2016. november 26., szombat

A kacsa és a disznó házassága

Semmi különös természeti csoda nem történtt, de azt hiszem, lassan elérem, hogy nincs az az isten, aki lemosná rólam, hogy gasztroblogot írok - úgy látszik, megint unalmasan élek. Viszont finomakat eszem - szóval, jöjjön a főzés! V. egyik kedvenc étele a kacsamell. Mind szeretjük, de Á. erősen kevesellni szokta azt az egy felet, ami az ő adagja szokott lenni. Ennek ellenére (meg mert drága), A. és V. a pénteki vásárlásból négy fél kacsamellel tértek haza, valamint azzal a vággyal, hogy ma azt együk. Én viszont azt találtam ki, hogy gnocco lesz, spenóttal és (pármai sonka híján) kolozsvári szalonnával. Mindannyian jól rákészültünk és senki sem akart engedni, így a következő konszenzusos ebédet készítettem (utólag is nagyon sikeresnek értékelve):

Felkockáztam a kolozsvári szalonnát (és ha jót akartok magatoknak, valódit vesztek egy hentesnél, nem a nejlonosat egy multiban), kisütöttem a zsírját. Vettem az Aldiban kész gnocchit (finomabb, de sokkal több macera magunknak gyúrni), és vettem ugyanott spenótot is (frisset), amit gőzben megpároltam. Só nélkül, csak kis vízben. Kifőztem a gnocchikat, rögtön rá a sült szalonnára szedtem ki, pirítottam még egy kicsit rajta (annyit, hogy A. a végén dödöllének nézte), aztán rátettem a párolt spenótot, jól összekevertem, hogy egyetlen spenótmentes falat se legyen, aztán megszórtam reszelt parmezán sajttal. A bőrös felén beirdalt, sózott és borsozott kacsamelleket serpenyőben, saját zsírján kisütöttem (először a bőrös felével lefelé kell tenni, és csak akkor megfordítani, amikor már elegendő mennyiségű kacsazsír van a serpenyő alján). Nem egészen egy óra alatt készen lettem mindennel, és mivel anyukám is nálunk ebédelt, ezért a kacsát szeletekre vágva tálaltam. Van itthon savanyú káposzta, azzal ettük. Mindenki tökéletesen jóllakott úgy, hogy még egy adag kacsamell és két adag gnocchi meg is maradt.

7 megjegyzés:

  1. Ez is jól hangzik! De a kacsamellet nem teszed utána sütőbe?

    VálaszTörlés
  2. nem, serpenyőben sütöm végig, pont átsül, a bőre ropogós lesz, belül puha marad - és kb 20 perc alatt megvan

    VálaszTörlés
  3. Hú de szeretem a gnocchit, de nektek utána nem lesz olyan fura valami a szátokban? Nem tudom máshogy magyarázni, nem íz marad, de olyan fura lesz a szájpadlásom és az arcom belül.
    De ettől függetlenül ez nyami és ki is fogom próbálni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elméletileg nincs benne más csak krumpli és liszt és északon tojást is tesznek bele és egy pici szerecsendiót. Nem a szósz lesz a ludas? Vagy a szerecsendió?

      Törlés
    2. Nem tudom, csak a boltival vagyok így, lehet, hogy a tartósítás miatt tesznek bele még valamit. De úgy látom ez egyéni szocproblem :D

      Törlés
  4. Van most az Aldiban ricotta is, mi a spenóthoz mindig eszünk azt is:)

    VálaszTörlés
  5. Jujj, ez nagyon jól hangzik! A gnocchi és a kacsamell is. :)

    VálaszTörlés