2017. február 6., hétfő

Nők a moziban

Ma is moziba mentem, egy olasz filmet néztem meg, felirattal és olaszul. Bár azt hiszem, most épp jobb lett volna a szinkronizált, mert jó lett volna jobban látni az arcokat, reakciókat, apró szájhúzásokat - én meg helyette olvastam, mint a gép. Sokan beszélnek benne és egymás szavába vágnak. Azt hittem egyébként, hogy valami vicces filmre ülök be. Úgyhogy nektek most szólok: ha valami könnyed és vicces filmre akartok beülni, ne ezt válasszátok. Nekem konkrétan nagyon-nagyon nyomasztó volt. Amúgy jó, meg érdekes, meg minden.

De nem erről akartam írni, hanem arról, hogy milyen elfogadott lett egyedül moziba menni. Kamaszkoromtól sokat járok egyedül moziba és elég sokszor szóltak be, rökönyödtek meg, néztek furán, sajnáltak miatta. Most meg? Voltunk bent összesen tizenheten, ebből két pár, egy magányos férfi, a többi egyedüli nő. Mármint úgy értem a magányost és az egyedüli, hogy a moziba egyedül ment - többet amúgy nem tudok senkiről. Ha magamból indulok ki, akkor bensőséges párkapcsolatban élnek, a lélekrontó munkahelyüket akarták kiszellőztetni a fejükből, aztán pedig tai chizni mentek, majd haza, és még égett a lámpa a fürdőszobában, amikor hazaértek, de mire felsiettek az emeletre, már tök sötét volt és mélyen aludt mindenki. A. Brüsszelben van már péntek óta - ő nem taktikázik, ha ébren van, nem tesz úgy, mintha aludna, hanem boldogan vár. 

11 megjegyzés:

  1. Elnézést, hogy a lényegét ragadom meg, de hol jatszák felirattal? A Művész oldalán szinkronizalt az előzetes és a port.hu szerint szinkronizált van csak.

    VálaszTörlés
  2. Ezen most elgondolkodtam - milyen hülyeség már, de nekem pl. "az egyedül megyek moziba" az valahol egy borzasztó dolog, az már a vég, az testesíti meg - mondom, csak számomra, ez egy berögzült marhaság, de van... - az egyedüllét végletességét, amikor már pont kerül erre az életmódra, elfogadja az ember, vagy feladja, mittudomén.

    VálaszTörlés
  3. - vagy választja krikszi, mert olyan filmet akar nézni,amit a többiek nem:) Amúgy én sem voltam még moziban egyedül, nekem az lenne a furcsa, hogy nem tudom kivel megbeszélni az élményt, de így viszont nem is megyek moziba, mert senki nem azt akarja nézni amit én. Így asszem aki elmegy egyedül az sokkal jobban jár, mint aki nem:) A kedvenc mozis sztorim, hogy a diétás fb csoportban megkérdezte, az egyik lány, hogy akkor ő most mit ehet a moziban ha diétázik??? :)) - szóval biztos van, aki nem is filmet nézni jár oda, hanem enni ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ööö.... ha most napi húsz bejegyzéssel, vezetve a szószátyár bloggerek listáját azt mondom, hogy nekem nincs igényem arra, hogy megbeszéljek valakivel filmeket, akkor biztosan nem hiszitek el - pedig az egyik legidegesítőbb dolognak tartom a világon azt, hogy kijönnek emberek a moziból és rögvest elkezdik kitárgyalni a filmet

      Törlés
    2. akkor nem is megyek veled moziba ( vagy mégis, de akkor csendben maradok) ....

      Törlés
  4. Én simán elmegyek a moziba egyedül is. Az "én, te, ő" (Être et avoir) filmet legalább ötször megnéztem egyedül annak idején.
    Az "Allacciate le cinture" c. filmet konkrétan végigbömböltem (sírtam), és szerintem magamba fojtottam volna, ha mellettem ül egy mozitárs, így viszont direkt jó volt.

    Azonban társaságban is szeretek moziba járni. Van két bejáratott mozitársam, velük szeretem kitárgyalni is a filmeket. Másokkal nem igazán, mert idegesítenek, nem jókat mondanak, nem is megyek velük sűrűn moziba, hihi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is szeretek másokkal is menni, sőt, a filmekről is szeretek időnként beszélni - de az nagyon ritka, hogy a film befejezését követő fél órán belül lenne erre igényem

      Törlés
  5. Én is járok moziba egyedül. Sőt, volt már, hogy a nézőtéren is egyedül voltam. De azért levetítették a filmet. Csak nekem, csak akkor. (A Test című lengyel filmről van szó.)

    VálaszTörlés
  6. Én is egyedül jártam moziba, ültem egyedül is a teremben, sőt még a mozigépészfiú is lejött hozzám 2 percre, mert éppen vele jártam :D

    VálaszTörlés