Volt egy álláspályázat, ahová benyújtottam magam. Küldtem önéletrajzot is, naná. Az önéletrajz alapján behívtak. Közel van, vagy legalábbis jól megközelíthető helyen van. Odafelé épp egy óra, hazafelé azonban csak szűk háromnegyed - igen, létezik ilyen. Az eddigiek közül talán a legkellemesebb állásinterjú lett. Kedves emberek (tudom, ez semmit nem jelent), valódi szakmai közeg és vélhetően valódi szakmai munka. Azt mondták, néhány nap múlva felhív a gazdaságis emberük, hogy mennyi pénz lenne, mert az sajnos nem sok. Felhívott tényleg, pedig a legtöbb hely már itt elvérzik. Szóval már ez önmagában háromszoros hurrá. A fizetés nem nagyon sok, nem kiemelkedő - de így is a másfélszerese annak, amit ott ajánlottak, ahol majdnem biztosra mehetnék. És hát a munka is minimum háromszor érdekesebb. Egészen belelkesültem. Én hülye. Míg most ki nem derült, hogy a több irányból szakirányú végzettségeim, amelyeket egytől - egyig mind messiásként üdvözölt az interjúztató a konkrét intézmény konkrét munkakörében - szóval a végzettségeim nem jók mégsem, mert noha a relevanciájukhoz kétség sem fér, a rendelet nem szól róluk, mert fel sem tételezték, hogy ilyen végzettséggel is hajlandó bárki is. Ezért aztán - sajnálkozik személyesen a vezető a telefonban - mégsem tudnak most felvenni, mert ahhoz, hogy felvegyenek, el kéne végeznem egy százötven óra alatti, érettségin alapuló OKJ-s képzést, ami az egyik diplomámmal együtt már a papírforma szerint is képesítene a felvételre. Ez az OKJ-s képzés olyan témából lenne, amit más diplomáim okán taníthatnék is akár az ominózus OKJ-s képzésben - de a rendeletben mégsem nevezi meg a nevezéktan, úgyhogy kigyulladt a piros lámpa. És - mondja a vezető - ha felvenne, azzal magát kötelezné arra, hogy beírassanak az említett OKJ-s képzésre és finanszírozzák azt - de sajnos erre viszont nincs külön kerete. És nekem sincs. Mondjuk túl azon, hogy röhejesnek tartom, hogy 146 vagy hány óra abszolválásával megszerezhetném azt a jogot, hogy foglalkozhassak azzal, amiről van amúgy egyetemi szintű diplomám és egyetemi szintű posztgraduális végzettségeim is, összesen mintegy 20 egyetemi félévnyi.
Megállt a józan eszem.
VálaszTörlés:(
eh, az enyém már rég elveszett valahol :(
TörlésNeeeee!
VálaszTörlésEszetlenek
VálaszTörlésEmiatt eluszik ez a hajo?
🙁
hát ez...
VálaszTörléshihetetlen... :/
de a munkavállalás feltételeit nem a munkaadó határozza meg? vagyis ez akkor ilyen kőbevésett, rugalmaatlan munkakiírás? :O
csak a törvényeken és a rendeleteken belül eső részt (aminek lássuk be, hogy időnként van értelme, pld az orvosi munkát az orvosi egyetem elvégzéséhez kötni - de itt úgy tűnik, mintha - maradva ennél a példánál - a szemészeket, a fogorvosokat, a sebészeket és a pszichiátereket nem tekintenék orvosnak, mert már van szakvizsgájuk is, de az a szakvizsga kimaradt a rendeletből)
Törlés