2017. november 22., szerda

és az életet nem lehetett kibírni vele, mert félig főtt petesejtet adott reggelire

Igazából a kimchiről lesz szó, mert ma van a nagy nemzetközi kimchikészítő nap. Illetve koreai, mint a kimchi maga, de a google felkarolta és a mai napi logóját a kimchibe való zöldségekből állította össze. Szerintem szép szokás. És a kimchit is már rég ki akartam próbálni (enni már ettem, Prágában a japán étteremben (igen, tudom, hogy eredetileg ott főleg csehek élnek, de a japán étterem a szusijával, a kimchijével és minden egyébbel együtt tökéletes volt, épp a szállásunkkal szemben - még ez is hozzá)), aztán próbáltam itthon is, az nem volt finom, szerintem olyasféle  szégyenletes semmi emberek készíthették, mint akik a kovászos uborkához ecetet tesznek (na, de tényleg, álljon már meg a menet!) Szóval a google címlap jóvoltából ma végre elolvastam, mi minden kell az autentikus(ra hajazó) kimchibe. Persze többféle receptet is találtam, végül ez az összetevőlista nyert, mert

1 kínai kel - pipa (hetek óta fonnyad a hűtőben)
1 jégcsap retek - pipa (bár három sörretek volt, de ekvivalensnek éreztem)
2 szál sárgarépa - pipa (reszelt zacskós répa is volt itthon, királyság!)
3 újhagyma - - pipa (fehér salátahagymánk volt)
5 gerezd fokhagyma - pipa (még több is van!)
1 evőkanál reszelt gyömbér - pipa (bár a friss gyömbérem eltűnt, van szárított)
2 evőkanál méz - pipa (bár ezt végül kihagytam)
1 evőkanál mogyoróolaj - pipa (és ezzel elfogyott a mogyoróolajam, pedig imádom)
csilipaprika ízlés szerint - pipa (porból - de hát mi is abból és azzá nem is akartam túl csípősre)
halszósz .... izé... micsoda? ... vagyis... a múltkor mintha vettem volna, bár gőzöm sem volt róla, mire való, de nem bírom otthagyni a boltokban a teljesen értelmetlen cuccokat, szóval, megnézem a kamrában és - pipa
só -pipa (innen a Himalájából, úgy ám!)


Ez egy háromliteres üveg, már pusztán bekeverve is finom, alig várom, hogy a tejsavas erjedéssel még egy kicsit javítson magán. Gondolom, hasonlóan működik, mint a már emlegetett kovászos uborka. Legközelebb talán egy kevés rizslisztet is szórok rá, de az most nincs itthon.

Receptlelőhelyek (bár az enyém nem is ilyen, meg nem is olyan):

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Én is elolvastam, hogy miért is van a sok zöldség a mai Google logóban. Egy teljesen off kérdésem lenne. Hol vettél a Várban táskát?
    Kösz előre is.
    Anna

    VálaszTörlés
  2. A Mátyás templommal szemben, sztem a Szentháromság és az Országház utca sarkán lehet - mindenképp saroküzlet, a környező utcák valamelyikében, de nagyon a templommal szemben

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, megtaláltam. Sajnos nem volt, amit szerettem volna, de valóban szép dolgaik vannak.
    Anna

    VálaszTörlés