húz elő lezáratlan, még teli tust a zsúfolásig tömött könyvespolc mélyéről és kupak nélküli Betadint a hátizsákjából, lazán átnyújtja, mintha mi sem történt volna (mi sem történt). Ha én ilyen laza lennék a mindennapokban, talán nem kéne a kóros tartományban kóborló és mind magasabbra és magasabbra hágó diasztolés értékem miatt szakorvosi felügyeletet keresnem. Orvost váltok e célból. Kevésnek ítélem meg most azt, hogy amúgy jófej, vagy pláne, hogy régebben ismerem, mint az országutat. Persze könnyebben lennék laza, ha volt munkáltatóm nem háromhavi késéssel (és áprilisra visszadátumozott dokumentumokkal) próbálkozna szíves elnézésemet kérni a kellemetlenségekért. Már amennyiben oda sorolhatjuk több havi járandóság ki nem fizetését, az ezekre vonatkozó levelek (saját + ügyvéd) totális negligálását és személyes holmijaim túszként való fogva tartását március 31-e óta. De most zördül a haraszt, fújja a szél.
Juj, nem értek semmit!!
VálaszTörlésjó-jó, talán nem érthető - de legalább tömören összefoglaltam :)
VálaszTörlésA fíling átjön :))
VálaszTörlés(vagyis: :(()
Asszem nagyjából értem, de azt nem,hogy most akkor fizettek-e már, vagy most akarnak fizetni végre?
VálaszTörlésMondjuk először azt hittem, az első mondat az orvosról szól (kicsit értetlenkedtem ugyan a tus miatt, hogy kerül a doki könyvespolcára tus), de szerencsére aztán a címkék közt megláttam a megfelelő személyt.
VálaszTörlés