Azt szeretném, mondani a poloskákról

 - mármint az önjáró élőlényekről, nem a telepített eszközökről - hogy szeretem őket. Szépek, zöldek, barnák. Nincsenek sokan, három-négy lehet. Örülök, amikor megpillantom őket. Mozgást és életet hoznak az iroda szomorú, fittyedt zöldjei közé (nem, Ludmilla nem öntözte meg a virágaimat, míg én vidéki utakon köhögtem halálra magam, annak ellenére sem, hogy kifejezetten megkértem őt erre) Ludmillát viszont nem szeretem. Például azért sem, mert furán számol. Rosszul - mondhatnám - de inkább nézőpont kérdése.


egyik nap

L.: ma egy órával korábban kellett mennem a vidéki út miatt, úgyhogy holnap annyival később megyek be!
én: ööö... F. plusz egy órával korábban indult, mint neki amúgy kellett volna, mert elment érted is
L.: hát, az természetes, nem? ha vidékre kell menni...
én: nem
L.: akkor később jönnék
én: oké, menj később (igen, itt én voltam hülye)


másik nap

én: és ezt, meg ezt meg ezt még csináld meg légy szíves, nagyon sürgős!
L.: az nagyon sok munka... egy hét is lehet
én: egy hét? ne viccelj már! holnap-holnapután megleszel vele
L.: de holnap délben elmegyek, ezt mondtam már, hogy orvoshoz megyek
én: oké, semmi gond... és mikor fogod ledolgozni?
L.: hogyhogy ledolgozni? de hát szóltam előre, hogy orvoshoz kell mennem
én: és mehetsz is - de valamikor le kell dolgoznod a kieső öt órát, nem?
L.: de azt mondtátok, itt nem szokás így pontosan számontartani
én: tényleg nem... csak mi mindig erősen pluszban vagyunk, mert mi sajnos akkor is elmegyünk vidékre, ha betegek vagyunk (itt ő nézett hülyén)

a mai nap:

én: hívd fel nekem gyorsan légy szíves és kérdezd meg...
L.: de most épp ebédelek
én: akkor utána (mondtam neki 40 perce immár)

Viszont Ludmillánk eddig még sosem töltötte itt azt a fél órát, amivel az ebédidő miatt a törvény szerint tovább kéne bent lennie - szóval, megkértem, hogy ezentúl minden nap a beérkezését követő 10. percig és a hazaindulását megelőző 5 percben küldjön nekem egy e-mailt a benti címről, ha éppen nem vagyok bent (nagyon rondán tud nézni)