem serpenyőben, aztán szépen felszeleteltem (ehhez éles kés kell), két kacsamell hármunknak úgy volt elég, hogy maradt még belőle
édesburgonyát egy cseppnyi vízen megpároltam (és kissé odaégettem, de ez a füstös íz is jól áll neki), kis vajjal összenyomkodtam
a kelbimbókat megpároltam, szintén kis vaj a nyakukba
A húson és a levesen kívül mást nem sóztam meg egyáltalán.
Nagyon finom volt - a gyerekek még nem értek haza, de szerintem nekik is ízleni fog.
úúúgy elmennék hozzád kosztosnak!
VálaszTörlésLehet róla szó :)
Törlés