Pillanatkép a paradicsomból

Felszállt a pára, süt a nap, de a kertet még csak kis csíkokban éri a fény. Már eléggé ősz van ahhoz, hogy barnák, sárgák és vörösek uralják a kertet, de a fű élénk zöld még - csak sok rajta a lehullott levél. A fák ennek megfelelően erősen kopaszodnak, az öreg szilvafán szinte alig van már levél, a kis meggy citromsárgába öltözött, a másik magán tartja még a barnuló szélű sötétzöld leveleket, de erősen ritkul a számuk, lehull egy... most megint... és most is. A cseresznye égő narancs és vörös levelekkel kápráztat, alatta vöröslik a fű is. A birsen barnák a levelek, de rikító sárga a még fent lévő néhány gyümölcs. A borostyán mély zöld (gyerekként sokáig nem is értettem, hogy lehet bármi is borostyán sárga), még virágzik. A trombitafolyondár halványzöld, a szőlő néhol még élénk, például a fiatal szilvafa tetején boldogan virul öt-hat méteres magasságban. Van még málna, naponta négy-öt szem szedhető, eper is akad egy-egy, de nehezen érik. A bazsalikom már nem szereti az éjszakai hidegeket, a menta és a petrezselyem virulnak. Egy dézsában van még krumpli, halogatom a kiszedését, a nyári borsónyi szemek kudarca, a csalódottság megismétlődésének lehetősége miatt. Az orgona és a mályvabokrok is kopottasak, a gyöngyvirág levelei hirtelensárgák a bokrok alatt.

Vannak madarak is. Két galambot elkergetek azzal, hogy hirtelen kitárom az ablakot - aztán vissza is csukom gyorsan. Hideg is van, de főleg amiatt, hogy a többi ne riadjon el. Van vagy nyolc feketerigó, két hím, a többi nőstény - itt születtek a kertben valahol, hihetetlen ugrándozást csapnak - és szerintem vagy fél kiló gilisztát, kukacot, pondrót (nem kívánt törlendő) tömnek magukba öt perc alatt. Az öreg szilvafán egy harkály kopogtat - aztán talál valami hatalmasat, amit a fa tetejére felszállva és a legfelső vastag ágon egyensúlyozva fogyaszt el - közben öleli őt a nap, a vörös sapka boldogan bólogat. Amint megette, lejjebb száll,  kopogtat tovább. Cinkéből van vagy tíz-tizenkettő, a borostyán közt versenyt bujkálnak a verebekkel. A sárga meggyfán megpillantok egy vörösbegyet - olyan kis gömböc, nagy vörös folttal a begyén - nomen est omen. A macska szerencsére a fotelban alszik idebent, a hátán fekszik szinte ájultan, mancsai szanaszét nyújtva, farka lazán kunkorodik, körmei behúzva, kicsit horkol - és nem sok hiányzik hozzá, hogy egy nyálcsepp csurranjon le a szája széléről.