2017. február 13., hétfő

Még mindig túl naiv

És hát öregasszonyoknak a naivaszerep nem áll jól, ezt érzem.

F. még annál is nagyobb patkánytakonygeci, mint amit képzeltem róla. Pedig hát én már semmi jót nem feltételezek F.-ről. És mégis. Rágalomhadjáratot indított. Tettestársaival összezárnak. Nyilvánvalóan szemenszedett hazugságokat állít rólam nyilvánosan. Akik tudják, hogy nem igazalk az állításai, azok is hallgattak. Megcáfoltam, amint megtudtam a dolgot. De tudom, hogy bennük marad a gyanú. Most már tudom, hogy F. simán leszúrna a sötét utcán, ha biztos lehetne benne, hogy nem kapják el. Elég nehéz így higgadtnak maradni. Viszont úgy tűnik - az egyébként F. által játszmába hozott - L. valóban pártatlan szakértő. Tőle kaptam azt az egyetlen megerősítést, hogy van értelme tisztességesen továbbcsinálni. Mert a végén igenis kiderülnek a sunyiságok. Amiket - és ilyenkor teljesen megnyugszom - én sosem követtem el. Szemben F.-fel, aki viszont de. És van, amiről az írást is megtaláltam a céges papírok közt.

16 megjegyzés:

  1. Úristenúristenúristen!! Az a sötét utcás példád nagyon érzékletes :(((

    Nehéz így tisztességesnek maradnod? Vagy nem is kérdés?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, tisztességesnek maradni az pont nem nehéz - de nem bőgni és nem üvölteni és nem hagyni a picsába mindent, az igen.

      Törlés
    2. Francba már, hogy megint az szív, aki becsületes. :(
      Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de tarts ki az igazad mellett (amíg csak tudsz).

      Törlés
  2. Elegáns leszek: F. baszódjon meg.

    VálaszTörlés
  3. Huhh, én csak simán gerinctelennek gondoltma, de ezek szerint gonosz, büszke, arrogáns és veszélyes
    :(Sajnálom, egy kccsit legalább egy kicsit azért legyél te is görény , mert ez így nagyon nem ér!

    VálaszTörlés
  4. Szia,

    Nem ugy volt, h eljossz innen?

    Zs

    VálaszTörlés
  5. Egyre csak megerősít, hogy onnan el kell pucolnod. Nem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem ennyire egyszerű - amúgy de, csak nem akarok F. helyett elvinni balhékat, ahhoz pedig jelen kell lennem

      Törlés
  6. Ha jól érzem, akkor itt nem fizetésnélküli szabi lesz, hanem felmondás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ööö... igen... szívem szerint azonnali hatállyal... de a legjobb most már az lenne, ha ők mondanának fel végkielégítéssel - ez sem teljesen kizárt

      Törlés
  7. itt a lehetőség, adj teret L.-nek,lássuk fél év alatt mit hoz össze

    VálaszTörlés
  8. Ajj, annyira kellene egy szívlapát F. tarkójára. Csak 2-3x, úgy próbaképpen. Ildi

    VálaszTörlés
  9. arra céloztam, hogy ne maradj áprilisig,ahogy L. kérte, de látom, a helyzet egyre rosszabb.

    VálaszTörlés