2016. február 18., csütörtök

Nem kenyerük

Egyiküknek sem kenyere az angol nyelv. Persze én sem vagyok szinkrontolmács, sőt - de A. veretes angolját sem értik - így az Ő TARZAN, ÉN JANE, AND WHAT IS YOUR NAME? YOUR NAME! MY NAME IS JANE, HE IS TARZAN... AND YOU? WHAT IS YOUR NAME? YOU ARE MIKOTO? YES!!!!! AND HE? HE IS RJUZUGE?  módszerrel kommunikálunk. Ők nagyon (úgy értem, már-már bántóan) nem erőltetik meg magukat, én meg öreg fáradt vagyok már ehhez. A. lerajzolta nekik a következő hét programját és angolul kommentálta - abból sem értettek semmit.

A vacsora sem volt kenyerük. Illetve az egyikük (akinek olyasmi neve van, mint Nyüzüge) mindenből evett egy pici adagnyit, de a másik! Rajta látszik, hogy még az anyja főztjét sem szereti, nemhogy az enyémet. Az az undor, ahogy az első falat rakott krumplit a szájába tette! - egyszerűen kínálni sem mertem később, inkább önvédelemből elmutogattam neki, hogy ha nem ízlik, hagyja ott nyugodtan - ott is hagyta (bár aztán meggylevest és egy fél minkronnyi mákos gubát evett ő is saját a másik kezdeményezésére - és amikor gyanakodva bámulta, hogy kaviár-e (vagy más) én mondtam neki, hogy poppyseed cake - de ezzel az akarattal mondhattam volna azt is, hogy kárikittyom, édes tyúkom, tutálibemálibe) - aztán megkerestem nekik a mákot a telefonomon a neten, még pipacsvirágot is mutattam - na, azon legalább egy kicsit csodálkoztak. Nagyon udvariasak amúgy, mindent a kezüket imára kulcsolva és néma fejbiccentéssel köszönnek meg (legalább japánul mondanának valamit!)

Felcsillanni egyetlen dologra csillant fel a szemük: A. megmutatta nekik, hogy hová ragasztotta ki számukra a wifi jelszót. Annak végre őszintén örültek.

Így néznek ki élőben:


(mindkét képet a netről vettem és csak megmutatni szeretném, üzleti haszon nem lesz belőle semmi)

És hogy ezért-e vagy ettől függetlenül, de nem emlékszem arra, hogy mikor aludtam ennyire szarul. Részben gyakran felébredtem arra, hogy szörnyen fáj a fejem, de úgy, mintha homlokon parittyáztak volna és épp folyna ki a szemem a gödréből. Másrészt amikor épp aludtam, akkor a következőket álm odtam (a sorrendre nem emlékszem, de talán jobb is): mégsem jönnek a japánok. Jönnek a japánok, de több, mint tízen és mind nálunk fog lakni. Állok a gőzben és főzök, de kiderül, hogy nem a konyhában, hanem egy fürdőben vagyok, csak a gőztől nem vettem észre. Kiröhögnek. Á.-val kettesben egy medencében vagyunk, ahol úszógumikat osztogatnak. Kiválasztom a legnagyobbat és tüdőből felfújom. Fuldoklom. Az úszógumikat felvéve egy kis játékhajóban ülünk, a gumi szorít és még mindig híján vagyok a levegőnek. Hirtelen elhúznak egy falat és a nyílt tengeren találjuk magunkat, bérháznyi hullámok közepette. Hánynom kell, szédülök, nincs levegőm. Megváltás volt reggel hatkor az óracsörgés - de a fejem egész nap fájt (mostanra talán alábbhagyott, de ennek a napnak már annyi)

7 megjegyzés:

  1. imádom a humorod!

    a fejednek jobbulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most fogom csak igazán a fejem! Tényközlésekre szorítkoztam, semmi humor... vagy félreütöttél, de igazából azt akartaad írni, hogy imádod a nyomoromat? :)

      Törlés
    2. Már a fotójuktól is kifeküdtem! Ezért ez humor.

      :)

      Törlés
  2. Jobbulást, a japánok meg egyenek nyers halat! Remélem nincs akváriumotok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem mondom, hogy egy kicsit sem értem meg őket, mert lehet, hogy én sem szeretnék minden moszatot meg algát (a halat szeretem - de hogy japán módra is szeretem-e?) - szóval inkább csak az esett szarul, hogy valahogy nem is próbáltak kommunikálni :( kíváncsi vagyok, mára megváltoztak-e (én nem fogok ma velük találkozni, mert későn jönnek A.-val és V.-vel együtt)

      Törlés
  3. A fejfájás miatt őszintén sajnállak, de a többin szétröhögtem magam, bocs' - még hogy pipacsvirág (mér' is? mert hasonlít a mákvirágra?), szóval, ezeket jól kifogtátok. Hogy éhen ne haljanak, vegyél nekik fornettis táskákat meg pogácsákat, azt tán megeszik, ilyesmi biztos van náluk is. :)

    VálaszTörlés
  4. En csak az eger kepeken nevettem, foleg a morcoson.

    VálaszTörlés