követek egy gépet

messziről követem, szemmel és szívvel (lélekkel is, naná), azt hiszem, nem szállt fel még a gép, amit néznem kéne (mostantól két óra hosszat, a képernyőtől el sem moccanva, sárga rajzgépeknek drukkolva) én mindig úgy izgulok, kéne egy jó erős zsinór, ami odaköti az éghez, mint a láncos kutyákat a kertbe, szaladgáljon, de el ne szökjön, aztán ha ideért, leeresztenék, mint egy fregolit a plafonról (a gyerekkori fregolink legalább két méter hosszú volt és öt méterről csüngött alá, időnként leszakadt - hogyhogy sosem ütött agyon senkit?), na most már eleget írtam, késő is van, sötét meg hideg, most már érkezzen meg végre, legyen itt nálam a földön