szavam sincs

Ma megnéztük A.-val ezt a filmet - nekem tetszett (már amennyiben egy történelmi borzalmakkal terhelt filmre ez jó szívvel mondható) - és még jobban tetszett volna, ha oda tudok rá figyelni, és ha...

ha nem nyomasztana az, hogy semmi konkrétat nem tudok arról a gyalogtúráról, amire Á. csütörtök hajnalban elindul. Csak remélni tudom, hogy ő jobban képben van, mint én. Nincs összerakva a holmija - de még végiggondolva sem. Mert inkább meccset néz meg játszik a gépén. Nem tudja, mennyire lesz nehéz a holmija. Soha életében nem vert fel, nem bontott le és csomagolt össze hordható állapotba sátrat. Sosem aludt még az erdőben. Egyáltalán: sosem volt még ennyit felnőtt nélkül (tudom, nagy már, mindjárt felnőtt, én is voltam kamasz (de ettől csak még jobban aggódom, mert pontosan tudom, mi mindenbe keveredtem bele én 16-17 évesen - ok, azokról a kalandokról jobb nem beszélni... majd egyszer megírom)) - szóval, ver a víz, nem kicsit. 

és ha nem jött volna még erre az, hogy V. elment az évzáróra, majd este 8-kor írt egy messenger üzenetet, miszerint "elmegyek moziba a többiekkel" - amit én nem láttam, mert lemerült a telefonom, így csak fél kilenckor láttam meg, hogy nem érkezett A.-val együtt haza (mint arról eredetileg szó volt) - és A. sem tudta, hol van. Így aztán A. a kifejezett kérésemre felhívta, és akkor az derült ki, hogy mégsem mentek moziba, hanem sétálnak. Kivel? Hol? Mikor jön? - kérdeztem A.-tól, miután lerakta a telefont. Nem tudom - mondta az a bamba ló A. Akkor kézbe vettem én az ügyet és az immár feltöltődött telefonomról felhívtam V.-t. Aki nagy rihegések-röhögések közepette elmondta, hogy kikkel van és hol (oszálytársak, pláza), valamint azt is mondta, hogy nem tudja, mikor jön haza. Mondtam, hogy tízre legyen itthon. Tíz után újra hívott - még mindig kacarászva a plázából - hogy most már hamarosan indul és a barátnője is nálunk alszik. Akkor már nagyon kiakadva azt mondtam, hogy azonnal induljanak haza. Majdnem azonnal el is indultak és még éjfél előtt haza is értek.

És akkor én elkezdtem nagyon intenzíven visszasírni azokat a nagyon-nagyon gyorsan eltelt éveket, amikor még mindig pontosan tudtam, hogy hol vannak és kivel (mert főleg velem) - és nyilván tudom, hogy úgy nagy vonalakban ez az élet rendje - de bakker, nem az, hogy megkapja a nyolcadikos bizonyítványát és már rögtön haza sem jön... hát, attól tartok, az igazán kemény évek most kezdődnek.