Nem szoktam túl sok állásra jelentkezni*, mert a mindennapi ügyintézni valókat viszonylag kényelmes dolog fizetett munkanélküliként pörgetni - és higgyétek el nyugodtan, jut minden napra bőven. Nem fizetés, hanem intézkedés. Meg mert nagyon kevés olyan állást írnak ki, ami őszintén tetszene (ez a lényegesebb szempont amúgy) és nem hiszem azt róla, hogy ha odamennék dolgozni, akkor egy hét múlva már csak a fejem lógna ki a darálóból. Mindazonáltal szeretnék dolgozni, mert nagyon nyomasztó, hogy koloncként lógok A. nyakán... és igenis szeretnék érdekes, végzettségemnek megfelelő munkát találni sok pénzért. Igen, ez is lényeges szempont. A sok pénz. Szóval - mit magyarázkodom, végül csak el fogom mondani, milyen kellemetlen helyzetbe hoztam magam - szóval beadtam a pályázatomat többek közt egy minisztériumba is. Nem vagyok normális, egyértelmű. És nem vagyok büszke sem rá, sőt. Mert nem akarok a nemmondommegmelyik minisztériumban (sem) dolgozni. A többiben sem, naná. De gondoltam, úgysem szólnak vissza - mert nem szoktak a beadott pályázataimra válaszolni**, mert öreg vagyok, mint az országút, pedig istenbizony csak olyanra adom, amelyikhez értek (és amelyik jól is fizetne... na jó, csak nagyjából). Erre tegnap felhívott maga Voldemort nagyúr valamelyik helyettese, hogy csak azt szeretné tisztázni velem, hogy én tényleg erre a pályázatra jelentkeztem-e, mert nem tudják eldönteni, hogy az önéletrajzomban leírt végzettségeim meg a korábbi tapasztalataim pontosan hogyan is vannak. Azok egyébként pont jók, még felül is írják némileg a kívánalmakat. A poszt - ha nem egy nyüves minisztériumban lenne - álommeló lenne. Mármint szakmailag. Mármint - és itt jönnek a fenntartásaim - ha nem egy minisztériumban lenne, és így a hely szelleméből fakadóan nem lenne teljesen átitatva politikával. Nem tudom, egy minisztériumnak van-e olyan szeglete szintje, ami nincs átitatva. Mert (sajnos?) nem takarítónőnek pályáztam. Portásnak sem. Nem, nem is államtitkári poszt. Amúgy afelől nincs kétségem, hogy jól meg is fizetik. Mármint úgy, ami nekem már elég jónak számítana. De hát csak dolgoznak rendes emberek a minisztériumokban is, nem? És hát ugye van egy másik hébe-hóba munkám is már évek óta egy másik minisztériumban, és garantáltan nem szekértolói munka az sem, azt tapasztalatból tudom. Mondjuk nem is mindig szokták kifizetni. Ezt is tapasztalatból tudom. Idén is lógnak egy kis pénzzel. Úgyhogy most nem tudom, mit csináljak, kileheljem-e eladjam-e a lelkem vagy sem. Vagy álltassam magam azzal, hogy nem járulok hozzá a rendszer fenntartásához pusztán azzal, hogy... Ha lehetne választani, inkább a lottóötöst választanám.***
P.S.: egy kevésbé vállalható szempont szerint pedig nehezen bírnám, ha mindennap kiskosztümben kéne nyomulnom... a körömlakkozásról is leszoktam... szóval, még ez is... omg, hát minek adok be hülye helyekre pályázatokat?
* bár most bedurvultam
** mióta ezt a posztot írom, további két állásinterjút kellett rögzítenem a naptáramba - szóval, ez most eléggé veszélyes posztnak látszik
*** mintegy felhívásul a sorsnak, hogy ne fintorogjon, hanem adjon pénzt
P.S.: egy kevésbé vállalható szempont szerint pedig nehezen bírnám, ha mindennap kiskosztümben kéne nyomulnom... a körömlakkozásról is leszoktam... szóval, még ez is... omg, hát minek adok be hülye helyekre pályázatokat?
* bár most bedurvultam
** mióta ezt a posztot írom, további két állásinterjút kellett rögzítenem a naptáramba - szóval, ez most eléggé veszélyes posztnak látszik
*** mintegy felhívásul a sorsnak, hogy ne fintorogjon, hanem adjon pénzt
Sajnos azzal is hozzájárulsz a rendszerhez, hogy adót, áfát fizetsz, nem csak azzal, ha egy minisztériumban vállalsz állást...
VálaszTörlésazért ezeket különböző szinteknek tartom - mert egy minisztériumban (ad absurdum, bár esetemben nem) a befizetett adó helytelen, hovatovább gyalázatos elköltéséről is határoz az ember (valaki mások) - ami ugye semmiképp nem azonos azzal, hogy valaki (én is) befizetem, bár tudom, hogy sajnos nem arra költik, amire én szívesen adnám
TörlésIgazad van.
TörlésHát nem tudom, a szüleim még úgy is azt érzik, hogy aktívan hozzájárulnak a rendszerhez, hogy csak közalkalmazottak... :(
De Tamko mondja jól, belülről is lehet (sőt, onnan a leghatékonyabb) rohasztani!
Jujj! Nehéz dilemma!
VálaszTörlésDe nem hidalhatod át valamilyen szemléletváltással? Tudod, az Európai Parlamentben is ülnek euroszkeptikusok. Belülről akarják rohasztani a rendszert :))))
Amúgy azért gratula, jó kis CV-d van :)
(Könyvesboltban voltál? ;-)
Úristen, neked is elküldték???? (cv-t) - én nem rohasztani szeretném, mert azt magától is teszi, inkább kicserélni valami vállalhatóra és működőre
Törlésnem, még nem voltam, ki is ment a fejemből, mert az elmúlt napok nem voltak alkalmasak fejbentartásra... de most, hogy szólsz... holnap fogok, mert amúgy is arra lesz dolgom
Esetleg kerdezd Zs-t, o is miniszteroumban dolgozik.
VálaszTörlésAbszolút megértem a dilemmadat. A közigazgatásban eltöltött 2 év 2 hónap munlaviszonnyal semmivel nem tudlak biztatni.
VálaszTörlésmár az megnyugtató, hogy a felvetésem ellenére még szóba állsz velem :)
TörlésNekem van ismerősöm, aki minisztériumban dolgozott és nem volt vele baja. Mármint nem több, mint a többi munkahelyen, lehet, csak mázlija volt, de náluk annyira nem volt aktív a politikai baszkodás.
VálaszTörlésbiztos attól is függ, hogy melyikben volt - és különösen, hogy meddig volt ott
TörlésHát ha jól fizetnek és maga a MUNKA tetszene akkor miért ne?Nem kell ahhoz hinned a rendszerben.:) Azzal nem támogatod őket,hogy nekik dolgozol,hiszen fizetnek érte.Ha takarítónőnek jelentkeznél azzal sem támogatnád a klotyó körbevizelését.:D
VálaszTörlésAmúgy én sem venném meg amit készítünk a cégnél pedig Hungarikum.:D Egyszerűen nem az én ízlésem meg bazi drága is.Ettől függetlenül imádom csinálni.:)
De persze te tudod neked mi a jó és mit vállasz be.;)
hát, nekem necces - de most már legalább az interjúkra elmegyek, aztán meglátjuk
TörlésOlyan munkaerő-hiány van, hogy most bármit lehet. Nekem 3.5 év gyes utan, 40+ évesen, karrier valtóként az első állás összejött. Baromi jó a munka és a munkahely is. Szóval csak bátran, nem kell megalkudni, most nem olyan időket élünk. Egyébként meg a rendszert igazán jól csak belülről lehet bomlasztani :)
VálaszTörlésén azért ezzel így vigyáznék - nagyon nagy munkaerőhiány van, évek óta látszik, hogy lesz - és mégsem talál mindenki állást, mert még mindig zsigerből utasítják el azokat a pályázókat akiknek az életkora és/vagy a végzettségei miatt túl magas bért kéne fizetni (anélkül, hogy csekkolnák, hogy tényleg mennyire igényelne magasat) - látva persze azt is, hogy én magam milyen szempontokból nem vagyok ideális pályázó
TörlésSzerintem ebben nincs igazad. Mikor beszelgettel 20-as, 30-asokkal arról, hogy mennyit is keresnek és mennyit kérnek egy allasinterjun? 1-2 év gyakorlattal kevésnek találják a 450 bruttot. Jó, engem a Corvinusos prime vesz körül, biztos angol tudással, de akkor is.
TörlésAttól, hogy ilyen helyen dolgozol még nem leszel fun. Menj el, ha tetszel nekik és próbáld ki. Nem kérdés! Ha utálod eljössz.
VálaszTörlésigen, ezt már próbálom ellesni Mollytól, hogy fel lehet állni, ha nem tetszik
TörlésHát, ha már így felmerült a nevem, annyi tanácsot adnék (mint hivatásos állásszédelgő), hogy ne fogadj el olyan állásajánlatot, amivel kapcsolatban rossz érzéseid vannak.Olyan ez, mint a párkapcsolat: ha már az elején a zsigereidben érzed, h nem lesz jó, akkor tényleg sose lesz az.
TörlésNekem egyébként pont az a legnagyobb bajom, hogy egy csomó hülyeségbe beleugrom ahelyett,hogy megtanulnék várni a legjobbra.
Hát, ha már így felmerült a nevem, annyi tanácsot adnék (mint hivatásos állásszédelgő), hogy ne fogadj el olyan állásajánlatot, amivel kapcsolatban rossz érzéseid vannak.Olyan ez, mint a párkapcsolat: ha már az elején a zsigereidben érzed, h nem lesz jó, akkor tényleg sose lesz az.
TörlésNekem egyébként pont az a legnagyobb bajom, hogy egy csomó hülyeségbe beleugrom ahelyett,hogy megtanulnék várni a legjobbra.
Igen, dolgoznak minisztériumokban rendes emberek is (és nem feltétlenül muszáj kilakkozniuk a körmüket tudtommal), úgyhogy ha amúgy tetszik, akkor hajrá :) (legalább belülről bomlaszthatod a rendszert :)).
VálaszTörlésnekem sajnos nincsenek szép körmeim (úgy értem, kb. 20 éves koromig tövig rágtam és most már ugyan nem, de csámpásak és rondák, viszont viszolygok a műkörömtől) - nyilván nem ez lesz a fő szempont, hogy ők fel akarnak-e venni, vagy sem - de azért számít (mert úgy egészben sem vagyok szép... izé... mint a minisztériumokban dolgozók mindegyike... vagy a szépségversenyeken elért minimum egy 1-6. helyezetti eredmény sem alapkövetelmény?)
TörlésA műköröm nem is mű és a legnagyobb találmányok közé sorolom amik előreviszik a világot pl. hajfesték, tampon, intimkehely stb :) - már amióta nekem is van és nem utálom és szép a kezem magától! :) Az enyém baby boomer,nem is látszik műnek és havonta elég egyszer csináltatni, nem látszik ha lenő és egy egy ujjamra tetetek valami visszafogott színes mintát ha akarok:) Inkább úgy fogd fel mit egy le nem kopó szép lakkot mert voltaképp az, csak jó rá van téve a körmödre és nincs alatta agyoncsiszolva a sajátod!
Törlésde én nem bírom, ha van valami az ujjam végén, még a lakkot is folyton le akarom mosni, mert nehéz... nyaff
TörlésIzé, én egyrészt a kezemmel dolgozom (átlag napi 40e leütés) és falat mászom, vagyis a körömlakk felejtős hosszabb távon, másrészt tolmácsolok, amihez az ápoltság benyomását kell kelteni, úgyhogy vannak ilyen körömizélő szettjeim (csiszolókészlet, vagy mi), gépesített is meg analóg is, amivel a felszínét simára lehet csiszolni meg kifényesíteni (majdnem olyan lesz, mint átlátszó körömlakkal, csak nem pattogzik). Ahhoz meg, h erős legyen, élesztőtablettát szedek (élesztőt is lehet, tényleg látszik a különbség).
TörlésSzerintem életemben nem írtam még ennyit a körmeimről.
(Ja, szépségkirálynőnek sem kell lenni, de komolyan!)
itt muszáj a körmökről meg a hajakról írni, mert én profi divatblogger vagyok... ja, nem, gasztro-... vagy az sem? akkor csak az ovasóim érdeklődését elégítem ki, ezért írok ezekről. magamtól _kvantumfilozófiai_ problémákon töröm mindig a fejem, jó eredményeket is érek el, de nem értenétek... szóval, maradnak a szarucuccok: köröm, haj, esetleg szaruhártya :D
Törlésés hogy lehetsz te ENNYIRE trendi???? falmászás, tolmácsolás, írás - atyaég, én meg napi sportként vonulok a cekkereimmel és lassan gépelek (de legalább sok időt töltök vele) - azt mondanám, nem igazság - de ha olvasol engem, megbocsátom mindezt a szuperséget :)
TörlésKipróbálni miért ne?? Lehet, hogy kiderül, hogy ez egy védett szakmai szeglet. Ha nem, a próbaidő alatt indoklás nélkül felmondhatsz, nem? :) (jó, a körömlakkozást teljesen megértem, nem szívesen dolgoznék olyan helyen, ahol kell...)
VálaszTörlésHa viszont nem annyira jó a daráló_fix_munka, akkor saját vállalkozás? Szabadúszás? Pont abban, amihez alegjobban értesz... Pont most, hogy van időd kidolgozni...
gyáva vagyok :( lehet, hogy buta is - és így alkalmatlan mindenre... amúgy persze, felmerülnek bennem is ezek a lehetőségek, aztán bepánikolok tőlük
Törlésén egész biztos vagyok benne, hogy nem vagy buta, még így, ismeretlenül is - hát elég a blogodat olvasni :)
Törlésa szabadúszósághoz: sztem elég egyik lépést a másik után megtenni, aztán kialakul (nyilván nem fogják holnaptól az ajtódat döngetni a megrendelők, sajnos és egyben szerencsére :) és ugyanakkor az a szerencsés helyzet, hogy van háttered (pl. nem egyedül kell két gyereket eltartani, tartalékok nélkül stb stb - mert azok persze kényszerpályák lennének).
Ahhoz, amit csináltál eddig, egészen biztosan értesz. Fel tudod mérni a piacot is, hiszen ismered. Sőt, lehet, hogy találkoztál már piaci résekkel is. Valószínűleg kapcsolataid is vannak, ahol el lehet kezdeni mozgolódni.
De persze nem tudom, mi a konkrét szektor, tevékenység, ezeket csak így általánosságban mondom. Meg még azt tudom saját tapasztalatból, hogy egészen meglepő módon, ha az ember valamibe belefog úgy, hogy módszeresen, megbízhatóan megy előre, akkor jönnek az eredmények. És itt most nem agysebészetre kell gondolni, ilyenek, hogy pl. azonnal válaszolsz a mailekre/megkeresésekre, korrekt árajánlatot adsz, nem beszélsz mellé, stb stb.
jó, persze, hát nagyon buta nem - csak nem elég okos
TörlésVagy inkább kishitű?? :))
TörlésDe félre a tréfát, ez egy érdekes elvi kérdés: mikor elég okos az ember? Van-e vmi mérce, ami szerint okosak vagyunk? Ez elég-e a szabadúszósághoz / vállalkozáshoz?
A vállalkozáshoz - meg az élethez - nem inkább egy csomo egyéb skill, kompetencia, személyiségvonás kell? Ilyenek, hogy jó kommunikáció, a másik valódi szándékainak megfelelő értelmezése, együttműködés - ugyanakkor a határok világos meghúzása, értő hallgatás, a saját értékeid, képességeid jó felmérése, és eladása, olyan dolgok megtanulása, amit ad hoc ott kell, és egyetemen (formális oktatásban) nem tanítják...
Ezt az iskolában nem tanultuk, és az iskolán kívüli szocializációnkból is alapvetően hiányzik.
Meg még visszakanyarogva az okossághoz: ha valaki tényleg okos, azt nem zavarják a fix munkahelyen a nála kevésbé okosak, a nem elég gyors haladás, a rengeteg feleslegesen eltöltött idő, meg ilyenek?
De ez már jó messze vezet....
Elég okos ahhoz, hogy kételkedjen...;)
Törlés