Elloptam egy pénztárcát

Először elmentünk A.-val valami spirituális előadásra, amit valami indiai (vagy annak öltözött) nő tartott. Az előadás végén színes festékekkel kellet jelölni hatalmas flip chartokon, hogy milyen hatással van/lesz az előadás a párkapcsolatunkra, az anyagi helyzetünkre, az életünkre úgy általában, satöbbi. A. persze meglógott, egyedül jelölgettem. Nem őszintén. Aki hazudik, az csal, aki hazudik az lop - mondja a híres nóta (igen, a korai, szamizdatos, rendszerkritikus éveikben hallgattam és szerettem is a Beatricét) - szóval, A. nélkül lődörögni kezdtem a már jócskán kiürült előadóteremben, ahol valami bolt is volt és az állványon leárazott cuccok - például egy olyan gyönyörű szivárványszínű ágynemű, amire azt gondoltam, hogy V. nagyon szeretne ilyet. Sajnos csak egyet találtam belőle, az ki volt bontva és a paplanhuzat része ki is volt fordítva. Gondoltam, visszafordítom és visszacsomagolom. Ahogy belenyúltam a fordításhoz, beleütközött valamibe a kezem - egy barna bőr pénztárcába. Csörgött is benne némi pénz - anélkül, hogy megnéztem volna, zsebre vágtam. Összehajtogattam az ágyneműt, odaálltam a pénztárhoz - és közben arra gondoltam, hogy talán papírpénz is van a pénztárcában és akkor behozza az árát az ágynemű. Amíg sorban álltam, jött egy kockás inges férfi, pakolt, intézkedett, többekkel beszédbe elegyedett. Fél füllel hallottam, hogy keres valamit. Aztán kiderült, hogy a pénztárcáját. Nem álltam elő azzal, hogy az imént találtam egyet, sőt, dugdosni kezdtem és amikor A. ismét visszajött, neki sem árultam el. Pontosan tudtam, hogy épp lopok, azt is, hogy ez nagyon helytelen - mégis ragaszkodtam a talált tárgyamhoz. Pedig égette nagyon a zsebem. Rebbenővé vált a tekintetem, de nagyon akartam látni, hogy mi van a tárcában. Meg akartam gazdagodni. Méghozzá nagyon hirtelen. Nem tudom, mi lett a vége, csak azt, hogy borzasztó szégyenérzettel ébredtem. Persze a pénztárca sehol sem volt, hiába próbálkoztam az ágy feltúrásával szert tenni rá. Álom volt, szétpukkadt - de a szégyen megmaradt.