Igazából nem. Vagy én nem tudok róla. De ennél nagyobb hírem van: borravalót adott nekem a taxis, akinek az autójába kissé merevrészegen ültem be csütörtök este. Na jó, inkább csak agyhalott álmos voltam. Mert sok sört ittam. Nagyon álmos. Nagyon sok sörtől. És ma meg másnapos - atyaég, én nem tudom, mióta nem történt ilyen, és nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy nyomorult egy érzés, a sör finom ugyan, de most újabb néhány évtizedig nem szeretnék ötnél kettőnél több sört meginni egyetlen este. Éjjel háromra szállított haza egy személyszállító kisiparos. Iszonyúan kellett koncentrálnom, hogy ne aludjak el az első ülésén örökre. És aztán amikor 5030 Ft-ot mutatott a taxióra (így mulat egy leendő középkorú munkanélküli háziasszony), kezébe nyomtam az egyetlen pénzemet, egy tízezrest és próbáltam agyhullámaim irányításával azt az információt áttolni a fejébe, hogy nincs apróm. És hogy nem tudom, hány százalék borravalót illik adni mostanában, de az nem is baj, mert úgysem tudnám kiszámolni, mennyi is lenne az forintban. És átment az infó! Visszaadott egy ötezrest és azt mondta, hogy reméli, itt már hamar megtalálom az ágyikót. Megtaláltam, csak előrelátóan megpróbáltam még egy teát főzni, mielőtt beesek az ágyba, mert ma korán kellett kelnem. Meg fogom majd mutatni, milyen eredménnyel jártam. Mindenesetre, pokoli szerencsém van, hogy nem kellett azonnal mentőt hívni, mert nem tudták volna elsőre eldönteni, hogy detoxikálni vigyenek-e vagy egy égési centrumba. Kép majd holnap lesz, addig is vigyázzatok nagyon magatokra!
Annyira aranyos vagy! És sikerült megnevettetned! :D
VálaszTörlésMartine! 😂😍❤
VálaszTörlésÚristen! Jobbulást :(
VálaszTörlésVégül is józan őrangyalomnak köszönhetően nem forráztam le magam, a másnaposság pedig elmúlt :)
Törlés💕
VálaszTörlés