2016. augusztus 28., vasárnap

Nem a ruha teszi az embert

de azért - valljátok csak be egészen nyugodtan ti is -  különösen ismeretlen közegben elég markánsan pozicionálja. Mármint a ruha az embert.

Úgyhogy erre az ősi tapasztalatomra hivatkozva megszavaztam V.-nek tizenötezer forintot szeptember-október hónapra, hogy olyan ruhára költse, amilyenre csak akarja. A. erősen ráncolta a szemöldökét a bejelentés hallatán, hogy az sok. Nem tudom, A. vett-e már ruhát valaha életében (ja, de, egyszer vett három alsógatyát, amikor elutazott egy hétre Kanadába, és a repülőn elkallasztották a csomagjait és a bőröndje pontosan egy héttel később ért oda, mint ő) Csak remélni tudom, hogy az új osztálytársak nem mind Pradaban, Gucciban, és Versaceben nyomulnak. Tudom, tudom. Nem ez a lényeg, nem számít, kit érdekel, majd a személyisége. De azt is tudom, hogy milyen mélyre tud húzódni az ember személyisége, amikor minden cucca elavultabb, cikisebb, rondább, és olcsóbb is, mint másoké. És előbb-utóbb hiába jut az ember lánya néhány jobb darabhoz, ha nem tudja viselni azokat. És én például nem tudok bénázó, pirulós feltűnés nélkül magas sarkút, szoknyát, kosztümöt, kis- és nagyestélyit, ékszert, sminket hordani.  De V. - és azt szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy részben az én jóvoltamból - szerencsére nem húzódozik az extravagáns, színes, izgalmas daraboktól sem, pont úgy hord mindent, ahogy kell: büszkén, boldogan, tündéri szépsége tudatában is mintegy mellékesen.

7 megjegyzés:

  1. Erről posztot akartam írni, de annyira idekívánkozik.

    Helyszín: xy bank
    megtörtént: legalább háromszor

    bv: Jó napot kivánok.
    biztonsági őr: Jó napot kívánok. Segíthetek?
    bv: Igen, Akárki Jolánhoz jöttem, időpontra.
    biztonsági őr: Értem. Hitel?
    bv: Nem. Befektetés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ennek az érmének a másik oldalát anyukámmal tapasztaltam (lassan 15 éve már): lementünk karácsonyfát venni, és anyukám (bundában!) nem győzött csodálkozni, miért a legdrágább norman csodalucokat ajánlgatják egy félhavi átlagfizetésért.

      Törlés
  2. zenjebil már megfogalmazta a mondandómat :))

    VálaszTörlés
  3. Mekkora ötlet!!! Ezt én is bevezetem!!!! Köszi!

    VálaszTörlés
  4. Annyira megertem ezt! L még csak 2,5 éves, de miután a milánói játszótéren ő volt a legkopottabb az örökölt ruhákban, rájöttem, hogy lassan eljön az az idő, amikor már csak vadi új cuccokat vehetek neki. És hogy könnyebb legyen hozzászokni, gyorsan vettem neki 3 pár Geox cipőt és egy kabátot:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :))))

      (mondjuk én a vadi új márkás cuccokat is turkálóból szoktam venni (cipőt nem) - de úgy örülök, hogy ilyen kedveseket szóltatok hozzá! :))) )

      Törlés