árkonbokron

Elég aggasztó, amikor már kizárólag csakis azért hagyom ott valahol a telefonomat (nem több, mint kínkeservesen hosszú három percre), mert úgy képzelem, úgyis akkor fog hívni (vagy legalább sms-ben tudatni, hogy még életben van), amikor nincs nálam a telefon. Elég aggasztó, hogy annak ellenére sem hív (ír sms-t), hogy amikor tegnap este felhívott, akkor jó adag pozitív megerősítésben részesítettem (örülök, büszke vagyok, drukkolok) - és azt is elmondtam, hogy eléggé izgulok, mert jön a vihar, már érzem a szelét, ezért jól verjék fel a sátrat, nagyon vigyázzon magára és vigyázzanak egymásra, és remélem, nem lesz iszonyúan nagy szél és eső. És a lelkére kötöttem azt is, hogy minden este hívjon (írjon sms-t) azzal az infóval, hogy hol verték le a sátrakat - és minden reggel azzal, hogy pontosan merre indulnak tovább. Mindezek tetejébe még azt is álmodtam, hogy mi ketten, Á. és én egy repülő farkában foglalunk helyet, olyanok, mint a különböző villamos - és buszülések, sikerül négy helyre szert tennünk, mert foglaljuk a helyet A.-nak és V. -nek is, akik elkeveredtek a beszállásnál. És természetesen azon töröm a fejem (mármint álmomban) hogy vajon a repülő lezuhantakor a farok (ahol ülünk) mennyivel kevésbé biztonságos, mint az orr. Rázni biztosan sokkal jobban ráz. Volt még egy vizsla, akit megnyugtatólag simogattam, és A. is megsimogatta, holott tudta, hogy az előző pasim vizslája volt (soha semelyik előző senkimnek nem volt még csak kutyája sem, nemhogy vizsla - de tegnap tényleg láttunk egyet szaglászni bv bicaja körül). Én természetesen már írtam sms-t reggel, miután felébredtem jó három órányi alvást követően (mert éjjel háromig ébren izgultam a vihar miatt, reggel hatkor pedig a szomszédunk kezdett új kerti projektbe. A kerti projektjei mindegyike iszonyú kalapálással vagy egyéb zúgással kezdődik, azzal is folytatódik, majd a kétszázadik kis kerti kalyibában végződik). Na, hívjon már!