2017. június 20., kedd

Kuka

A feleslegessé vált, de még ép, használható holmikat ki szoktam tenni a kuka mellé, mindig tisztán, összehajtva, zacskóban. A cipőket hajtogatás nélkül, de hasonlóképp. A kukások pedig el szokták vinni. Azért nem adom oda adományként egy nagyobb szervezetnek, mert bűnös módon szeretem látni, ahogy megtalálják és örülnek. Kicsit belenéznek, aztán bedobják a fülkébe és magukkal viszik. Tudom, mert nézni szoktam titokban. Ami nyilván gáz, nem kéne így meghatódnom magamtól - de örülni szoktam, hogy örülnek és hogy a felesleges, de amúgy nagyon is szeretett holmijaim nem a szemétben végzik, hanem valakinek örömöt okozva élnek tovább valakinél, valahol egy távoli galaxisban.

A múlt héten átpakoltam a szekrényeinket, így került bőven férfi és női holmi is, pólók, nadrágok, ingek, övek, táskák és még a kis piros műbőr hátizsákom is - beláttam, hogy kopottas már, de annyira szerettem! Szépen összehajtogattam mindent, a nőiesebb darabokat a kis piros hátizsákba hajtogattam - és még az is megfordult a fejemben, hogy az egyik zsebében elrejtek valami kis meglepetést, gyöngykarkötőt, ilyesmit - aztán azt nem tettem mégsem, hülye szentimentális ötlet lett volna.

Előre mosolyogtam, hogy örülnek majd. Aztán jöttek a gonosz kukások, és undokul, megnézés nélkül beszórták a kukásautóba mindet. A piros hátizsákkal meg az egykor kedvenc holmikkal egyetemben. Jól indult ez a nap is.

1. Soha többé nem teszem ki.
2. És soha többé nem nézem meg.
3. Én vagyok a hülye.

14 megjegyzés:

  1. Én is így csináltam addig, amíg a kuka mellé kitett, sosem használt harisnyák és fehérneműk láttán a női kukabúvár válogatott hangosan ordítani kezdett, hogy itt biztos valami pornósztár lakik. Hát kösz, de azért mindent elvittek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pornósztár :O - mert azoknak vannak nem hordott fehérneműik???? bakker...

      Törlés
    2. Szerintem a necc harisnyákat nem tudták feldolgozni, csinos lány koromban vettem egy csomót, aztán jól nem hordtam őket, kidobni meg nem volt szívem.

      Törlés
    3. a pornósztárnál hangosan felnevettem :D

      épp tegnap ecseteltem, hogy érzelmi okokból nem bírom kidobni a régi cuccokat, azt szeretném, ha jó helyre kerülnének, ahol úgy megbecsülik őket, mint mi megbecsültük.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Ezen elszomorodtam... de mint egy jó novellánál, Vackor Mici kommentje oldott a feszültséget.... :D

    VálaszTörlés
  4. Nálunk a férjem szokta elvinni a feleslegessé váló holmikat egy szabadpolcra, amit direkt ilyen célra alakítottak ki. Szabadon lehet rápakolni és elvinni is bármit, szerintem szuper ötlet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tényleg nagyon jó ötlet - én mifelénk nem tudok ilyenről

      Törlés
  5. A családsegítőbe vagy a védőnőnek viszek mindent és remélem,hogy jó helyük lesz:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. próbálkoztam, de a ruhákat helyből visszautasítják

      Törlés
  6. Az adományboltba szoktam vinni, ott olcsón eladják és az összeg jó célra megy,de időnként viszem az egyházi szeretetszolgálathoz is, onnan pedig tényleg rászorulókhoz jut.
    Egyénként nem hiszem, hogy az eddigi nem-gonosz kukások azért örültek, mert nekik/feleségüknek/gyereküknek jól hazavitték a cuccokat. Nem tudom, miért vitték el, mi módon hasznosították, de nem saját használatra, legalábbis szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt sem bánom, ha eladták és a pénznek örültek - én nem vagyok jó kereskedő, nem tudok garázsvásárt rendezni (mert hiányzik a személyes szál és mert viszolygok tőle), amit oda tudunk adni igazi ismerősnek használatra, pld. gyerekruhákat, az a legjobb nekem - szóval, ha valakinek kell bármire is, én örülök, de a kukásautó gyomrából mindenképp rettenetesen fognak előkerülni, még ha ki is szedi onnan valaki használatra :(

      Törlés