Szoktunk venni kis sütni való kolbászkákat az ALDI-ban. Nekem általában nem jut belőle - de ez mindegy is. A többieknek azért szokott jutni. Azt hiszem, tizennégy darab van egy csomagban. Tegnap vacsorára A. és V. sütöttek belőle maguknak valamennyit (x), majd a maradékot felajánlották Á.-nak. Nekem nem, mert mint mondtam, nekem általában nem jut belőle. A maradékot viszont (14-x) Á. visszautasította azzal, hogy hat alatt (ezen darabszámot értsetek) sosem eszik, úgyhogy inkább nem kér vacsorát. Nem tudom, végül mi lett a maradékkal, valaki reggel mégis megette (nem én, hiszen mint már kétszer is mondtam, nekem általában nem jut belőle)
Egyébként száműzetésben vagyok. Á. a szobájában játszik, mint mindig - de legalább előtte elmesélte, hogy hol volt és mit csinált. V. és A. viszont haragszanak rám. Hogy V. miért, azt tudom: azért, mert nem engedtem, hogy biciklivel jöjjön haza egy forgalmas autóúton. Pedig a barátnőjéék elkísérték volna. Csakhogy V. ötévesen ült utoljára biciklin (noha vannak bringáink), mert állítólag utál biciklizni. Szerintem így körülbelül olyan lett volna elengedni egy forgalmas autóúton, mint elküldeni a Dunára evezni mentőmellény nélkül. Iszonyúan megsértődött, kígyót-békát kiabált rám, meg azt, hogy nem fog tudni így a barátnője szemébe nézni, mert miattam becsapta, mert én állítólag nem engedem el. Egyébként elengedtem, de azzal, hogy csak bicikliúton tekerhet. Mindegy, már megszoktam, V. a hét napból ötön biztosan haragszik rám. A. nem szokott ennyire gyakran és most sem tudom, mi baja. Napok óta undok - bár ha rákérdezek, azt mondja (undokul), hogy nem undok, rosszul látom és képzelődöm.
Úgyhogy inkább magamra csuktam az ajtót és egyedül képzelődöm tovább, így legalább semmiben nem korlátoz a valóság.
<3
VálaszTörlés