Mi, munkanélküliek

Mi, munkanélküliek, regisztrációra várók, állunk az utcán. Mindenki csinosba - már a maga ízlése szerint. Hónunk alatt kis dosszié - kinek vékonyabb, kinek vastagabb. Fél kilencre vagyunk berendelve mind. Süt ránk a nap, várakozunk, boldogok vagyunk. A hivatal ajtaján a rács kilakatolva, már megérkeztek a nénik, akik majd iktatnak, bekönyvelnek, regisztrálnak, számon kérnek - és egyéb ügyeket intéznek szakadatlan, szorgosan. Mi, munkanélküliek állunk a kerítésnél a kis dossziéinkkal, meg a magunk érdekes, meg unalmas,  meg szokványos, meg szánalmas történeteivel és várjuk a bebocsátást a hivatalba. Korán jöttünk, magunkra vessünk, még csak negyed van. De eső nem esik, szél nem fúj - ingyen napozunk így reggel, szinte az állam által támogatottan. Van rajtam kívül még egy piros cipős, még nyolc szemüveges (azt hiszem, némiképp felülreprezentáltak a teljes népességhez képest), összesen tizenhárom nő, nyolc férfi, középkor. Hosszabbodik a sor, lassan már a sarkon is túl ér. A kerítéshez jön valaki most bentről, a kertből.  Ő az első, akit a bentiek közül meglátunk. Kecses, lassú mozgású. Megnézi a sort, leül a kerítés mellé, ásít egyet. Aztán feláll megint. Most látom, hogy a nyakában szorosan nyakra simuló szalagot visel, kis csengővel. Feláll, leül. Néz bennünket. Aztán szomorúan nyarvint egyet-kettőt és távozik. Állunk tovább a napon. Mi, munkanélküliek jól ráérünk az ilyen felesleges procedúrákra, mint egy időpontra menni húszan egyszerre, kerítésnél tolongani, vágyakozva befelé bámuldozni. Milyen jó, hogy nem esőben jöttünk, nem hóban, nem szélben. A fagyosszentek mégis megkímélnek - legalábbis nem érkeznek korábban a naptárban megadottnál. Ismét jön valaki odabentről, nem jön túl közel, csak kikiált: jöhetnek!

Megindulunk. Egy férfi lenyomja a kerti kilincset, az enged. Megyünk szépen sorban egymás után buta mint a libák. Az ajtó alig néhány méter a kertkaputól, de az ajtónál megtorpanás és torlaszolódás következik. Van oka. Odabent két leányzó teljesít szolgálatot. Az egyik nyomja a gombot a gépen. Vannak címkék, hogy regisztrált ügyfél, első alkalom, visszaeső, pizzafutár - mittudoménmi. A lány megkérdezi, ki hová jött és nyomja a gombot, kézbe adja a gépből kifittyenő sorszámot. Ne legyen veszekedés, nyilván ez a cél. Ezek a munkanélküliek talán képesek lennének ilyesmire, mer ki tudja, micsoda népség. A sorszámosztó lány elmegy, épp, amikor én kerülnék sorra. Megnyomom a gombot - első regisztráció. Kijön a kis cédula: 104. Rémült kiáltás: nem szabad! nem szabad a géphez nyúlni! A lány az, aki odahagyta őrhelyét. Már vissza is ugrott, kiszedi a kezemből a cédulát, a gépre ragasztott papírlapra mutat: látja? Nem szabad a gombot nyomni! Tilos! Hová megy? Megmondom. Megnézi a jegyet. Visszaadja. A következőt szólítja. Nos - úgy tűnik, ha tilos is volt, jól megoldottam a feladatot. Értő olvasásból jeles. A másik lány ad egy papírlapot minden újnak, ezt kell kitölteni. Kétoldalas nyomtatvány, név, szülhely, szülidő, anyjaneve, állcím, tarthely, iskvég, jogsid van-e, kategória (a B-t ikszeltem be, remélem, jó), milyen munkát akar? (a falon kiplakátolva az aktuális lehetőségek: szereted a jó levegőt? gyere udvarosnak! már gyerekkorodban is a legó volt a kedvenc játékod? (nem) gyere összeszerelőnek (hálisten időben nemet mondtam), sajtcsomagolás, tiszta munka, határvadásznak, rendőrnek víg az élete bárkit felvesznek), vállalod-e a teljes, a négy, a hatórásat, csak Budapesten, bárhol, külföldi munkavégzést is?  (hová? Tengiz?) - kitöltöm, aláírom, várok. Mondjuk nem bántam volna, ha fent van a honlapjukon, vagy ha elküldik emailben - nem kötelezőként, csak opcionálisan. Ha van időd, kedved, töltsd ki, nyomtasd otthon, írd alá, hozd be. Várok a frissen kitöltött lappal Erikára. Nem az írógépre, a tanácsadómra. Erika lesz ugyanis a személyes közvetítő tanácsadóm. A folyosón hypózott linóleumszag, itt várunk. A kijelzőn lassan követik egymást a számok, az okosabbak hoztak magukkal még egy embert, azokkal beszélgetnek, a butábbak, mint én is, az okostelefonjaikat nyektetik, a folyosón időnként megjelennek és ajtótól ajtóig szigorú arccal átdöcögnek a nénik, átszaladnak a lányok (a leendő nénik). 104, bejutok Erikához.

Erika huszonéves, a folyosón szaladt. Elkéri a számot, elkéri a lapot. Egy pillantással felméri, hogy nem tud rajtam segíteni, mert rosszul töltöttem ki. Nézek kérdően. A vállalkozása - mondja. Ó, azt szüneteltetem, mert évek óta nincs bevételem. Kizáró ok - mondja. Amúgy kedvesen. Jöjjön vissza, ha megszüntette. De nem működik adom a hülyét mondom. Értem, mondja. De ez a szabály. Ha van, akár szüneteltetett, semmi bevételt sem hozó egyéni vállalkozása, nincs segítség. Értem, mondom - de közben hazudok, nem értem. Ha ezt ki lehetne otthon is tölteni, és lenne hozzá egy olyan útmutató, ami azt mondja, ha ezt beikszelted, nem jöhetsz, akkor nem ülnék itt egy órája feleslegesen. Erika kedves, ad új időpontot soron kívülre, csak szüntessem addig meg. Rendben, mondom - de van más gond is. Nincsenek kilépőpapírjaim. Az baj, mondja. Kérjem el őket, jöjjek utána. Már kértem. Az ügyvéd is kérte. Le se szarják. Nem kaptam választ - felelem. Telefonál Margitkának a másik szobába. Kedvesen telefonálnak, segítőkészen. Igen, igen, sajnos, értem, megmondom, hát sajnos, értem, jó, megmondom - mondja. És aztán megmondja tényleg, hogy így nem tud segíteni. Fasza - gondolom magamban. Köszönöm - mondom neki. Elköszönök. A folyosón igazi munkanélküliek ülnek. Én nem válhattam azzá - végül is jobb, ha örülök. Vidáman lépek ki a kapun. Mögöttem futás zaja, csattognak a papucsok. Várjon! erika fut utánam, Margitkával - mint később megtudom. Margitka hatvan körüli, csinos, kedves és jó szándékú. Eszembe jutott még valami - lihegi. Kezet fogunk, bemutatkozunk. Az OEP! - mosolyog rám szélesen. Az OEP - visszhangzom fogalmatlanul. Az OEP-nél kérhet igazolást a biztosítotti jogviszonyáról. Hogy mikor szűnt meg. Ha nem jelentették ki, kijelentetheti magát. Az körülbelül fél év ugyan, de a hülyének is megéri. Azután visszajöhet - mondja biztatóan. Sajnálom, hogy csak ennyit tudok segíteni. Tényleg sajnálja, de hát a hivatali keze meg van kötve a hivatali kötelek által. Értem - mondom - és ezúttal tényleg értem. Kezet fogunk, jövök haza.

OEP. Belépek az aranyozott ügyfélkapun. Jogviszonymegtekintő. Írja be tajszámát. Beírom. Elém tárul az ókori Róma minden kincse biztosítotti életutam. Nem vagyok kijelentve. Levelezni kezdek az OEP-pel. Néhány levélváltást követően I <3 OEP! Folyt köv...