Olyan jólesett volna együtt menni. Meg is ígérték, mert kértem. De végül az egyiknek angol leckét kell írnia, a másiknak számítógépeznie kell, mert ma még nem abszolválta a kötelező napi 24 órás minimumot, a harmadik meg nem olyan hőzöngő fajta, ezt tudhatnám. Tudom. És én akkor is elmegyek, egyedül az ezredikre is. Utálom. Igen, utálom, unom. Volt, amikor szerettem. Mondjuk tizenévesen. Jó buli volt. És fényes szelek fújtak és előttem volt az elképzelt jövő. Nem ilyen volt. Kurvára nem. Korántsem. És hát lenne más dolgom is. Fáradt vagyok (tudom, egy munkanélküli csak ne legyen fáradt, amikor ingyenes rendezvényen szórakozhat), öreg vagyok, csalódott vagyok. De akkor is elmegyek tüntetni, mert úgy érzem, szembe köpném magam azzal, ha nem mennék. De végtelenül megkönnyebbülnék, boldog lennék és felszabadult, ha nem lenne muszáj menni. Ó, bárcsak maradhatnék itthon lábat áztatva kötögetni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése